ingatlan

Ausztriát is simán lenyomjuk, pedig bérekről van szó

Az elmúlt egy évben jelentősen emelkedtek a lakásárak hazánkban, így emiatt a mostani vásárlók talán kedvezőtlen helyzetben érzik magukat. Pedig még így is sokkal jobban járnak, mint 2007-ben vagy akár 2000-ben. Előbbihez képest több mint negyedével kisebb terhelést jelent ugyanis jelenleg lakást venni. Bár a lakásárak már közel a 9 évvel ezelőtti szinten vannak, a jövedelmek jelentősen bővültek 2007 és 2015 között. Összességében Európa más országaival összehasonlítva is elmondható, hogy még a mostani piaci környezetben is sok államnál könnyebb hazánkban lakást vásárolni. A budapesti nettó béreket figyelembe véve például a külsőbb kerületekben már 6 évnél is kevesebb fizetést kell félretenni egy otthon megszerzéséhez.

Irodaházzá alakul az egykori Felvonógyár épülete

Újabb irodafejlesztésbe kezd a GTC Hungary - hangzott el a cég mai sajtótájékoztatóján. A hamarosan kezdődő építkezés során 21 500 négyzetméter 'A' kategóriás irodaterület jön létre. A beruházás a Váci út 47. alatti egykori Felvonógyár épületének átalakításával és bővítésével úgy valósul meg, hogy a 2000 négyzetméteres gyárépület mellé további közel 20 000 négyzetméternyi irodát építenek fel. Az építkezés heteken belül indul és várhatóan 2017 decemberében fejeződik be.

Már az építési engedély nélküli lakások is fogynak

Míg 2014-ben csak a forgalom, addig 2015-ben már az árak is erőteljesen növekedtek a lakáspiacon. A januártól bevezetett lakásvásárlást ösztönző intézkedések hatására azonban idén már a lakásépítési kedv is megérkezett, és mint ahogy az OTP Jelzálogbank friss elemzéséből kiderül, ez a lendület a lakáspiacon még évekig kitarthat. A beruházók előrehozták a lakásaik meghirdetését, és a nagyobb projektek esetében már hónapokkal az építési engedély megszerzése előtt regisztrálni lehet a még csak a tervezőasztalon létező lakásokra. Budapesten csak az idei első öt hónapban kb. 120 új, vagy korábban félbehagyott, de most újraindított lakásprojekt lakásait kezdték hirdetni. A CSOK-ra jogosultak ugyanakkor egyelőre inkább csak érdeklődő tömeget alkotnak, mivel a többség vásárlásai később realizálódnak - derül ki az OTP Értéktérképéből.

Lehúzhatják a rolót a városnéző buszosok

Jelentősen átalakulhat a városnéző buszok rendszere Budapesten, egyetlen cég kapna 20 évre jogot az üzemeltetésre, melyért cserébe vállalnia kell, hogy betartja a kötelező arculati előírásokat. A jogot pályázat útján lehet majd elnyerni, melynek elbírálásakor 40 százalékot számít az ár, 60 százalékot pedig a szubjektív szempontok tesznek ki - írja a 24.hu.

Gyalogos híd is épül majd, a vizes-Vb miatt

A 2017-es budapesti vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges fejlesztésekről döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés - írja az MTI.

Megszenvedte a lakáspiac a hosszú hétvégét

Egy kissé visszaesett a lendület a hazai lakáspiacon ugyan, de továbbra is erős forgalom tapasztalható - derül ki a Duna House legfrissebb adataiból. Jelenleg azok a vásárlók lépnek elsősorban a piacra, akik sürgősebben akarnak lakáshoz jutni, míg a többiek kivárnak. Budapesten továbbra is erős a befektetői érdeklődés az ingatlanok iránt, míg vidéken ez kevésbé jellemző. A fővárosi kerületek közül a legnépszerűbbnek a XIII. kerület számít, melyet XIV. és a XI. kerületek követnek.

Valóban nyertünk a titokzatos orosz metrókocsikkal?

A BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor is elismerte, hogy az orosz Metrowagonmash gyakorlatilag újjáépítette a 3-as metró vonalára szánt szerelvényeket - írja a Népszabadság. Kérdés azonban, hogy az új szerelvényekkel valóban jól jártunk-e valamint tényleg olcsóbbak voltak-e, mint az esetlegesen teljesen új szerelvények beszerzése.

Egyelőre mégsem épül irodaház a Bem téren

2016. június 2-án a Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Örökségvédelmi Osztálya, mint felügyeleti szerv, visszavonta a Bem Palace projekt Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Iroda 2010 szeptemberében kiadott építési engedélyét. A HB Reavis Csoport a határozat kézhezvételét követően haladéktalanul leállította a folyamatban lévő bontási munkákat. A vállalat az építési engedéllyel rendelkező, kivitelezés alatt álló projektet ez év áprilisában jelentős részben az építési hatóság - az eladó Európa Ingatlanbefektetési Alap részére megküldött - megerősítő hivatalos tájékoztatásának ismeretében vásárolta. A HB Reavis Csoport jelenleg vizsgálja a kialakult helyzetet és megteszi a szükséges lépéseket - áll a cég közleményében.

Bosszankodhat, aki vonattal utazik a Balatonra

Hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly. Úgy tudjuk, az esztergomi vonal villamosításának és a fehérvári pályaudvar átépítésének csúszásával magyarázzák a döntést, de valószínűleg egyszerűen spórolás áll a háttérben - írja a HVG.

Új lakást vennél? - Meg kell küzdened érte!

A lakásárak emelkedése a jövőben is tovább folytatódhat a használt piacon, de az idén jelentősen drágult új lakásoknál sem biztos, hogy megállt a növekedés. Amennyiben a következő években a CSOK-jogosult vevők jelentős része él az állami támogatás nyújtotta lehetőséggel újabb hullám érheti el a piacot, amire a fejlesztők áremeléssel reagálhatnak. Bár az idei évben sorra jelentik be a beruházók projektek indítását még nem beszélhetünk arról, hogy túl sok lakás épülne. A következő 4 évben akár 40 ezer tranzakció megvalósulása sem lenne túlzó, melyhez képest a bejelentett pár ezer lakásnyi fejlesztés még a kereslet kielégítésére is kevésnek tűnhet. A Biggeorge Property Zrt. is több projektet indított el az elmúlt időszakban. A cég folyamatosan vizsgálja a piacot, jelenleg 3000 lakás építését készíti elő, melyekkel ütemezetten lép a piacra - Nagygyögy Tiborral beszélgettünk a lakáspiacról és annak jövőbeli alakulásáról.

Novemberben indulhat a 3-as metró felújítása

Budapest fő közlekedési ügyeiben, a buszbeszerzés kérdésében Tarlós István főpolgármester részvételével tartott kormányülésen szeretnénk érdemi döntést hozni a közeljövőben - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre hétfőn Budapesten.

Családosként építkeznél? - Itt jár hozzá ingyen telek!

Egyre több település ajánl fel ingyen telket a CSOK-ot igénybe vevő családoknak - írja a Magyar Idők. Ezúttal Balassagyarmaton, Komlón, Makón, Ásotthalmon, Csongrádban és Jászapátiban próbálják ezzel a lehetőséggel odacsábítani a családosokat. A települések akár több tízmilliós közművesítésre is hajlandóak, hogy a többgyermekes családok az ő városukba költözzenek.

A garázs még a lakásnál is jobb befektetés?

A nagyobb városok központjában folyamatos kihívást jelent a megfelelő parkolóhely megtalálása. Nincs ez másként Budapesten sem, ahol a szűkebb, sokszor egyirányú belvárosi utcákban gyakran hosszú percekig kell körözni, amíg végre sikerül az autóval leparkolni. Éppen ezért nagy kincs, ha valakinek garázs van a tulajdonában, mivel így nem csak a saját autóját tudhatja biztonságban, hanem a garázs bérbeadásával akár kiemelkedően magas hozamokra is szert tud tenni.

Tízesével veszik a belvárosi lakásokat a kínaiak

Az ingatlanpiaci hullámok emelkedése általában a befektetési célú lakásvásárlásokkal indul, majd ezt követi a szélesebb tömegek élénkülő érdeklődése. A befektetők között sok esetben külföldi vásárlók is előfordulnak, akik többnyire a jó elhelyezkedésű, nagy forgalmú helyeken fekvő lakásokat részesítik előnyben. Ez adta meg a lökést a budapesti belvárosnak is, ahol 2014-től kezdődően egyre több magyar és külföldi befektető keresett magának lakást. Bizonyos ügynökségeknél az is előfordult, hogy egy-egy hónapban több lakást adtak el a belvárosban külföldieknek, mint magyaroknak. Érdemes tehát megnézni, hogy kik tartoznak a külföldi vásárlók csoportjába, honnan érkeznek és milyen ingatlanokat keresnek leginkább a magyar fővárosban.

Az egyik legnagyobb lakásprogram indulhat el Lengyelországban

Új lakásépítési kormányprogramot jelentett be pénteki sajtóértekezletén Beata Szydlo lengyel kormányfő, aminek keretében a piacgazdasági alapon működő, új állami lakásépítési alap (NFM) eszközeiből több tízezer olcsó, mindenekelőtt a középjövedelmű családok által bérelhető állami lakás épülhet - írja az MTI.

Olcsóbban juthatnak telekhez a Kecskemétre költöző családok

Kedvezményes telekvásárlásra indít programot családok számára a kecskeméti önkormányzat - írja a Világgazdaság. Az intézkedés célja a gyerekvállalás ösztönzése és a városban történő hosszútávú letelepedés erősítése.

Rajtuk is múlik, hogy megszépülnek-e Pest lerohadt terei

Az elmúlt bő tíz évben óriási változáson ment keresztül a pesti belváros. Új lakónegyedek épültek, létrejött a VII. kerületi bulinegyed, teljes felújításon estek át fontos terek és utak, valamint javultak a gyalogos-, a kerékpáros- és a közösségi közlekedés feltételei. Az, hogy ehhez a fejlődéshez mennyit tettek hozzá az ingatlanfejlesztők és mennyit az állami/fővárosi/önkormányzati projektek az folyamatosan változott a választások közelségétől, valamint attól függően, hogy éppen a ciklus melyik pontján tartózkodott az ingatlanpiac. Az ingatlanárak általános emelkedése, az új építésű lakásokra vonatkozó áfa csökkentése, a CSOK kiterjesztése és a kedvező hitelezési feltételek úgy tűnik még egy jó darabig az ingatlanfejlesztők malmára hajtják a vizet. Csak ebben az évben több száz új lakás építésével számolnak a pesti belvárosban a fejlesztők, ami az épített környezet megújulását és a városi életminőség javulását hozza magával. Ennek kapcsán elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy emlékeztessük a másik oldalt arra, hogy melyek azok a központi közterületek, melyek komoly átalakításra szorulnak.

Autópályán utaznál Erdélybe? - Ennyit kell még várnod

2018 végéig elkészül az autópálya Nagyvárad felé a magyar-román határig - írja az MTI. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselőjének meghívására Nagyváradra utazott, hogy a határ menti magyar infrastruktúrafejlesztési projektekről adjon tájékoztatást. Az államtitkár elmondta: jövő héten adják át az építési területet a kivitelezőnek a Debrecen déli részétől Berettyóújfalu felé vezető szakasz megépítésére, amely az M4-es autóutat is bekötve jut el a magyar-román határig.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.