Öt főbb területen módosult ma a "Mikro-, kis-és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" uniós pályázat termékdokumentációja - jelent meg délután a szűkszavú közlemény a hivatalos kormányzati pályázati oldalon. A készülő változásokat múlt héten már jelezték a kormány tisztviselői és a módosítások célja az, hogy az eddiginél könnyebb legyen lehívni az elnyert forrást.
2016 első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21 414 volt, ami csaknem két és félszerese a 2015. I-III. negyedévinek - derül ki a KSH legfrissebb gyorstájékoztatójából.
Habár a statisztikai adatok egyelőre még csak a második negyedévnél járnak, már ezekből is jól látszik a lakásárak lassuló növekedési üteme. A szakértők szerint azóta további mérséklődés következett be, olyannyira, hogy most már csak stagnáló árakról beszélhetünk. Míg az első negyedévben 5,1 százalékkal tudtak emelkedni a használt lakóingatlanok árai, a második negyedévben ez az érték 0,7 százalékra mérséklődött. Ha pedig a ténylegesen eladott lakások árait vizsgáljuk, akkor 2,3 százalékos árcsökkenésre került sor 2015-höz képest a KSH adatai szerint - derül ki a Balla ingatlaniroda elemzéséből.
A régiós lakáspiacok felívelését több tényező is támogatja, a gazdasági válságot követően a GDP ismét növekedési pályára állt a legtöbb országban, valamint a kamatkörnyezet is kedvez a hitelfelvételnek. Ezek egyaránt hozzájárulnak a lakáspiaci kereslet élénküléséhez, ami aztán magasabb árakban ölthet testet. Összességében azt mondhatjuk, hogy az európai lakáspiacok nagy része túl van a válságon, és az árak ismét növekedési pályára álltak. Attól függően, hogy a fordulat mikor következett be, az országok eltérő pontjain állnak a ciklusgörbe felfelé ívelő szakászának. Az árak dinamikájában a közép-kelet-európai régió lakáspiacai esetében is jelentős különbségek tapasztalhatóak. A mezőnyből -ahogy európai viszonylatban is - kiemelkedik Magyarország, mely az elmúlt két évben nagyon jelentős áremelkedést tapasztalt, a használt lakásárak 29 százalékkal ugrottak meg. Nézzük sorban, hogy az egyes országok lakáspiacai hol tartanak a felívelésben!
Eladó 30 négyzetméteres lakás, irányár 18 millió forint. Ilyen és ehhez hasonló hirdetésekkel egyre gyakrabban találkozhatunk a különböző hirdetési portálokon. Míg azonban néhány évvel ezelőtt ez egy belvárosi új építésű lakást jelentett, mostanában sokszor a külsőbb kerületekben lévő használt, esetleg felújított lakást takar. A Budapesten bekövetkezett hirtelen drágulás miatt éppen ezért egyre többen gondolják úgy, hogy ez már egy kezdődő lakáspiaci lufi kialakulása.
Az év első kilenc hónapjában 11 400 fölé nőtt a Budapesten futó lakóingatlan-fejlesztések teljes újlakás-száma, az új otthonok fele XIII. kerületben és a XI. kerületben koncentrálódik - többek közt ezt állapítja meg a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia 2016 első háromnegyed éves átfogó piackutatásából. Az építőiparban is tapasztalható munkaerőhiány miatt az építési költségek egyrészt jelentősen megnövekedtek, másrészt félő, hogy a kisebb, referenciával nem rendelkező fejlesztők projektjei megcsúszhatnak. Az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti a 600 ezer forintot.
A norvég olajalap 50 százalékos részesedést vásárolt egy közép-európai logisztikai ingatlanportfólióban, mely lengyel, cseh és magyar eszközöket tartalmaz. A Norges Bank Real Estate Management 55,3 millió eurót (kb. 17 milliárd forint) fizetett a részesedésért a korábban 100 százalékban tulajdonos Prologisnak. Az alap ezzel párhuzamosan három franciaországi logisztikai ingatlantól is megvált.
A Duna House tavaly már megpróbálkozott egy részvénykibocsátással, és bár a jegyzést akkor felfüggesztették, mert egy jogszabályváltozás érzékenyen érintette a társaság bevételeinek alakulását, a társaság nem adta fel, most újra nekifutottak az IPO-nak, a jegyzési időszak csütörtök délután le is zárul. Az elmúlt év fejleményeiről és a cég növekedési lehetőségeiről beszéltek a Portfolio-nak a Duna House tulajdonosai, Guy és Doron Dymschiz.
A Fővárosi Közgyűlés mai döntés értelmében a 3-as metró felújítását a főváros saját buszokkal oldja majd meg - írja az Index.
Átadták a V17 irodaházat, a Váci úti irodafolyosó legelején, mely az E.ON Magyarország Zrt. központjaként szolgál majd.
A Gresham -palotát felújító Gresco Zrt. elleni eljárás végelszámolásból felszámolásba ment át, mivel a cég vagyona nem fedezi a tartozásait - írja a vg.hu.
Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria - az egykori MÁV Cargo - részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők.
Áder János köztársasági elnök adta át kedden délután az M86-os gyorsforgalmi út még hiányzó, Hegyfalu és Csorna közötti szakaszát.
Csökkentek az országos kínálati lakásárak 2016 harmadik negyedévében - derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből. Budapestre szűkítve azonban a növekedés még mindig nem állt meg, de annak üteme jelentősen lassult.
A Déli pályaudvar személyforgalma megmarad, az üzemi területeket viszont elköltöztetik, a felszabaduló terület hasznosítását előkészítő dokumentumra pedig a MÁV már ki is írta a közbeszerzési tendert - derül ki a MÁV honlapján megjelent dokumentumból.
A mai napon tárgyalja egy fővárosi bíróság a Bem Palace irodaház ügyét. A projektet idén áprilisban vásárolta meg a HB Reavis Csoport az Európa Ingatlan Befektetési Alaptól, az új tulajdonos 2018 végéig modern irodaházzá kívánta alakítani a Dunára néző műemléképületet, a bejelentést azonban örökségvédők tiltakozása és a 6 évvel korábban kiadott építési engedély visszavonása követte. Egy ilyen ügy megrengetheti a befektetői bizalmat az ingatlanpiacon és elrettentő példát állíthat a külföldi befektetőknek, akik közül sokan épp csak az idén léptek be vagy tértek vissza Magyarországra.
A jelenlegi hozamkörnyezetben érthető, ha valaki kevesli a betétek fél százalékos éves átlagos hozamát, vagy akár az állampapírok két-három százalékos kamatát. Szerencsére számos más, jóval nagyobb hozampotenciállal kecsegtető befektetés érhető el hazánkban, azonban ezek többnyire olyan befektetőknek valók, akik nem alszanak rosszul attól, ha egyik napról a másikra akár két számjegyű mínuszt produkál a befektetésük. Összegyűjtöttük a legjobb lehetőségeket.
Országosan 155 000, ebből Budapesten 45 000 adásvételi szerződés megkötése várható 2016-ban. Új lakásokból országosan 10 000, ebből Budapesten 5 000 lakást adnak át idén - derül ki az Otthon Centrum legújabb, őszi Újlakás Monitor elemzéséből. Az új lakások aránya a lakás adásvételi tranzakciókon belül várhatóan 2,5 százalék körül lesz. Országosan nagyságrendileg 370 fejlesztés van jelenleg folyamatban, ebből 270 a fővárosban. Budapesten a legnépszerűbb beruházási helyszín a XIII. és a XI. kerület, vidéken Győr, Sopron és Szeged.
241 millió eurós - 74 milliárd forint - támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság a Zágráb és a magyar határ közötti vasútvonal (Gyékényes) fejlesztésére - írja az MTI.
Cikkünket folyamatosan frissítjük a legfontosabb fejleményekkel.
Kihat a szerb olajvállalat elleni lépés.
Maga az Európai Bizottság készítette a diagnózist.
Tényleg jönnek a repülő taxik?
Vírus és bakteriális fertőzés okozta légzési elégtelenségek miatt.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?