ingatlan

Értékálló lakás? - Budapest és az ország ezen részein még a nehéz időkben sem rettennek meg a vásárlók

Értékálló lakás? - Budapest és az ország ezen részein még a nehéz időkben sem rettennek meg a vásárlók

Az idei év kiemelkedő a lakáspiaci forgalom tekintetében, nem volt azonban ez így a tavalyi évben, amikor mindenki érezte, hogy a járvány a tranzakciók számának is odatett. A kesergés helyett tanulni is lehet a múltból: egy járványhelyzetben is értékálló ingatlant kereső befektetőknek érdemes azokat a területeket, illetve Budapesten belül azokat a kerületeket és körzeteket sorra venni, amelyek még egy ilyen jellegű válságos időszakban is helyt álltak.

Nekik jól jött az inflációs félelem: tarolnak a nyersanyag-befektetések

Nekik jól jött az inflációs félelem: tarolnak a nyersanyag-befektetések

Érdemes volt idén eddig nagyobb kockázatot vállalni, aki részvény, nyersanyag vagy abszolút hozamú alapba fektetett, akár 10% feletti hozamnak is örülhet. Különösen az járt jól eddig, aki bízott abban, hogy meglódulnak a nyersanyagalapok az inflációs félelmek hatására. A legnagyobb lakossági, forintos alapok hozama egyelőre nem ilyen meggyőző, és az OTP Supra is tovább gyengélkedik, bár már látni halvány javulást.

Négy arany és három ezüst: záporoztak az érmek a magyar ingatlanfejlesztésekhez

Négy arany és három ezüst: záporoztak az érmek a magyar ingatlanfejlesztésekhez

Négy arany- és három ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők az idei FIABCI World Prix d’Excellence elnevezésű Wall Street Journal által támogatott Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton. Első díjasok lettek a Párisi Udvar Hotel Budapest két kategóriában, a Metrodom Panoráma Lakópark és a Himalájában, Zanglában található szolár iskola. Második helyezés ért el a városligeti Millenium Háza, a MOME Campus és a XIII. kerületi Klapka Központ.

Itt vannak a leggyorsabban tulajdonost cserélő lakások

Itt vannak a leggyorsabban tulajdonost cserélő lakások

Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy egy átlagos lakás milyen gyakran cserél gazdát, és vajon az ország mely térségeiben adják el gyakrabban a lakásaikat a tulajdonosok, akkor a választ a lakásállomány forgási sebességében érdemes keresni. Ez a mutató nem csak a tranzakciószámok alapján értékeli az ország egyes településeit, vagy a főváros kerületeit, hanem a területi meglévő lakásállományt is figyelembe veszi. Így a különböző méretű településekről is el lehet dönteni, hogy mennyire népszerűek a vásárlók körében. Előljáróban annyit, hogy néhány fővárosi kerület mellett a Tatabányai járás az, ahol a legaktívabbak voltak a vásárlók - az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján.

Kormányközi megállapodások nélkül nehéz lesz elkerülni az építőipari anyagárak robbanását

Kormányközi megállapodások nélkül nehéz lesz elkerülni az építőipari anyagárak robbanását

Az építőipari anyagár-emelkedés globális jelenség, így kormányközi megállapodások nélkül aligha lehet azt országos szinten orvosolni - nyilatkozta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az ATV Start című műsorában. A helyzet akkor oldódna meg, ha árubőséget lehetne teremteni a világon, és ha új, alternatív beszerzési vonalakat alakíthatnának ki.

Nem kis mérnöki bravúr, ami a Mol Campus építésénél zajlik

Nem kis mérnöki bravúr, ami a Mol Campus építésénél zajlik

A MOL Campus toronyépülete 2021. április végén a zárófödém betonozásával elérte a 120 méteres magasságot. Az alaplemez alsó síkjától a zárófödém tetejéig mérve 136 méter magas, összesen 33 emeletes létesítmény tartószerkezete 18 hónap alatt készült el. A BudaParton épülő székház generálkivitelezője a Market Építő Zrt., a szerkezetépítési munkákért leányvállalata, a Moratus Szerkezetépítő Kft. felel.

Növekvő bérletidíj-bevételről számolt be az Immofinanz és a CPI

Növekvő bérletidíj-bevételről számolt be az Immofinanz és a CPI

Több ingatlanpiaci szereplő is közreadta a 2021 első negyedéves pénzügyi eredményeit. Az Immofinanz nyeresége nettó 123,1 millió euróra nőtt az elmúlt három hónapban, bérbeadásból származó bevétele pedig 74,8 millió euró volt, ami egy enyhe, 0,5% növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi értékhez képest. A CPI Property Group nettó bérletidíj-bevétele 88 millió euró volt, amely 6%-os éves növekedésnek felel meg. A konszolidált korrigált EBITDA 7%-kal 90 millió euróra, a működésből származó pénzeszközök (FFO) pedig 4%-kal 61 millió euróra nőttek 2020 első negyedévéhez képest.

Itt az első régiós kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó cég, ami közzéteszi az ESG jelentését

Itt az első régiós kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó cég, ami közzéteszi az ESG jelentését

A Globe Trade Center (GTC) bemutatta első ESG jelentését, amely összefoglalja a csoport 25 év alatt, összesen hat piacon elért eredményeit. A 2020-as jelentés adatai bemutatják, hogy a GTC hogyan kötelezi el magát a fenntartható fejlődés, a felelős építkezés és vagyonkezelés mellett, valamint a helyi közösségekkel való együttműködés és a részvényesek elvárásainak való megfelelés terén. A GTC a kereskedelmi ingatlanfejlesztők közül elsőként mutat be ESG-jelentést a közép-kelet-európai piacon.

Több irodaház is megtelt májusban - Most is vannak határozott bérlők

Több irodaház is megtelt májusban - Most is vannak határozott bérlők

Májusban is volt bőven költözési szándék a hazai irodapiacon és úgy tűnik egyre csak telnek be az irodaházak, illetve egyes kiskereskedelmi egységek: két új bérleti szerződés aláírása után megtelt a Váci úti Balance Hall irodaház, illetve az Árpád Center is 100%-on üzemel mostantól. A STOP SHOP üzletek iránt is nagy volt a kiskereskedők érdeklődése, több vidéki, illetve budapesti helyszínre is születtek megállapodások. Összefoglaltuk, hogy milyen bérleti tranzakciók zajlottak le 2021 májusában.

Nagy szerencse, hogy nem fából vannak az állványok

Nagy szerencse, hogy nem fából vannak az állványok

Az állványozási szakma az építőipar egy olyan területe, aminek a részleteibe és rejtelmeibe csak ritkán van lehetőség bepillantani. Nincs olyan iroda, bevásárlóközpont, toronyház, ami megépülhetne állványozás nélkül, de még egy pályaudvar felújítása, vagy egy bazilika helyreállítása során is ott kezdődik minden munkafolyamat, hogy a magasba kell juttatni a szakkivitelezőt. Serdült Sándorral, a Layher Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk az elmúlt év legnehezebb óráiról, a gyorsan alkalmazkodó ágazatról, az árak emelkedéséről, az előttünk álló várható változásokról és a szakma jövőjéről.

600 milliós átlagvagyon egy magyar szolgáltatónál – Mibe fektetnek a leggazdagabb magyarok?

600 milliós átlagvagyon egy magyar szolgáltatónál – Mibe fektetnek a leggazdagabb magyarok?

Bár szükség van a tömegkiszolgálásra egy privátbanknál, vagyon alapján el kell különíteni azokat a csoportokat és ügyfélkört, ahol ez már nem elégséges. A nagy ügyfeleket csak így lehet megtartani – véli Katona Ildikó, az iPrivate Banking Zrt. vezérigazgatója. Szerinte a független tanácsadás Magyarországon is hangsúlyosabb szerepet kap a közeljövőben a legvagyonosabb ügyfelek kiszolgálásában, mivel a keretrendszer sokkal rugalmasabb, ügyfélcentrikusabb és erősen hozamfókuszú. A már több mint 15 éve a privátbanki piacon mozgó szakember a Portfolio-nak adott interjúban arról is beszélt, melyek voltak a szektor legemlékezetesebb pillanatai, milyen láthatatlan ellenség ütötte fel a fejét, és kitért arra is, hogy a 600 millió forintnyi átlagvagyonnal bíró ügyfelek körében melyek most a legkeresettebb befektetések.

A kulisszák mögött: így zajlik a vállalatoknál a zöld kötvények kibocsátása

A kulisszák mögött: így zajlik a vállalatoknál a zöld kötvények kibocsátása

A zöldkötvény-kibocsátási gyakorlatokról volt szó a HuGBC legutóbbi Green Talk beszélgetésén. Jelenleg négy ingatlanfejlesztő és egy termelő vállalat van, akik éltek az MNB által indított Növekedési Kötvényprogram (NKP) "zöld" lehetőségével, közülük ketten részletekbe menően számoltak be arról, hogy milyen feladataik, fenntarthatósági vállalásaik voltak, és vannak jelenleg is. Sőt, még az is kiderült, hogy milyen költséggel lehet kalkulálni egy zöldkötvény-kibocsátás lebonyolítása során, és melyek a kezdő lépések, amik nélkül nem érdemes belevágni a folyamatba.

Rekordok a Duna House-nál

Rekordok a Duna House-nál

Április elején tette közzé a Duna House az előzetes első negyedéves számait, amelyből kiderült, hogy minden core üzletágában rekordszintű negyedéves volumenekkel kezdte az évet a cég, a 2020. évben elért rekordok után a szezonálisan szokásosan gyenge első negyedév mindenkori rekordokat hozott 2021-ben ingatlan-, és hitelközvetítésben egyaránt: a franchise ingatlanközvetítés 36 százalékkal, a saját irodás ingatlanközvetítés 37 százalékkal, a hitelközvetítés pedig 6 százalékkal bővült év/év alapon.Most megérkezett a részletes első negyedéves beszámoló.

Meglepően rossz adat érkezett az Egyesült Államokból

Meglepően rossz adat érkezett az Egyesült Államokból

Jelentősen csökkent a folyamatban lévő használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban áprilisban, mivel a szűkös kínálat továbbra se kedvez a vásárlóknak. Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége (NAR) szerdán közölte, hogy az aláírt szerződések számára alapozott index értéke 4,4 százalékkal, 106,2 pontra süllyedt a márciusi 111,1 pontról.  Elemzők havi összevetésben 0,8 százalékos növekedést vártak a márciusi 1,7 százalékos emelkedés után.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.