ingatlan

Kiderült, ki kapta 2021-ben

Kiderült, ki kapta 2021-ben "Az Év Építőipari Személyisége" díjat

Harmadik alkalom, hogy megrendeztük az Építőipar 2021 konferenciát, ahol a szakmát érintő legaktuálisabb kérdéseket és legfontosabb területeket lefedő előadások, és panelbeszélgetések mellett, idén is kihirdettük a Market Építő Zrt. és a Portfolio által közösen alapított "Az Év Építőipari Személyisége" díj nyertesét, aki idén nem más, mint Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. igazgatósági tagja, egykori vezérigazgatója és igazgatósági elnöke.

Scheer Sándor:

Scheer Sándor: "Adatalapú döntéseké a jövő, ezáltal tudjuk, hogy melyik cégekkel nem akarunk már szerződni"

"Az adatalapú döntéseké a jövő. Kielemeztük a cégeket, az áraikat, a munkájukat és most már tudjuk, hogy kivel nem akarunk együtt dolgozni"- mondta el Scheer Sándor az Építőipar 2021 konferencián. A drasztikus áremelkedésre, a lehetséges megoldásokra és a magyar építőipari alapanyaggyártás felpörgetésére is kitértek a konferencia résztvevői.

Kazahsztán oldhatja meg az építőipar legnagyobb fájdalmát?

Kazahsztán oldhatja meg az építőipar legnagyobb fájdalmát?

Az építőipari gyártókat, kereskedőket, kivitelezőket, alvállalkozókat és még a lakossági vásárlókat is elérte már a globális anyaghiány és az árak brutális emelkedése. Most a Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség (MÉVSZ) adott ki közleményt, melyben kifejtik, hogy mivel állnak szembe jelenleg az építőanyaggyártók, és milyen új alapanyaggyártók bevonásával lehetne orvosolni a helyzetet. Még az sem kizárt, hogy Kazahsztán lesz az egyik ilyen új csatorna.

Elmondták a szakemberek, mi lesz a lakáshitelekkel a pandémia után

Elmondták a szakemberek, mi lesz a lakáshitelekkel a pandémia után

Nem okozott jelentős visszaesést a pandémia sem az ingatlanárakban, sem a jelzáloghitelezés területén, a digitalizációs igény viszont növekedett – mondták el magyar bankok ingatlanhitelezési vezetői a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Szó volt arról is, hogy a moratóriumos hitelek körülbelül 5-10%-a válhat nem teljesítővé a pandémia alatt, illetve hogy hosszabb távon is megmarad majd a személyes ügyintézés a digitális csatornák fejlődése ellenére.

Vasárnapig még szavazhatsz, milyen legyen Budapest legújabb hídja!

Vasárnapig még szavazhatsz, milyen legyen Budapest legújabb hídja!

Meghosszabbították az Aquincumi híd vizsgálatáról szóló kérdőív kitöltési határidejét, amelyet így a hét végéig lehet még kitölteni - írja Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke Facebook oldalán. A tervezett hídról még májusban indult társadalmi párbeszéd egy kérdőív formájában, melyben az érintettek elmondhatják a véleményüket a projektről.

Az évi 1 milliós látogatói számot is elérheti a Liget csupán egy látványossága

Az évi 1 milliós látogatói számot is elérheti a Liget csupán egy látványossága

Van olyan fejlesztése a Liget Budapest projektnek, ami egy hónap leforgása alatt több mint 110 ezres látogatottságot generált, így az évi egy millió főt is elérheti a projekt csupán egy elemének az érdeklődői száma. A Városliget bemutatása mellett, a városfejlesztési teendőkről, az üdvözölt irányokról és megoldásokról is szó volt az FM & Hybrid Office konferencián.

Óriási energiaéhségre kell felkészülnünk

Óriási energiaéhségre kell felkészülnünk

Fel kell készülni a hamarosan tapasztalható hatalmas energiaéhségre - vélték az FM & Hybrid Office konferencia egyik panelbeszélgetésében résztvevő szakértők. Szó volt a fenntarható épületüzemeltetési lehetőségekről, illetve arról is, hogy a vírushelyzet sem tudta beárnyékolni a fenntarthatósági célokat, és hogy a technológia miként lehet nagy segítség abban, hogy továbbra is egyre erősödjön a vállalati felelősségvállalás.

A digitalizáció hatalma: már előre tervezetten is csökkenthető egy épület fogyasztása

A digitalizáció hatalma: már előre tervezetten is csökkenthető egy épület fogyasztása

Három, különböző területről érkező piaci szereplő, a Daikin, az energo hungary és a CPI Hungary, fogott össze annak érdekében, hogy a keresletoldali szabályozás elvét egy pilot projekt keretében tesztelje. Együttműködésükkel azt mutatják be, hogy az épületekben levő gépészeti – főként hőszivattyús és klíma – rendszerekben rejlő rugalmas tartalékokat hogyan lehet kihasználni a digitális szabályozáson keresztül. Az FM & Hybrid Office konferencián mutatta be a projekt tapasztalatait Ercsey Tamás, az energo hungary kft. vezérigazgatója, illetve az üzleti fejlesztésekért és értékesítésért felelős vezetője.

Új ökobarát lakópark épül Angyalföldön

Új ökobarát lakópark épül Angyalföldön

Újabb lakóparkfejlesztést indít a LIVING, a WING lakófejlesztő ernyőmárkája. A XIII. kerületben, a Rákos patak partján megvalósuló Le Jardin lakópark két ütemben, összesen 360 új lakást jelent a környék számára.

A hibrid munka irányba megyünk, de igenis van jövője az irodaházaknak

A hibrid munka irányba megyünk, de igenis van jövője az irodaházaknak

Elkezdődött az FM & Hybrid Office konferencia, ahol az irodapiac jelenjét, jövőjét és minden velejáróját vitatják meg a résztvevő szakértők. Az elmúlt másfél év ugyanis rengeteg változást indított be, a távmunka, az irodaterek albérletbe adása, a belső elrendezések felborulása, a területek visszaadás, a fenntartható üzemeltetés és számos más bérlői igény nem kis átalakulást eredményezett az irodapiaci szereplők életében. A szakértők egyet értettek abban, hogy a hibrid irodahasználat most a legelképzelhetőbb kimenetel, és csak ritkán van példa arra, hogy valaki teljes egészében otthoni munkavégzésre küldi a dolgozóit.

Úgy bepörgött az ingatlanpiac, hogy újabb cég indít licitáló rendszert

Úgy bepörgött az ingatlanpiac, hogy újabb cég indít licitáló rendszert

Kelendőek az olcsóbb ingatlanok, tisztul a piac, így május-júniusban további 2-7 százalékkal csökkent az ingatlan-hirdetések száma a vezető hazai ingatlanhirdetési portálokon. Ettől függetlenül ugyanúgy igen nehéz kitűnni a sok tízezer ajánlat közül, ezért az Ingatlantájoló vadonatúj fejlesztésként most hirdetés-kiemelési licitrendszert indított, áll a cég közleményében.

ESG szempontok szerinti kockázatértékelést kapott az itthon is aktív raktárfejlesztő

ESG szempontok szerinti kockázatértékelést kapott az itthon is aktív raktárfejlesztő

A CTP N.V. bejelentette, hogy a kis kockázatú kategóriának megfelelő 11,0-ás pontszámmal végzett az első Sustainalytics által végzett ESG kockázatértékelésen. Az ESG kockázati pontszám azt mutatja, hogy az adott alap a befektetései tekintetében milyen mértékben követi a felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat. A 11,0-ás pontszám alapján a CTP a „kis kockázatú” kategória alsó részén helyezkedik el, amely a Sustainalytics skálája szerint 10 és 20 között van - szerepel a cég közleményében.

Különös újdonságok az irodák világában - Mi lesz most a legdrágább és legexkluzívabb helyekkel?

Különös újdonságok az irodák világában - Mi lesz most a legdrágább és legexkluzívabb helyekkel?

Egészen különböző következtetésekre és döntésekre jutottak az irodaházak bérlői a járvány időszakban, néhol a nagyobb irodatér teremti meg a biztonságos környezetet, néhol annyira bevált az otthoni munkavégzés, hogy visszaadtak területeket, máshol viszont a megkötött szerződések kisebb mozgásteret engednek, így aligha van változás, de az sem ritka, hogy teljesen hazaköltöztek az alkalmazottak és már csak valamelyik coworking iroda szolgáltatásait használják, ha éppen szükséges a fizikailag is közös munka. Az irodaterek használatának változása különösen érdekes egy olyan lokációban, mint a belváros, ahol mindig is extrát jelentett maga a helyszín. Vajon hogyan alakultak az irodabérlések a CBD-ben, azaz a budapesti központi üzleti negyedben?

Raktárak lehetnek a város közepén? - Keresik a jó telkeket a fejlesztők

Raktárak lehetnek a város közepén? - Keresik a jó telkeket a fejlesztők

Soha nem látott mértékben nőtt a kereslet a jó helyen lévő, nagy ipari telkek iránt. De már nem csak a raktárakat, csarnokokat fejlesztők, hanem a végfelhasználók is a vevők között vannak, maguk akarnak építkezni. Az árak a járvány másfél éve alatt legalább 20-40 százalékkal nőttek. A boom egyértelműen az e-kereskedelem gyors felfutásának köszönhető. A pezsgést érzékelve az ipari ingatlanok immár a befektetők fókuszába is bekerültek és újabb tranzakciók vannak előkészületben – közölte a VLK Cresa.

Több mint 2 nap távmunkára számíthatnak az irodisták Európában

Több mint 2 nap távmunkára számíthatnak az irodisták Európában

Ahogy hamarosan a korlátozásokat feloldják, az irodai dolgozóknak és munkáltatóiknak egyaránt át kell gondolniuk, hogyan és honnan akarnak dolgozni a járvány után - a workcloud24 elemzése szerint a legtöbb vállalat már dolgozik a munkarend átszervezésén.

Értékálló lakás? - Budapest és az ország ezen részein még a nehéz időkben sem rettennek meg a vásárlók

Értékálló lakás? - Budapest és az ország ezen részein még a nehéz időkben sem rettennek meg a vásárlók

Az idei év kiemelkedő a lakáspiaci forgalom tekintetében, nem volt azonban ez így a tavalyi évben, amikor mindenki érezte, hogy a járvány a tranzakciók számának is odatett. A kesergés helyett tanulni is lehet a múltból: egy járványhelyzetben is értékálló ingatlant kereső befektetőknek érdemes azokat a területeket, illetve Budapesten belül azokat a kerületeket és körzeteket sorra venni, amelyek még egy ilyen jellegű válságos időszakban is helyt álltak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.