Már teljesen online is igényelhető a zöld lakáshitel
Megjelent a teljesen online igénylési folyamat a Magyar Nemzeti Bank NHP Zöld Otthon Programjában október 4-e óta elérhető újfajta lakáshitelek piacán is.
Megjelent a teljesen online igénylési folyamat a Magyar Nemzeti Bank NHP Zöld Otthon Programjában október 4-e óta elérhető újfajta lakáshitelek piacán is.
Folytatódik az M9-es autópálya építése a szekszárdi Szent László híd körzetében - írja a Magyar Nemzet. Az eddig meglévő szakasz keleti irányba, az 54-es főút felé folytatódik. Korábban kérdéses volt, hogy Kaposvár után merre induljon az autópálya, de a Szekszárd magasságában meglévő szakasz folytatása eloszlathatja a kételyeket.
A Budapest Airport tulajdonosai fontolgatják, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a reptér eladásáról a magyar kormánnyal, miután új ajánlatot kaptak - írja a Bloomberg, az ügyet ismerő személyektől kapott információkra hivatkozva.
Drága albérletek, alacsony kezdőfizetések, kevés kollégiumi hely - csak néhány tényező, mely megnehezíti, akár egyenesen el is lehetetleníti az egyetemista hallgatók önálló lakhatását. Ennek következtében nem véletlen, hogy Magyarországon a fiatal felnőttek az EU-s átlaghoz mérten csak jóval később hagyják el a szülői fészket, míg a fejlettebb országokban, ahol többen járnak egyetemre, jóval alacsonyabb az átlag. Egy nyáron végzett felmérésünkben megkérdeztük az egyetemista hallgatókat, szerintük mi lehet a megoldás a helyzetre - a válaszok pedig gyakran összecsengenek.
2021 tavaszán indította el az EuroCenter felújítását a Wing, az építkezés naponta mintegy 300 fő részvételével zajlik annak érdekében, hogy jövő tavasszal átadhassák a kívül-belül teljesen megújult bevásárlóközpontot. A felújítás eredményeként a környezettudatos és fenntartható megoldások kerülnek majd előtérbe, amellett, hogy a fejlesztő arra is törekszik, hogy az odalátogatóknak élményszerű legyen a bevásárlás. Íme egy képgaléria arról, hogyan halad a III. kerületi bevásárlóközpont felújítása, valamint átalakulása.
Közzétette a harmadik negyedévere vonatkozó előzetes számait a Duna House, a cég a nyári hónapok alatt szezonálisan erős volumennövekedést ért el. A franchise ingatlanközvetítés 20 százalékkal, a saját irodás ingatlanközvetítés 27 százalékkal, a hitelközvetítés pedig 103 százalékkal bővült év/év alapon. A Covid-19 2020. harmadik negyedévében az ingatlanpiacot nem, a hitelpiacot pedig kismértékben érintette negatívan.
A Duna alatti vasúti alagút kialakításával olyan vasútfejlesztésbe kezd a főváros, mely egyszerre írja át alapjaiban a városról alkotott képünket, a város és külváros viszonyát, valamint a vasút, mint szolgáltatás életünkben betöltött szerepét. Hogy mik is az alagút létrehozásának legnagyobb kihívásai, milyen következményekkel is lesz az érintett lakosokra és az egész országra nézve, arról Ditróy Gergely, a Portfolio ingatlandivíziójának vezetője beszélgetett a közvetlen szereplők képviselőivel a Budapesti Fejlesztési Központ és a Portfolio által közösen megrendezett Vasút a Duna alatt konferenciáján.
A tegnapi ÉVOSZ bejelentéséhez hasonló folyamatokról számolt be a hazai építőiparban Cseresnyés Péter, kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. Elmondása szerint a három hónapja zajló fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzés legfrissebb eredményei kedvező fordulatra engednek következtetni. A kifogásolási arány a vizsgálatok július eleji megindítása óta tíz százalékponttal csökkent. Az első félévben még folyamatos és nagyarányú áremelkedés ősz elejére nemcsak megállt, hanem számos termékkörben már érdemi mérséklődés is mutatkozik - áll az ITM közleményében.
Megduplázódik Budapest vasúti forgalma, kikerülnek a vágányok a Nyugati nagycsarnokából, valamint a pályaudvar körülötti közvetlen városrész is teljesen megújul - csak néhány érdekesség, ami elhangzott a BFK és a Portfolio közös rendezésű Vasút a Duna alatt című konferenciáján. A délelőtti előadók beszéltek még a Vasúti alagút ambíciózus tervét kiegészítő projektekről, a környék további fejlesztéseiről mely nem csak a helyi 4 millió ember életét változtathatja meg, hanem mindenkiét Magyarországon.
Évszázadot meghatározó átalakításokat terveznek a Duna alatti vasúti alagút megépítésével párhuzamosan, a budapesti pályaudvaroknál. A Déli eltűnne, a Nyugati pályaudvar és környéke nemcsak átrendeződne, de a fejlesztést követően egyértelműen ez válna Budapest főpályaudvarává. Milyen megállókat alakítanának még ki? Milyen formában, és hogyan zajlana az alagút építése? - Ezekről a kérdesekről is szó volt a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio október 6-i "Vasút a Duna alatt" konferenciáján.
Több bank kínálatában is megjelent hétfőn a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5%-os kamatozású lakáshitele, és indul ennek kamattámogatott változata is, a 0%-os zöld CSOK-hitel. A Portfolio számításai szerint 10 millió forint hitelösszegenként előbbivel akár 2-3 millió, utóbbival akár 5-6 millió forintot spórolható meg az átlagos piaci lakáshitelekhez képest a teljes futamidő alatt. A Pénzcentrum kalkulátora alapján megnéztük azt is, mi vár most azokra, akik nem a feltételnek megfelelő lakóingatlanba költöznek.
A 4 és fél kilométeres Duna alatti vasúti alagút megépítésével eltűnne a Déli pályaudvar a Föld felszínéről. Bel-Budán a sínek elvágó hatása megszűnne, értékes területek szabadulhatnának fel, valamint a Nyugati pályaudvar egy jelentős része is felszabadulna"- mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio október 6-i "Vasút a Duna alatt" konferenciáján.
Elkezdődött az építési alapanyagok árának csökkenése, de a korábbi szintre már nem fognak visszatérni - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. A szakember a kormányzati intézkedéseket is értékelte, amelyek szerinte csak részben érték el a céljukat.
Egyre szebb hozamokat látni a forintos befektetési alapok háza táján: a legjobban teljesítő sorozatok közé 25%-os idei eddigi hozammal be sem lehet kerülni, ezek kivétel nélkül nyersanyagpiaci és részvényalapok. Előbbiek jó szériája a nyersanyagpiaci válsággal és az inflációs félelmekkel is összefügg. A legnagyobb vagyont kezelő sorozatok hozamai is emelkednek, de messze nem ezek hozzák a legtöbb pénzt most a konyhára.
Az NHP Hajrá lezárásával új piacra lép be az MNB: az energiahatékony lakóingatlanok építését és vásárlását támogató Zöld Otthon Programmal most először lakossági hitelügyletek refinanszírozását kezdi meg a magyar jegybank. Nem bocsátkoznak becslésbe arról, mikor merülhet ki a 200 milliárd forintos keretösszeg, hiszen ilyet még nem végeztek. Az NHP eddigi szakaszairól és új programjáról az MNB keddi online sajtótájékoztatóján adtak összefoglalást.
A lakáspiac a 2008-as összeomlás előtt kevésbé volt népszerű téma az elemzők, közgazdászok, de még a gazdaságpolitikai döntéshozók körében sem. Az összeomlás és az alacsony árak után aztán a 2010-es évtized második felében valósággal kilőttek az árak, amelyet a természetes helyreállás mellett a lakáspiaci támogatások is fűtöttek. Cikkünk első részében bemutattuk, hogy milyen hatással volt az ingatlanárakra a koronavírus, a módszertanunkról is ott írtunk részletesen. A mostani részben áttekintjük a hosszú és rövid távú bérleti piacok nagyvárosi sajátosságait a járvány időszakában, megvizsgáljuk, hogy beszélhetünk-e kiszorító hatásról az eladói és a bérleti piacok között, illetve bemutatjuk a nagyvárosok közötti legfontosabb eltéréseket.
Információink szerint jelentős változás előtt áll az ingatlanpiac egyik meghatározó nemzetközi vállalata, amelynek Magyarországon is van érdekeltsége. A vállalati ingatlanokra szakosodott, bérlőképviselettel foglalkozó, amerikai székhelyű Cresa és független, de a Cresa hálózathoz tartozó európai irodái közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. Ez többek között érinti a Cresa londoni, párizsi, varsói és budapesti képviseletét is.
Kipattanhat-e az Evergrande cégcsoport esetleges csődjéből egy újabb Lehman Brothers ügy? A kérdést újságírók, elemzők hada taglalja most a médiában. Ha valaki az Evergrande Group létezéséről eddig nem is hallott, nincs egyedül. Eddig csak szakmai körökben ismerték a kínai üzleti csoportot, amely sok egyéb mellett lakásépítéssel, ingatlanfejlesztéssel foglalkozik, jórészt az ország kevésbé felkapott városaiban. De Vuhanról is roppant kevesen hallottak két évvel ezelőtt…
Egy extrém építőipari áremelkedés utáni időszakban vagyunk, egy olyan helyzetben, amikor a kiszámíthatatlanság a lakáspiaci megrendelők oldalán is már érezteti a negatív hatását. Az építtetők, vagy a felújítók tanácstalansága további kérdőjeleket eredményez a jövőt illetően, miközben nemcsak az anyagárak, hanem a telekárak növekedésével is meg kell küzdenie az újonnan építkezésbe kezdőknek. Az elmúlt időszakban látottakról, a tapasztalatokról kérdeztük Dr. Rázsóné Szórády Csillát, az újHÁZ Centrum vezérigazgatóját a 2021-es Property Investment Forum konferencián.
Címlapkép forrása: Getty Images
Mától nem jár a fogaskerekű november 16-ig pályakarbantartás miatt, a munkálatok alatt a Svábhegy és a Széchenyi-hegy között pótlóbusszal lehet utazni.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Nagyot javult egy hét alatt.
Villámgyorsan fordult át a piaci hangulat.
Érdemes tudatosan bankot választani, ha pénzre van szükségünk.
Indul a Digitális Állampolgárság Program.
Fontos változások jöhetnek, ha Trump lesz az elnök.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.