Itt a bejelentés: hosszabbítják a kötelező akciózást
A kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja a kormány - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1-en.
A kötelező akciókat az eredeti, szeptember végi határidőről az év végéig meghosszabbítja a kormány - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1-en.
A júliusi 3,2 százalékról 3,7 százalékra emelkedett az infláció az Egyesült Államokban, a maginfláció viszont tovább csökkent – derül ki a szerda délután megjelent adatokból. A mostani statisztika jelentős hatással lehet a Fed politikájára és a devizapiacokra is.
A következő hónapokban további forintgyengülésre számít az Equilor, a ma reggeli sajtóeseményen az is kiderült, hogy a befektetési szolgáltató várakozásai szerint az idei harmadik negyedévben érhet véget Magyarországon a recesszió, az év egészében viszont így is 0,7 százalékkal zsugorodhat a magyar gazdaság, és bár lassul az infláció, 2024-ben még mindig magas lehet. A sajtóesemény előadója Szécsényi Bálint, elnök-vezérigazgató, Árokszállási Zoltán, vezető elemző és Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető volt.
Miután a szerb elnök a minap azt jelezte, hogy húsz kijelölt élelmiszer és tisztítószer árát hatóságilag csökkentik, mától tényleg elindult a rendszer, amelyben átlagosan 30%-os árcsökkenés történik év végéig. A lépés azt célozza, hogy az egyébként is jócskán süllyedő infláció még jobban süllyedjen.
A Citigroup privátbankja által végzett felmérés szerint a tehetős családok az idei év első felében jelentősen növelték kötvény- és magántőke-befektetéseiket, miközben a részvényektől inkább szabadultak.
Várakozásom szerint 2023-ban nulla körül alakulhat a GDP növekedése, az idei év fogyasztási sokkja miatt a kormány által korábban jelzett 1,5 százalékos prognózis nem tartható – mondta az Indexnek Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A tárcavezető arról is beszélt, szerinte mekkora minimálbér-emelés jöhet.
Az infláció várható további csökkenése mellett az Európai Unió gazdasága növekedési pályán marad, noha lendülete enyhül, ami várhatóan 2024-ig elhúzódik - közölte az Európai Bizottság a hétfőn közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.
Kínában egyre többen félnek attól, hogy deflációba süllyed az ország, miután júliusban visszaestek az árak. Augusztusban újra nőttek az árak, igaz, a friss adat kisebb csalódást okozott az elemzőknek.
A választások előtt a lengyel kormányzó párt bejelentette, hogy tovább csökkenhet a nyugdíjkorhatár, ez viszont nagy nyomást jelenthet a lengyel államkötvényekre – írja a Bloomberg.
Ukrajnában lassult a fogyasztói árak emelkedése éves szinten, havi összevetésben pedig gyorsult az árcsökkenés augusztusban. A pénzromlás a háború kitörése előtti szintre csökkent.
Lassult a havi és gyorsult az éves szintű infláció Oroszországban augusztusban. Az éves infláció már a második egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél fölött.
Látszólag teljesen rendben van a kínai bankszektor: az elmúlt egy évben a likviditási mutatók javultak, a nemteljesítő hitelek aránya csökkent, a pénzintézetek pedig a lassuló gazdaság ellenére is növelni tudták a profitjukat. A hivatalos adatok mögött azonban egy rendkívül nagy kockázat húzódik meg: részben a laza szabályozói körülmények, részben pedig a kínai gazdaság sajátossága miatt évtizedek alatt egy olyan árnyékbankrendszer nőtt ki a földből a hagyományos mellé, amelynek mérete mára már a brit GDP-t is meghaladta. Az elmúlt évek eseményei és a gazdasági nehézségek viszont több olyan nagyvállalatot is a csőd szélére sodortak, amelyek eddig meghatározó tényezői voltak a kínai iparnak. A bankrendszer jövőjével részletesen foglalkozunk a Portfolio szeptember 20-i Future of Finance konferenciáján, érdemes még most regisztrálni a rendezvényre!
Nettó 200 ezer forintos egyszeri bérkifizetés járulékmentesen, újabb minimálbér-emelés októbertől, esetleg az idei reálbér-visszaesést kompenzáló bérkorrekció jövő januártól. Ilyen és ehhez hasonló ötletek merültek fel az újraindult bértárgyalásokon a munkáltatók és a munkaadók között, mivel a legalacsonyabb keresetűeknél jelentős a fizetések vásárlóerejének csökkenése.
Az otthoni munkavégzés irodapiaci hatásainak körbejárása után ezúttal arról kérdeztük az irodapiac szakértőit, hogy mit tapasztalnak a bérleti díjak inflációkövetése terén, van-e még tér a bérleti díjak növekedésében, mekkora a verseny a bérlőkért és az energiahatékonyság mennyire fontos ma az új bérlők számára.
Legalább 3,5 – 4 százalékos januárig visszamenőleges nyugdíjemelést vár novemberben a kormánytól a NYUSZET – reagált a szervezet a KSH legfrissebb jelentésére. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa becslése szerint ugyanis az éves nyugdíjas infláció mértéke legkevesebb 18,5 -19 százalék körül lesz, mivel az idős emberek fogyasztásának túlnyomó hányadát az extrém mértékben megdrágult élelmiszer- és gyógyszerkiadások adják. A NYUSZET leszögezi: a nyugdíjasok nincsenek abban a helyzetben, hogy tovább hitelezzenek a kormánynak, illetve finanszírozzák az államháztartás hiányát - derül ki a szervezet közleményéből.
Péntek reggel tovább erősödött a forint a csütörtöki menetelés után, délelőtt azonban hullámvasútra került. Délután lendületet vett a hazai deviza, és a 385-ös szint közelébe került.
A Federal Reserve tisztviselői már optimisták az infláció megfékezésével kapcsolatban: egyre inkább elhiszik, hogy ez sikerülhet, anélkül, hogy a gazdaságnak ártanának, és a kamatlábak stabilan tartásával egy ritka "puha leszállás" elérésére törekednek. A közelmúltbeli adatok azt sugallják, hogy az infláció lassul, de a Fed továbbra is éber, és igyekszik elkerülni a történelmileg gyakori hibát, a túlszigorítást és ezzel a recesszió kiváltását.
Az Egyesült Államokban a magas jelzáloghitel-kamatok és lakásárak miatt júliusban továbbra is rekordalacsony a lakhatás megfizethetősége, ami sok amerikai számára elérhetetlenné teszi a saját ingatlantulajdont.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása, amelyben három témát dolgozunk fel. Az első részében arról volt szó, hogy a kormány mégis uniós pénzhez juthat egy kiskapunak köszönhetőn, még mielőtt meg tudna állapodni a bizottsággal a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz vagy akár a kohéziós források lehívásáról. Ezt azonban még a 2024-es választási kampány keresztülhúzhatja. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője. A műsor második részében Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója volt a vendégünk, aki a cég első féléves jelentéséről, az energetikai piac kihívásairól, valamint a vállalkozás jövőképéről beszélt. A harmadik részben a friss inflációs adat volt a téma, amely okozott némi csalódást, azonban a dezinflációs célokat nem veszélyezteti. Erről Hornyák Józsefet, a Portfolio markoelemzőjét kérdeztük.
A vártnál némileg magasabb, 16,4 százalék volt augusztusban az infláció Magyarországon – derült ki a KSH péntek reggeli közléséből. Elsősorban az élelmiszerek ismételt áremelkedése okozhatott kellemetlen meglepetést, miközben a szolgáltatások eddig aggasztó áremelkedése fékezett.
Inkább adóznak a bankok, mint hogy a kormányra bízzák a pénzüket?
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?