A gázai háború miatt nem mert lépni az izraeli jegybank
Az Izraeli Nemzeti Bank úgy döntött, hogy változatlanul 4,5%-on tartja a kamatlábat, meglepve ezzel a közgazdászokat, akik negyedpontos kamatcsökkentésre számítottak – írja a Bloomberg.
Az Izraeli Nemzeti Bank úgy döntött, hogy változatlanul 4,5%-on tartja a kamatlábat, meglepve ezzel a közgazdászokat, akik negyedpontos kamatcsökkentésre számítottak – írja a Bloomberg.
Februárban az üzleti várakozások csak hibahatáron belül változtak, de a lakossági kilátások, a kiugróan kedvező januári adat után, jelentősen romlottak - A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint Így a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent januárhoz képest. A cégek foglalkoztatási szándéka nem változott érdemben, míg áremelési terveik valamelyest enyhültek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága 13 havi mélypontra esett vissza.
Lottólázban ég az ország, ilyenkor egyre többen ábrándoznak arról, hogy mit kezdenének pár milliárd forinttal. A Portfolio megkérdezte olvasóit, az eredmények szerint a potenciális nyertesek többsége diszkrét, visszafogott, de társadalmi célokra, rászorulóknak bőven adakozó, jótékonykodó milliárdos lenne. Abban viszont erősen megoszlottak a vélemények, hogy mit kezdjenek magukkal a mámoros lottóhúzás utáni hétfőn és mibe fektetnének ennyi pénzt.
A popszenzáció Taylor Swift Eras turnéja nemcsak a rajongókat ragadta magával világszerte, hanem a helyi gazdaságokra is jelentős hatást gyakorolt – derül ki a japán Nomura befektetési bank jelentéséből. Bár az országos adatokra gyakorolt makrogazdasági hatás vitatható, Swift turnéja tagadhatatlanul fellendítette a fogyasztást és a gazdasági aktivitást abban a 20 amerikai városban, ahol megfordult.
John Williams, a New York-i Fed elnöke úgy látja, hogy az amerikai jegybank "még az idén" kamatcsökkentésre készül, annak ellenére, hogy a vártnál erősebbek voltak a januári inflációs és munkaerő-piaci adatok - derül ki az Axios által pénteken közzétett interjúból.
Ezermilliárdnyi kamat hullik idén a magyar megtakarítókra a prémium állampapírból, sokan gondolkodhatnak most azon, mibe fektessék a pénzt. Megkérdeztünk három befektetési szakértőt, hogyan látják a mostani piaci környezetet, és nem voltak túl optimisták. Ami biztos: el kell engedni a 10% feletti hozamvárakozásokat, a részvényekkel érdemes résen lenni és a devizás eszközök tartása is indokolt lehet idén.
Az ifo intézet német vállalkozásokra vonatkozó várakozásai februárban enyhén 84,1-re emelkedtek az előző havi 83,5-ről. Bár az elemzők a Bloomberg szerint kis mértékű, 84-re történő emelkedést vártak, az adat a legnagyobb európai gazdasággal kapcsolatos tartós aggodalmakat tükrözi. A jelenlegi gazdasági környezettel kapcsolatos alindex változatlan maradt, ami a gazdasági gyengeség elhúzódó időszakát hangsúlyozza.
Christopher Waller amerikai jegybankár csütörtökön azt mondta, hogy több bizonyítékot kell látnia az infláció lehűlésére, mielőtt hajlandó lenne támogatni a kamatcsökkentést – írja a CNBC.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, 63 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – derült ki a Trenkwalder február első felében elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
Egyre mélyebb válságba kerül a német lakásépítési szektor. A gazdasági adatok aggodalomra adnak okot, és az iparág vezetői is nyugtalanok, miközben a kormány a GDP-növekedés várakozásait jelentősen csökkentette. A beruházások terén ugyanakkor enyhe javulás jelei mutatkoznak - írta meg a CNBC.
A Federal Reserve vezető tisztségviselői csütörtökön azt az üzenetet közvetítették, hogy bár idén valószínűsíthető a kamatcsökkentés, az nem fog azonnal bekövetkezni – írja a Bloomberg.
Tavaly csaknem 3%-kal csökkent a reálbér Magyarországon. Ilyen jelentős visszaesésre több mint egy évtizede nem volt példa. Az egyes szektorok között azonban óriási különbségeket láthatunk: volt, ahol nagyot zuhant a reálbér, de találunk olyan szektort is, ahol kismértékben emelkedett a keresetek reálértéke. Most azonban már mindenkit az érdekel, hogy idén mi várható: amíg egyes előrejelzések visszafogott bérdinamikát sugallnak a tavalyi recesszió és az idei bizonytalan kilátások miatt, addig a gazdaság kilábalása, a munkaerőhiány várható növekedése, a minimálbér és a bérminimum jelentős emelése, illetve a bértorlódás elkerülése magas béremelkedési ütemet vetít előre.
Az elmúlt két évre rányomta a bélyegét az attól való félelem, hogy mennyire lesz súlyos a 2008 óta tapasztalt első tartós gazdasági lassulás, most azonban a körülmények fokozatosan lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy most már inkább a várható expanziós szakasz felé fordítsák a figyelmüket - derül ki a Fidelity International éves felméréséből.
Az EU-ban 3,1 százalékos volt a januári infláció éves összevetésben, míg az eurózónában 2,8. A hazai 3,7 százalékos áremelkedés a kilencedik legmagasabb - derül ki az Eurostat adataiból.
A februári kamatdöntő ülésen a 75 és a 100 bázispontos opciók ismét az asztalon lesznek - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Indexnek, hozzátéve, hogy a januári inflációs adat érvet adhat a kamatcsökkentés átmeneti felgyorsításához, ugyanakkor a Fed és az EKB kamatcsökkentéseinek kitolódása a 75 bázispontos ütem megtartása mellett szól.
Marko Kolanovic, a JPMorgan elemzője szerint a 2024-es év erős kezdete után a részvénypiacok rövid időn belül visszaeshetnek, mivel az infláció újbóli emelkedésének veszélye továbbra is fennáll, ez pedig jelentős hatással lehet az eszközallokációra - írta meg a CNBC.
Békeidőben a napi sajtóban ritkán esik szó a kiskereskedelmi forgalom alakulásáról, azonban a 2023-ban ez nem volt igaz, ugyanis nagy problémákat jelző számok láttak napvilágot: nemcsak a kiskereskedelmi értékesítés volumene esett, hanem ezen belül az élelmiszer-értékesítés volumene is zuhant. Gyakorlatilag olyan mértékben emelkedtek az árak és csökkentek a reálbérek, hogy a fogyasztók az élelmiszer vásárlás mennyiségét is csökkentették, ami egyébként az utolsó termékkategória, melynek a fogyasztását korrigáljuk az ínséges időkben.
2008. január 1. óta változatlanul 28.500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ezt az eredendően is arcpirítóan alacsony ellátási összeget a korábbi években a vonatkozó rendeletek évente megerősítették, 2021-tól pedig a nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete már időbeni keretek nélkül szögezi le, hogy a nyugdíj minimális összege 28.500 forint. Vajon mivel indokolható ez a büszkeségre okot nem adó, szomorú hungarikum? Miért maradhat immár több mint 16 éven át változatlanul ennyire vállalhatatlanul alacsony ez az összeg, az időközben elszabadult infláció ellenére is?
Pontosan három éve a közgazdász szakma figyelmét az infláció köti le. Éppen 36 hónappal ezelőtt, 2021 februárjában volt az utolsó alkalom, amikor az Egyesült Államokban a fogyasztói árindex inflációjának (minden tétel tekintetében, 12 havi százalékos változás alapján) megegyezett vagy alatta maradt a Federal Reserve 2%-os céljával.
A brexithez vezető 2016-os népszavazás óta több elemzés taglalta az Egyesült Királyság várható – majd nem túl meglepő módon bekövetkező – makrogazdasági alulteljesítését a hasonló fejlettségű államokhoz képest. Kovács Krisztián kollégám tucatnyi kiváló írásban közvetítette a meglepő fordulatokban bővelkedő tragikomédiát. Jelen rövid elemzés keretei között én magára a kilépéshez vezető folyamatra és annak hátterét adó politikai cirkuszra nem is térek ki, csak a gazdasági következmények rövid összefoglalására törekszem.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.