A Biden-kormányzat bejelentette, hogy korlátozni fogja a bankok által felszámítható késedelmi hitelkártyadíjakat, továbbá intézkedéseket tesz a fogyasztói költségek csökkentése érdekében.
Az elmúlt hónapokban többször is beszámoltunk arról, hogy a kakaó ára rekordmagasságba emelkedett. Ha eddig voltak is kétségeink afelől, hogy a csokoládégyártók lenyelik-e az áremelkedést, vagy áthárítják, most már nem kell találgatnunk: a világ egyik vezető csokigyártójának, a Lindtnek a bevétele és a profitja is nagyot emelkedett, nagyrészt azért, mert áthárították az alapanyagok áremelkedésének nagy részét.
A Tesco megemeli az angliai dolgozók fizetését, a lépésre részben amiatt van szükség, mert emelkedik a minimálbér, a kiskereskedelmi láncok pedig próbálják megtartani a dolgozóikat, írja a BBC.
Érdemes lesz ezen a héten is figyelni a kriptopiacot, nem túl messze a történelmi csúcstól kezdte ugyanis a hetet a bitcoin. Emellett a kedvezően alakuló amerikai inflációs számoknak köszönhetően gyengült a dollár, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett, ezzel új történelmi csúcsra ért el a jegyzés. Egyelőre nem láthatunk markáns elmozdulásokat az európai tőzsdéken, a hazai piacon azonban voltak érdekes sztorik, a Concorde pénteki elemzését követően például kilőtt az AutoWallis részvénye. Az amerikai részvényindexek mínuszban indították a hetet.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezlete egyhangú döntéssel utasította el a munkáltató második ajánlatát és határozta meg az AHFSZ új bérkövetelését - derül ki az Audi Hungária Független Szakszervezetének közléséből.
A Telex cikke számol be arról a pórul járt apukáról, aki véletlenül túl nagy összeget tett be Babakötvénybe, és azóta is várja vissza a pénzét az államkincstártól.
Ami az Egyesült Államokban történik, az kihat a világ többi részére. A világgazdaság függ attól, hogy Amerika képes-e a növekedés fő motorjává válni, valamint a globális pénzügyi piacok is függnek az amerikai befektetők kockázatvállalási hajlandóságától. Ez különösen nyilvánvalóvá vált 2023-ban, amikor olyan nagyobb gazdaságokban, mint Japán és az Egyesült Királyság recesszió alakult ki, míg Németország éppen elkerülte a visszaesést, Kína pedig a növekedést akadályozó tényezőkkel és magas adósságszinttel küzdött.
Idei második legjobb hetüket zárták a lakossági állampapírok a bruttó értékesítési adatok alapján: az ÁKK friss számai szerint múlt héten összesen több mint bruttó 120 milliárd forint ment állampapírokba. Ahogy két hete, úgy múlt héten is keresettebb volt a FixMÁP, mint a prémium állampapír.
Az MNB januári és februári döntésének konkrét mértéke (75, vagy 100 bázispontos csökkentés) valószínűleg jóval kevésbé fontos, mint amit a piac ezeknek a lépéseknek tulajdonítani látszik. Sokkal fontosabbnak tűnik a következő néhány hónap inflációs adata, és az, hogy a tengerentúli és az euróövezeti kamatok mikor indulhatnak csökkenésnek, és hogy ennek mekkora a tere. A nyár elejére várhatóan kialakuló, 6-7 százalék közötti kamatszintig vezető utat (főleg a forint árfolyamában) az aktuális lépések mértéke azonban döcögőssé teheti.
Elképesztőt emelkedett az utóbbi időszakban a kakaó ára, nem véletlen, hogy egyre több édességgyártónak lépnie kellett a népszerű élvezeti cikknél: sok esetben csökkentik a csokoládé kiszerelését, és egyre több esetben a csokoládé alapanyagát, a kakaót veszik ki az egyenletből.
A fenntarthatóság kihívásaival egyre jobban küszködő hazai nyugdíjrendszer kapcsán joggal merülhet fel a kérdés, hogy meddig tartható meg a 2021-2022-ben visszahozott 13. havi nyugdíj. Ki lehet-e fizetni minden év februárjában egyhavi olyan plusz nyugellátást, amelynek nincs járulékfedezete? Még aggasztóbb a helyzet, ha a teljes képhez hozzávesszük azt is, hogy a nyugdíjrendszerben létezik egy rejtett 14. havi nyugdíj is, de ezt csak a hölgyek kaphatják meg a nők kedvezményes nyugdíja révén. A 2011-ben bevezetett Nők40 finanszírozási igénye ugyanis idén nagyságrendileg ugyanannyiba kerül, mint a 13. havi nyugdíj. A plusz egyhavi nyugellátást övező problematikus kérdésekről szóló kétrészes cikkem első része annak bemutatásáról szólt, hogy a 13. havi nyugdíj és a Nők40 lényegében miként nullázta le a nyugdíjrendszerben 2010 és 2013 között bevezetett szigorítások stabilizáló hatását. Ebben a második részben pedig azt mutatom be, hogy a 13. havi nyugdíj, illetve a nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke miként növeli a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok közötti szakadékot.
Januárhoz képest csökkent az éves infláció az eurózónában, de az elemzői várakozást némileg meghaladta az áremelkedés mértéke – derül ki az Eurostat friss közléséből. Egyaránt igaz ez az inflációs főmutatóra és a maginflációra.
Mától indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken. Kitért arra is közleményében, hogy ezt is az infláció alacsonyan tartása érdekében lépték meg, és határozottan fel fognak lépni a jövőben is a vásárlók megtévesztése ellen.
Meglepő is volt, meg nem is az MNB keddi kamatdöntése, hiszen a szakértők megosztottak voltak annak kapcsán, hogy 75 vagy 100 bázisponttal csökken a kamat. Mondhatnánk, hogy hozott is a jegybank, nem is: gyorsított a tempón, de hangsúlyozta, hogy csak átmenetileg. A forint azért így is gyengélkedni kezdett, és könnyen lehet, hogy a következő hetek nagy izgalmakat hoznak. Miért vágott nagyot az MNB? Mi a haszna és a kockázata a lépésnek? Mi vár a forintra?
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják: