infláció

Nagy ütést kaptak idén a magyar nyugdíjpénzek, 2008-at idézik a számok

Nagy ütést kaptak idén a magyar nyugdíjpénzek, 2008-at idézik a számok

Az inflációs félelmek, a geopolitikai viszályok, a hozamemelkedés, a részvénypiacok gyengülése és a recessziós aggodalmak is mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy idén inkább pénzt vesztettek a nyugdíjra gyűjtők. Ennél rosszabb évet a szektor 2008-ban zárt, de azért voltak 2022-ben is kiemelkedőbb teljesítmények. Most nagyon úgy tűnik, 2023 első hónapjai is rázósnak ígérkeznek, utána viszont jöhet egy kis fellélegzés is.

Szakértők szerint kétszámjegyű béremelés jöhet jövőre Magyarországon

Szakértők szerint kétszámjegyű béremelés jöhet jövőre Magyarországon

A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének alelnöke, Rolek Ferenc szerint a piaci szektorban átlagosan kétszámjegyű béremelés várható, a különböző ágazatokban eltérő mértékű emelések lehetnek, írja az ATV. Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke szerint az emelés minden egyéb juttatással együtt értendő. Azt is mondta, ott ahol nem működik érdekképviselet és gyenge a munkavállalók egyéni érdekérvényesítő képessége, évek óta nem volt bérfejlesztés. A kiemelkedő területeken viszont akár húsz-huszonhét százalék közötti bérfejlesztések is lehetnek.

Ebben nem lesz köszönet: pokolian nehéz év vár a járműiparra 2023-ban

Ebben nem lesz köszönet: pokolian nehéz év vár a járműiparra 2023-ban

Az S&P Global Mobility közzétette 2023-as autóipari előrejelzését, amelyben a szakértők elsődlegesen az ellátási láncokkal kapcsolatos kihívásokra, számos piacon pedig a romló gazdasági kilátásokra hívják fel a figyelmet. A kockázatok ellenére úgy gondolják, jövőre elkezdődhet a globális járműpiac fellendülése, a gyártás felpörgetése, a koronavírus-járvány előtti szintek elérésére viszont még hosszú éveket kell várnunk.

Visszatért a rém, ami megeszi a pénzünket (TOP 10 sztori - 1.)

Visszatért a rém, ami megeszi a pénzünket (TOP 10 sztori - 1.)

Az idei év legfontosabb gazdasági sztorija az infláció minden várakozást meghaladó növekedése volt. A pénzromlás ütemének globális emelkedése mellett nagyon kellemetlen jelenség, hogy a hazai áremelkedést belső tényezők is fűtik, ezzel pedig az év végére a magyar inflációs mutató a legmagasabb lett az Európai Unióban. A gyors árnövekedés a keresetek vásárlóerejét csökkenésbe fordította, a jegybanki kamatemelések pedig a hitelpiacon hoztak óriási változásokat.

Csökkenő infláció, gyorsan érkező EU-s pénzek, véget érő háború: íme a közgazdászok optimista előrejelzései

Csökkenő infláció, gyorsan érkező EU-s pénzek, véget érő háború: íme a közgazdászok optimista előrejelzései

A háborúban beálló fordulatot, valamint az ezt követő piaci felpattanást, a klímavédelem terén történő erőfeszítéseket, és az infláció vártnál gyorsabb enyhülését nevezték meg a Portfolio által megkérdezett közgazdászok. Év végi cikkünkben arra kértük az elemzőket, hogy nevezzenek meg néhány eseményt, amelynek bekövetkezési valószínűsége csekély, de mégis reálisan megtörténhetnek, és amelyek komoly pozitív hatásokkal járnának a gazdaságra és a piacokra.

Felrobbannak az árak, mégis a nyugdíjasok hitelezhetik az államot - Rendkívüli nyugdíjemelés lehet jövőre is

Felrobbannak az árak, mégis a nyugdíjasok hitelezhetik az államot - Rendkívüli nyugdíjemelés lehet jövőre is

Farkas András szerint hiába nőnek jövőre 15%-kal a nyugdíjak, év közben újabb emelést kell végrehajtani, mert az infláció ennél magasabb lehet. A nyugdíjszakértő szerint a lehető legkisebb mértéknek nő januártól a nyugdíj, az inflációs előrejelzés sávja ugyanis 15-19,5%. Farkas András úgy véli, akár ennél is nagyobb lehet a pénzromlás.

Viharba kerülhet Magyarország, csődhullám várható, ha nem javul a helyzet

Viharba kerülhet Magyarország, csődhullám várható, ha nem javul a helyzet

Az egyik legnagyobb hazai vállalkozói érdekképviselet vezetője viharos gazdasági évre számít 2023-ban. Főleg az év elejével kapcsolatban bizonytalanok a kilátások, mert akkorra gyűrűzhetnek be teljesen a megemelkedett energiaárak, miközben a kereslet további visszaesése várható. Ennek hatására sok vállalkozás megszűnhet vagy átalakulhat, illetve a veszteséges üzletágaktól megszabadulhat. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Portfolio megkeresésére elmondta, hogy maximum 1 százalékos gazdasági növekedésre számít, az év elején tovább erősödő inflációval, amely fokozatosan mérséklődhet. A gazdaság hosszú távú növekedéséhez nagy szükség lenne a humán tőkébe való befektetésekre.

Bizonytalanság, recesszió, menekülés - Mit várnak a magyar profik 2023-ra?

Bizonytalanság, recesszió, menekülés - Mit várnak a magyar profik 2023-ra?

Hamar kifulladt idén a medvepiaci rali, helyét átvette a bizonytalanság és a recessziótól való félelem. A hazai portfóliómenedzserek szerint érdemes óvatosnak lenni a kötvény- és részvénypiacon is, de a szemfülesek mindkét terepen találhatnak jó beszállási lehetőségeket. Decemberi portfólió-ajánlóikban a magyar szakértők kitérnek arra is, milyen várakozásokkal mennek neki 2023-nak.

Ezek a 2023-as év veszélyei, amelyekbe beleremeghet az egész világ

Ezek a 2023-as év veszélyei, amelyekbe beleremeghet az egész világ

2022 után 2023-ban is negatív események sora következhet be: elmélyülhet az orosz-ukrán háború, vagy épp olyan váratlanul ér véget, amelyre Európa nem volt felkészülve. A kínai koronavírus-járvány újabb zavarokat hoz, az energiaválságnak újabb hulláma jöhet, és a magyar gazdaság is mély recesszióba zuhanhat, amelyen nem segít, hogy a gazdaságpolitika két ága egymásnak feszül - csak néhány azok közül az előrejelzések közül, amelyekben a Portfolio által megkérdezett közgazdászok a jövő évi, kicsi, de valós eséllyel bekövetkező eseményekre figyelmeztetnek.

Erste: fordulat a kötvénypiacok felé

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:

Raiffeisen: inkább lefelé mutatnak a tőkepiaci kockázatok

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:

OTP: idén elakadt a Mikulás-rali

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:

Equilor: megtört a pozitív hangulat

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:

Amundi: jól teljesíthet a magyar kötvénypiac

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Amundi Alapkezelő írását olvashatják:

Váratlanul eltörölte a nyugdíjkorhatárt Erdogan, milliók mehetnek korai nyugdíjba Törökországban

Váratlanul eltörölte a nyugdíjkorhatárt Erdogan, milliók mehetnek korai nyugdíjba Törökországban

Tayyip Erdogan török elnök szerdán eltörölte a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előírást, és ezzel több mint 2 millió munkavállalónak tette lehetővé az azonnali nyugdíjba vonulást, kevesebb mint hat hónappal a választások előtt – számol be a hírről a Reuters. Csak szemléltetésképp, Magyarországon a KSH adatai szerint itthon mintegy 2,4 millió nyugdíjas van.

Elon Musk: a Tesla lesz a legértékesebb vállalat a Földön!

Elon Musk: a Tesla lesz a legértékesebb vállalat a Földön!

Miután az idei rossz teljesítményre rátéve egy jókora lapáttal a Tesla részvényei kedden több mint 10 százalékot estek, Elon Musk  úgy fogalmazott év végi levelében a dolgozóknak, hogy "ne zavarja őket a tőzsdei őrület". Musk az évvégi gondolatait szerdán osztotta meg alkalmazottaival, a levél eljutott a CNBC-hez.

Bod Péter Ákos: Böjtre fogják Magyarországot

Bod Péter Ákos: Böjtre fogják Magyarországot

Az állami költségvetés már jó ideje elvesztette azt a jellegét és fontosságát, amely miatt valaha az országgyűlési szakbizottságokban, majd a szavazóteremben a naptári és egyben költségvetési év végén éjszakába nyúló vita, alkudozás és szavazás zajlott, jelentős érdeklődés mellett. A parlamenti demokráciákban a büdzsé a kormánypolitika számszerű megtestesítője, az állam főbb bevételi és kiadási tételeit jogilag szentesítő dokumentum; akár bivalybőr táskában mutatják fel színpadiasan, akár csupán laptopra töltik, mindenképp kulcsfontosságú pénzügyi törvény az ország számára, erős orientációt nyújt az üzleti élet szereplőinek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.