A Magyar Nemzeti Bank Igazgatósága a mai napon olyan átfogó, saját energiahatékonysági- és takarékossági programot fogadott el, ami hosszú távon és fenntartható módon tesz eleget a jegybank évek óta követett környezetvédelmi céljainak és hatékonyan járul hozzá napjaink energiatakarékosági kezdeményezéseihez - közölte a jegybank.
Vonja vissza, de legalább alaposan értékelje át a kormány az állami intézményekben kötelezően bevezetett 18 fokos hőmérsékletről szóló rendeletét – követeli Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében az első hűvösebb őszi napok tapasztalatai alapján a Vasutasok Szakszervezete.
A következő héten sarkvidéki hideg éri el a kontinenst, ami az első igazi tesztje lesz annak, hogy az európaiak mennyire hajlandóak spórolni az energiafogyasztásukkal, alacsonyabb hőrmérsékletre állítani, vagy egyszerűen későbbre halasztani a lakásaik fűtését.
A dán bankok takarókat osztogatnak, hogy segítsenek a dolgozóknak megbirkózni az alacsonyabb irodai hőmérséklettel, amelyet az energiafelhasználás csökkentésének részeként vezettek be – számol be a hírről a Bloomberg.
Egészen 2016-ig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy az idei augusztusinál alacsonyabb országos villamosenergia-felhasználási értéket találjunk, pedig a nyár utolsó hónapja a második legmelegebb augusztus volt a 20. század kezdete óta. Ez arra utal, hogy folytatódott a rezsicsökkentés csökkentéséről szóló kormányzati bejelentés után indult spórolás, azzal együtt, hogy az egyre nagyobb háztartási naperőmű kapacitás nem bekalkulált termelésével a valós fogyasztás jóval magasabb lehet a közöltnél.
A hétfő este kihirdetett és október elsején hatályba lépő kormánydöntés részletesen szabályozza, hogy a gázkrízis miatt hogyan korlátozza az állami intézmények energiafogyasztását a kormány, a hőmérsékletek központi szabályozásán keresztül. Egyúttal megjelent egy másik rendelet arról, hogy egyes intézmények milyen mennyiségben használhatnak földgázt az idei fűtési szezonban (25%-os csökkentés-előírás), valamint kihirdette a határozatát a kormány arról is, hogy alternatív fűtési módokat vizsgálnak oktatási intézmények esetén.
A világ legnagyobb vállalatainak több mint 90 százaléka rendelkezik legalább egy olyan eszközosztállyal, amely a következő évtizedekben pénzügyileg ki lesz téve a felmelegedő bolygó hatásainak, például a raktárakat és az adatközpontokat fenyegethetik majd az erdőtüzek és az árvízbalesetek.
Az elszálló rezsiárakkal, a dráguló fejlesztésekkel és az inflációval is szembe kell néznie a terézvárosi önkormányzatnak, amelynek valamennyi intézményeit és a cégeit is sújtják ezek a kihívások, valamint a fejlesztések is rányomják a bélyeget - mondta a kerület honlapján megjelent interjúban Soproni Tamás polgármester, aki megjegyezte, hogy a hivatal igyekszik tudatosan kezelni a válsághelyzetet, optimalizálja a kiadásait, ugyanakkor tűzön-vízen át megvédi a dolgozóit.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elvárja a kormánytól, hogy a jogszabályban előírt 20-22 °C fokot biztosítsa fenntartótól függetlenül az oktatási és nevelési intézmények számára (állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi), vagyis az energia megvásárlásához, az egekbe szökő rezsi kifizetéséhez nyújtson pénzügyi fedezetet.
Sok állami intézményben és cégnél energetikai korszerűsítésre lenne szükség vagy az otthoni munkavégzés elrendelésére - mondta az ATV-nek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke, aki lehetetlennek tartja, hogy minden állami intézményben és cégnél egynegyedével csökkentsék a gázfogyasztást.
Egy forró júliusi délutánon másfél percig folyatni a csapot, csak hogy jéghideg vizet kortyolhassunk a kánikulában - kéz a szívre, valószínűleg mindenki legalább egyszer elkövette idén ezt a világ számos országában elképzelhetetlen és felháborodásra okot adó tettet, és kisebb-nagyobb szégyenérzettel élvezte is a frissítőt. Bármennyire is elképzelhetetlen ez még számunkra, de a tiszta ivóvíz egy egyre szűkösebben elérhető luxus világszerte, és ha hinni lehet a kereslet és kínálat jövőbeli drasztikus szétválásának - márpedig miért ne lehetne -, akkor bizony pár éven belül mi is meg fogjuk inni a meleg csapvizet (vagy betesszük a hűtőbe). A világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, a WWF szerintvilágszerte mintegy 1,1 milliárd ember nem jut jelenleg vízhez, és összesen 2,7 milliárd ember az év legalább egy hónapjában vízhiánnyal küzd - de mégis mi okozta ezt az elképesztő vízhiányt, mitől csökken drasztikusan a kínálat és miért nő nagy mértékben a kereslet? Milyen hatása lehet mindenek a hétköznapjainkra, na meg az egyre tarthatatlanabb energiakrízisre? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ elemzésünkben.
A Fővárosi Önkormányzat vezetése elkezdte az egyeztetéseket a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) arról, hogyan csökkenthetné az önkormányzat - a munkaegészségügyi szabályokat betartva - az épületek energiafelhasználását - közölte kedden a Főpolgármesteri hivatal.
Súlyos téli gázhelyzetre kezdett el berendezkedni a kormány: a rezsicsökkentés megnyirbálása után általános állami gázfogyasztáscsökkentést írt elő és kormányzati segítséget ígért a kis- és közepes vállalkozásoknak. Az új intézkedéscsomag egyik eleme, hogy a gázon történő spórolás miatt az állami intézményekben a hőmérséklet nem lehet több 18 foknál. Egy, a Portfolio-nak nyilatkozó hazai szakértő szerint az intézkedés takarékoskodási és zöld szempontból maximálisan indokolt, ugyanakkor nem biztos, hogy megfelelően kommunikálták. Mivel első hallásra ez a hőfok kevésnek tűnhet, főleg télen, ezért a Portfolio utánajárt, hogy a hideg évszakban milyen hőmérséklet ideális a beltéri munkához és az otthonléthez.
Az energiaválság küszöbén, több európai országot követve Dániában is szabályozzák a középületek fűtését, azok helyiségeinek maximális hőmérsékletét 19 Celsius fokban határozták meg - jelentette be Dan Jörgensen, az energiaellátás és a klímavédelem ügyeiért felelős miniszter a kormány csütörtöki döntése után.
Olaszország azt tervezi, hogy a tél folyamán lejjebb állítja a fűtést a háztartásokban és az üzletekben, hogy csökkentse a felhasznált gázmennyiséget, és csökkentse az orosz gázáramlás teljes leállásával járó kockázatokat.
A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első napjaiban tovább mérséklődik a meleg, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Az energiaválság és rezsiemelés, valamint az Európát és benne Magyarországot sújtó példátlan aszály miatt mostanában kiemelt közérdeklődés kíséri a csapadék-, illetve a fűtési/hűtési igényt alapvetően meghatározó hőmérsékleti viszonyok várható alakulását. A meteorológiai nyár végéhez közeledve már elérhetőek az őszre, sőt a télre vonatkozó hosszú távú meteorológiai prognózisok, amelyek ugyan jellemzően annál több bizonytalanságot rejtenek, minél távolabbra tekintenek előre, a várható főbb trendeket azonban nagy vonalakban így is képesek bemutatni. Ezek alapján megnéztük, milyen időjárás várhat régiónkra és Magyarországra az előttünk álló hónapokban.