hozamemelkedés

Szakadó forint mellett újra itt vannak a 10%-os magyar állampapírhozamok

Szakadó forint mellett újra itt vannak a 10%-os magyar állampapírhozamok

Az elmúlt két kereskedési napon a forint 12-14 egységgel zuhant az euróval szemben, ami jókora mozgásokkal járt az állampapírok másodpiacán is. Az 1-3 év körüli futamidejű papírok hozama 10% közelébe emelkedett, igaz ezeknél is feljebb voltak a hozamszintek július elején, amikor a forint történelmi mélyponton járt a 410 feletti régióban.

Két tűz közé került a magyarok egyik kedvenc befektetése

Két tűz közé került a magyarok egyik kedvenc befektetése

Egyik oldalról a gyengén teljesítő tőzsdék, a másik oldalról az elszálló infláció és a kötvényhozamok nehezítették meg a hazai vegyes alapok számára a hozamszerzést az év első felében. A legjobban teljesítő sorozatok között mindössze háromnak volt nulla feletti hozama, a többség mínuszban zárta a félévet. A tavaly még legkeresettebb kategóriának számító vegyes alapokért idén már nem kapkodtak annyira a befektetők, meg is lett az eredménye.

Felrobbantak a magyar másodpiaci kötvényhozamok

Felrobbantak a magyar másodpiaci kötvényhozamok

Már pénteken is emelkedtek a magyar kötvényhozamok, hétfőn viszont már valósággal felrobbantak. A hosszabb lejáratokon az Államadósság Kezelő Központ referenciahozamai 60 bázispont feletti emelkedést mutatnak.

Infláció, elszálló energiaárak, recessziós félelem - Hogy teljesítenek így a magyarok befektetései?

Infláció, elszálló energiaárak, recessziós félelem - Hogy teljesítenek így a magyarok befektetései?

Erős az inflációs nyomás a világban, a kötvénypiaci hozamok emelkednek, a részvénypiacok gyengélkednek és egyre többen találgatják, mikor fog recesszióba sodródni a világ. Ez a környezet kihívást jelent a magyar befektetési alapoknak is, de azért vannak kiemelkedő teljesítmények. Ott vannak példának az árupiaci alapok, amelyek az inflációs félelmek, az energia- és élelmiszeripari válság hatására elképesztőt mentek már eddig is idén. De érdemes kicsit a csillogás mögé nézni, mert akkor észrevehetjük, hogy több kategória is szenved.

A megugró infláció miatt rákaphatnak a magyarok az inflációkövető kötvényre

A megugró infláció miatt rákaphatnak a magyarok az inflációkövető kötvényre

Amint majd az idei évi magasabb infláció után jövőre meglátják a magyar lakossági állampapírbefektetők, hogy milyen magas kamatot fizetnek az inflációkövető papírok nőhet irántuk az érdeklődés és „elképzelhető, hogy ezek a papírok olyan népszerűek lehetnek, mint a fix kamatú MÁP Plusz” – mondta el a Világgazdaságnak adott hétfői interjúban Kurali Zoltán. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója azt is jelezte, hogy nem terveznek változtatni a 3 éves (0,75%-pont) és az 5 éves (1,25%-pont) inflációkövető kötvény kamatprémiumán az infláció felett.

Félsz az inflációtól? Sokat kereshettél idén, ha részvény- és nyersanyagalapokba fektettél

Félsz az inflációtól? Sokat kereshettél idén, ha részvény- és nyersanyagalapokba fektettél

Egyértelműen rányomja a bélyegét a befektetési piacokra az emelkedő hozamkörnyezet, a befektetők a fogyasztás felfutására számítanak, így az inflációs várakozások is megugrottak. Ilyen környezetben is vannak olyan magyar alapok, amelyek kifejezetten jól teljesítenek, nem meglepő módon elsősorban a részvény- és nyersanyagpiacon befektetők. A legnagyobb alapok között továbbra is OTP Supra lóg ki negatív értelemben a sorból, az alapnak még nem sikerült kimásznia a tavaly induló rossz szériából.

Ugrik a forint az EKB bejelentése után, egyre távolabb a történelmi mélypont

Ugrik a forint az EKB bejelentése után, egyre távolabb a történelmi mélypont

Már reggel is volt egy kis forinterősödési hullám, aztán délután az Európai Központi Bank jelzései nyomán a forint újabb lendületet vett és az euróval szembeni jegyzések 365 alá buktak. Kedden még 368-nál járt az árfolyam, így egyre inkább távolodunk a 369,5-ös forint történelmi mélyponttól. Lényeges, hogy ma a többi régiós devizánál nem látunk olyan intenzív erősödést, mint a forintnál, de erre is van magyarázat.

Mindent felborított az inflációs rém: csúnya bukók és szép hozamok a magyar alapoknál

Mindent felborított az inflációs rém: csúnya bukók és szép hozamok a magyar alapoknál

Teljesen összekuszálták a befektetési piacot az inflációval kapcsolatos félelmek, és ez a magyar befektetési alapok teljesítményére is kihatott: a tavaly nagyot bukó alapok törtek idén az élre, a tavalyi kiemelkedő hozamot elérő alapok közül pedig sokan most a sor végén kullognak. A legnagyobbak közül az OTP Supra tovább növelte veszteségeit februárban.

Beütött a valóság - Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Beütött a valóság - Csúnya lefordulás a tőzsdéken

Masszív eladói hullám söpört végig a tőzsdéken, és nem csak a részvények, de a kötvények, vagy a dollár és az arany piaca is megremegett. Az esés mögött elsősorban a hosszú amerikai állampapírok hozamának emelkedése áll, ami több csatornán keresztül is negatívan hat a sok esetben feszített árazáson forgó részvényekre. Sokan már most az amerikai jegybankot figyelik, beavatkozik-e az esés megfékezésére, pedig, ha lesz is nagyobb korrekció a piacokon, a Fed nem a folyamat elején lép be, a tegnapi esés csupán a piac normális működésének a része, csak egy kis ízelítő abból, mi történik azokon a részpiacokon, ahol sokáig teljesen figyelmen kívül hagyják a fundamentumokat a befektetők.

Pánikszerű EKB-lépésre beszakadtak az eurózónás kötvényhozamok

Pánikszerű EKB-lépésre beszakadtak az eurózónás kötvényhozamok

A drámai szerdai eurózónás kötvényhozam emelkedés láttán éjjel egy 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programot jelentett be az Európai Központi Bank, amelynek hatására csütörtök délelőtt hatalmasat estek az eurózónás periféria államok kötvényhozamai, különösen az olasz papírok hozamai.

Megismétlődhet a nyári pánik, ami a forintot is magával sodorta

A mai kereskedésben új hétéves csúcsra kapaszkodott az amerikai 10 éves állampapír-hozam, annak következtében, hogy az elmúlt napokban rendkívül optimistán nyilatkozott az amerikai gazdaság helyzetéről Jerome Powell Fed-elnök. Legutóbb, amikor idén áprilisban 3% fölé, új többéves csúcsra emelkedett az amerikai 10 éves hozam, olyan feltörekvő piaci lavinát indított el, aminek Argentína és Törökország is áldozatává vált, de Magyarország (és a forint) sem úszta meg következmények nélkül.

Két hónap alatt közel 6%-ot is bukhatott, aki a kötvényalapokra fogadott

Nem örülhetnek a májusban és júniusban lezajló hozamemelkedésnek azok a befektetők, akik magyar kötvényalapokba tették a pénzüket, ebben a két hónapban ugyanis közel 6%-ot bukhattak. Megnéztük, mely kötvényalapok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, és hogy állnak most a hozamszerzéssel az egykori kedvencek. Talán már most kijelenthető, hogy az idei egy fekete év a kötvényalapok számára.

Készülhetnek a lakáshitelesek: megindultak a törlesztőrészletek

Egyre magasabbak a forinthitelek kamatát befolyásoló referenciakamatok a pénz- és tőkepiaci feszültségek erősödése miatt. Megnéztük, mekkora törlesztőrészlet-emelkedést okoz ez rövid távon azoknál, akiknek már van lakáshitelük. Egy 10 milliós hitelnél akár már ezer forintokban mérhető a változás, ahogy ábráink mutatják.

"Olaszország miatt nagyon aggódom, az EU miatt nem"

Ha Olaszországot leminősítik, "arra számítok, hogy az EU mindent meg fog tenni az olaszok miatti piaci fertőzés elkerüléséért, így nem aggódok különösebben a fertőzés miatt. Olaszország miatt viszont nagyon aggódok" - többek között ezt írta véleménycikkében az IMF volt főközgazdásza.

Nagyon fontos szintet vitt át az amerikai 10 éves kötvényhozam

Az amerikai idő szerint kedd délelőtti kereskedésben elérte a 10 éves amerikai állampapír referenciahozama a fontos lélektani és technikai szintnek számító 3%-ot, amire utoljára 2014-ben volt példa. Közben a 2 éves államkötvény hozama is rég nem látott magasságokban jár.

Hurrá, vége a kamatok nélküli világnak! - Vagy inkább sírás lesz belőle?

Hétfőn régóta nem látott rossz hangulat és pánikszerű eladási hullám söpört végig a világ részvénypiacain, részben a kötvénypiaci hozamemelkedéssel kapcsolatos aggodalmak miatt. Az, hogy végre vége szakadhat a kamatok nélküli világnak, sokaknak jó hír lehet, így szép lassan már a bankbetétekkel vagy pénzpiaci alapokkal is lehet keresni valamennyit. A kötvénypiaci hozamemelkedéssel viszont éppen azok nem járnak olyan jól, akik kötvényalapokba fektetnek, ez esetben ugyanis a hozamemelkedés átmenetileg a kötvényalapok aranykorának végét hozza magával.

Egyetlen ábra, amiből megérted, miért pánikol az egész világ

Hiába váltak a kötvények az elmúlt évek árfolyam-emelkedésének köszönhetően sokkal drágábbá, a részvénypiacok szárnyalása még ezt is felülmúlta, emiatt pedig a részvények relatíve még inkább túlértékeltté váltak a kötvényekhez képest. Ez különösen veszélyes lehet, most, hogy a kötvényhozamok gyorsan emelkedni kezdtek.

Hullanak a fejek a kötvénypiacokon a tegnapi Fed-döntés után

Hiába volt már korábban is borítékolható a tegnapi Fed-kamatemelés, az amerikai döntéshozóknak sikerült így is meglepetést okozniuk. Többségük ugyanis jelenleg három kamatemelést tart elképzelhetőnek jövőre, amit a 2017-ben várható (Trump-féle) fiskális élénkítés inflációs hatásaival indokolnak. Az vártnál agresszívebb Fed-előrejelzés a dollár mellett a kötvényhozamoknak is befűtött: az amerikai 10 éves államkötvény hozama bő két éves, az amerikai és a német 10 éves hozamok különbsége 25 éves csúcsra ugrott.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.