hozam

Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben

Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben

Fordulóponthoz ért nyáron a lakossági állampapírok piaca: amellett, hogy júniussal megkezdődött az első, 2019 júniusában induló Magyar Állampapír Pluszok lejárata, egy megújított MÁP Pluszt is piacra dobtak, jóval kedvezőbb kamatozással. Ennek ellenére még mindig sokan vannak a régi MÁP Plusz-hívők, az összes jegyzés közel 10%-át tartják a mai napig, annak ellenére, hogy lényegesen magasabb kamatot is zsebre tudnának tenni az új „szuperállampapírral”. Van azonban egy faramuci helyzet, ami miatt még logikusnak is mondható a régi MÁP Plusz mellett kitartók egy részének döntése.

Itt a lista: megmutatjuk, mennyit keresett neked idén a nyugdíjpénztárad

Itt a lista: megmutatjuk, mennyit keresett neked idén a nyugdíjpénztárad

Felszívták magukat a második negyedévben a hazai nyugdíjpénztárak: az idei első negyedév hozamai alapján még azt gondoltuk, visszafogottabb teljesítményeket fogunk látni, ehhez képest több pénztár is 10% feletti féléves hozamot mutatott fel a tagjainak. A legjobb teljesítményeket a kockázatvállalóbb portfóliókkal lehetett elérni. Mutatjuk a listát.

Íme a befektetés, ami a következő hónapok legnagyobb durranása lehet

Íme a befektetés, ami a következő hónapok legnagyobb durranása lehet

Bitcon? Nvidia? Arany, vagy esetleg magyar részvények? Az elmúlt hetekben már több izgalmas befektetési lehetőséggel is foglalkoztunk, ez pedig ezúttal sincs másként, hiszen számtalan módon lehet profitálni az olyan lehetőségekből, mint az amerikai elnökválasztás okozta bizonytalanságok, vagy a kamatvágással kapcsolatos várakozások alakulása. Ezúttal egy meglehetősen olcsónak mondható befektetési lehetőséget mutatunk, ami a következő hónapokban nagyot robbanhat!

Babaváróból horrorhitel: áldás helyett átok lehet a kormány legújabb változtatása

Babaváróból horrorhitel: áldás helyett átok lehet a kormány legújabb változtatása

2026 középéig adott haladékot a kormány nemrég azoknak a babaváró hiteles házaspároknak, akiknek nem sikerül teljesíteniük a kamatmentességhez szükséges gyermekvállalást öt éven belül. Ez látszólag jó hír, van azonban egy nagy hátulütője is azok számára, akiknél továbbra sem jön a baba: a kamattámogatás szabályait változatlanul hagyta a kormány, és épp egy olyan időszakra esik az akár kétéves haladék, amikor a hozamkörnyezettel együtt a kamattámogatás és a büntetés is nagyon megugorhat. Hét év után tehát rosszabb lehet a helyzet, mint öt év után, ami ellen mielőbbi végtörlesztéssel lehet védekezni. Mutatjuk a számokat.

Ide teszik most a privátbanki ügyfelek a milliós vagyonokat

Ide teszik most a privátbanki ügyfelek a milliós vagyonokat

Jelentősen megnőtt a verseny a privátbanki szolgáltatók között a jelentősebb vagyonnal rendelkező ügyfelekért, akik száma kisebb mértékben nő, mint ahogyan a bankok bővítik a privátbanki szolgáltatásaik körét. Egyre nagyobb az érdeklődés a forinttól eltérő devizában lévő alapok iránt, viszont hosszú távon kifizetődőbb és egyértelműen biztonságosabb is egy jól diverzifikált portfólió. Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary private banking vezetőjét a gazdasági környezet hatásairól, a portfóliókban egyre nagyobb szerepet kapó külföldi eszközökről és az ügyfelek kockázatvállalási hajlandóságáról kérdeztük.

Hogy lesz ebből újra ingatlanmánia? Gyenge számok jöttek a magyarok egykori kedvenceitől

Hogy lesz ebből újra ingatlanmánia? Gyenge számok jöttek a magyarok egykori kedvenceitől

Változást reméltek tőle, de átütő sikert egyelőre nem hozott az ingatlanalapok keresletében a kormány legújabb intézkedése. Nem segít a helyzeten, hogy az első félévben az ingatlanalapok nem tudtak meggyőző hozamokat felmutatni, csupán egy lakossági, forintos alap tudott 5% felett teljesíteni. A legnagyobb ingatlanalap továbbra is az Erste Ingatlan alapja több mint 750 milliárd forintos vagyonával, de gyakorlatilag a legnagyobb sorozatok kezében koncentrálódik a kategória teljes, 2000 milliárd feletti vagyona.

Kezdenek rákattanni a magyarok egy befektetésre, amellyel 10% felett lehetett keresni idén

Kezdenek rákattanni a magyarok egy befektetésre, amellyel 10% felett lehetett keresni idén

Két évet kellett várni rá, de visszatért az élet a vegyes alapok piacára: a tavalyi jó teljesítmények után elindultak végre a megtakarítások ebbe a kategóriába. Az év első felében folytatódott a vegyes alapok jó teljesítménye, a legjobban teljesítő alapok bőven 10% felett hoztak féléves szinten. Azonban úgy tűnik, a befektetők nem azokban az alapokban tartják a legtöbb pénzt, amelyek a legjobb hozamokat mutatták fel.

Mi történik? Lejöttek erről a befektetésről a magyarok, pedig a lakossági állampapírokat is lekörözte

Mi történik? Lejöttek erről a befektetésről a magyarok, pedig a lakossági állampapírokat is lekörözte

Miközben a részvénypiacok szekere idén is jól megy, az általánosságban emelkedő kötvénypiaci hozamok nem segítenek a hazai kötvényalapoknak. Az erős ellenszél ellenére vannak olyan kötvény- és pénzpiaci alapok, amelyeknek féléves teljesítménye veri az ugyanezen időtávon lakossági állampapírokkal elérhető kamatokat. Az viszont kijelenthető: az idei év slágerei minden bizonnyal nem a kötvényalapok lesznek, amit a visszaeső hozamok és kereslet mellett az alapkezelők értékesítési súlypontjának áthelyezése is magyarázhat.

Közel 50%-ot is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette idén a pénzét

Közel 50%-ot is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette idén a pénzét

2024 első félévében is kitartott a jó hangulat a hazai és globális részvénypiacon, ennek köszönhetően remek féléven vannak túl a hazai forintos, lakossági részvényalapok. Alig volt alap, amelyik negatív hozamot mutatott fel, még a „legrosszabb” teljesítmények között is 10% körüli hozamokkal találkozhatunk. A legjobban teljesítő alapok közé 18% feletti hozammal lehetett bekerülni, de volt olyan alap, amellyel közel 50%-ot lehetett nyerni. Nincs egyértelmű recept a sikerre: sok pénzt lehetett kaszálni egy török, román, amerikai vagy magyar részvényalappal is idén.

Ritka jó félévet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 10% feletti hozamok

Ritka jó félévet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 10% feletti hozamok

Robognak tovább a jó piaci környezetben az abszolút hozamú alapok, a legjobbak közé csak 10% feletti féléves hozammal lehetett bekerülni idén, a lista legtetején 40% körüli teljesítményt láthatunk. Jól megy a szekere a Hold Alapkezelő alapjainak, más alapkezelő alapjaival csak elvétve találkozhatunk a legjobbak között. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, az első félévet pozitív hozammal zárta, de lenne még hova javulni.

Egyre csúnyább, ami a magyarok egyik kedvenc befektetésénél történik

Egyre csúnyább, ami a magyarok egyik kedvenc befektetésénél történik

Egyszeri dolognak már biztosan nem lehet elkönyvelni azt, amit a kötvényalapoknál látunk: április után májusban is több tízmilliárdnyi tőkét vontak ki a befektetők a kategóriából, egyértelműen trendfordulóhoz érkeztünk. Mindeközben a többi kategória jobb kereslete és a piaci teljesítménynek a hatására a befektetési alapokban kezelt vagyon nőni tudott májusban, elsősorban az abszolút hozamú és vegyes alapoknak köszönhetően.

Ilyen évkezdetet se láttunk még a nyugdíjpénzeknél

Ilyen évkezdetet se láttunk még a nyugdíjpénzeknél

Az már megszokott, hogy az év utolsó három hónapjában a nyugdíjra gyűjtő önkéntes pénztári tagok befizetései megugranak, elsősorban az adójóváírás kimaxolása érdekében, de az MNB friss számai szerint az idei első negyedév is rekordot hozott a befizetésekben. Mindeközben a pénztári portfóliók továbbra is jól teljesítenek, a vagyonarányos hozamok meghaladják a tavalyi első negyedévben mértet.

Váratlant húztak a magyar befektetők: rég nem látott dolog történt

Váratlant húztak a magyar befektetők: rég nem látott dolog történt

Érdekes számokat hozott a múlt hónap a befektetési alapok piacán: bár a kötvényalapok iránti kereslet továbbra is magas, márciusban már a vegyes és az abszolút hozamú alapok is megelőzték az eddigi kedvencet. A legjobb hozamot a kategóriák szintjén a részvényalapok tudják felmutatni, miközben a kedvező piaci környezetnek is köszönhetően a befektetési alapokban kezelt vagyon egy hónap alatt közel 3%-kal 15 600 milliárd forint fölé ugrott.

Erre vártak a magyar nyugdíjra gyűjtők, itt vannak a friss hozamok

Erre vártak a magyar nyugdíjra gyűjtők, itt vannak a friss hozamok

Nagyon szép hozamokkal zárták a tavalyi évet a hazai nyugdíjpénztárak, az idei első negyedév hozamai alapján úgy tűnik, hogy visszafogottabban, de folytatódik ez a trend. A legjobb teljesítményeket a kockázatvállalóbb portfóliókkal lehetett elérni, de megnéztük azt is, melyek jelenleg a legolcsóbb és legdrágább nyugdíjportfóliók a piacon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.