A vártnál kisebb mértékben csökkent a török infláció novemberben. Az elemzők 46,6%-ra számítottak, de végül 47,1% lett. Korábban azt mondta a jegybank, hogy további javulást kell látni az inflációban a kamatcsökkentési ciklus folytatásához. A mostani adat mellett lehet, hogy mégsem fér bele a kamatcsökkentés decemberben.
Magyarországon egyszerre szeretnének alacsony kamatokat és stabil forintot, de a két cél egyidejű megvalósítása jelenleg nem lehetséges – írja legújabb blogbejegyzésében Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfóliómendzsere.
2002 óta először 2% alá süllyedt a kínai 10 éves kötvényhozama, mivel egyelőre a bejövő reálgazdasági adatok nem azt mutatják, hogy élénkülne a növekedés. Amíg a részvény és az ingatlanpiacon nincsenek kedvező hozamlehetőségek, addig a kötvénypiac szárnyalása folytatódhat.
A japán államkötvények hozama jelentősen emelkedett hétfőn, miután a Bank of Japan (BOJ) kormányzójának nyilatkozata felerősítette a kamatemelési várakozásokat. A piac most már decemberre is lehetségesnek tartja a monetáris szigorítást, ami komoly hatással lehet a japán és a globális pénzügyi piacokra egyaránt.
Október végére a forintban denominált lakossági állampapírok állománya meghaladta a 11 200 milliárd forintot, ami az év elejéhez képest 11,5%-os (1160 milliárdos) növekedést jelent. Az idei értékesítések volumene ennél magasabb volt, 2700 milliárd forint, vagyis az állomány növekedését fékezte idén egy 1500 milliárd forint körüli visszaváltás. A számokból kiderül az is, hogy a lakossági befektetők érzékenyen reagálnak a negatív hírekre, például kamatcsökkentések bejelentésére, ami a kamatcsökkentés időpontjáig fokozott érdeklődést eredményez, de utána csökkenti a keresletet. Mutatunk pár példát.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Az elmúlt években a részvénypiac alakulása szempontjából egyre fontosabb, hogyan viselkedik a kötvénypiac. Most mutatunk egy újabb indikátort, ami az eddigiekhez képest egy egészen másik oldalról fogja meg a kötvények és a részvények közötti kapcsolatot. Ez pedig segíthet jobban időzíteni a részvénypiaci befektetéseinket és abban is útmutatóul szolgálhat, hogy mikor lehet érdemes a kamatérzékeny szektorok felé fordulni.
A magyar államkötvény aukciókon gond nélkül elvitték a 3 papírból meghirdetett 35 milliárd forintnyi mennyiséget, és a kialakult átlaghozamok csökkentek a megelőző hasonló futamidejű kibocsátásokhoz képest.
Franciaország kötvényhozama a történelem során először érte el Görögországét, így a blokk második legnagyobb gazdaságának kockázati megítélése egyenrangúvá vált az egykor az európai államadósság-válság középpontjában álló országgal.
Tavaly kezdődött, idén folytatódott a trend: nem az állampapírokat, hanem a befektetési alapokat keresi leginkább a magyarok friss megtakarítása. A sokszor vonzóbb hozamok miatt ez nem annyira meglepő, de nem csak a befektetők nyernek ezzel: az alapkezelők vagyona is kilőtt, különösen a nagyobb szereplőké. A piaci koncentráció alapján az OTP, az Erste és az MBH alapkezelője uralja a piacot, a 10 legnagyobb szolgáltató együttesen 95%-ot képvisel. Megnéztük, hogy alakult át az utóbbi időben a legnagyobbak részesedése.
A francia államadósság kockázati felára 2012 óta nem látott magasságba emelkedett szerdán, jelezve a befektetők növekvő aggodalmát az ország pénzügyi helyzete miatt. Eközben a német és amerikai kötvényhozamok csökkentek. A politikai bizonytalanság és a gyengülő gazdasági kilátások együttesen nyomják rá bélyegüket az európai kötvénypiacokra.
Számos fejlett gazdaság olyan hozamszint alatt értékesít államkötvényeket, amely a kockázatmentes ráta és az országkockázati prémiumának összege lenne, kihasználva a biztonságos eszközök iránti erős keresletet. Az alacsony kockázatú országok esetében a hatások szinte egy az egyben jelentkeznek, míg a magasabb kockázatú országoknál gyengébbek az euróövezetben, noha azt várnák, hogy mindenhol egységesen érvényesül. Ennek oka, hogy a különböző, de egyaránt biztonságos kötvények egymás helyettesítő termékeiként működnek recessziók idején – állapította meg friss tanulmányában a Centre for European Policy Studies.
Sikeresen valósított meg nemzetközi kötvénykibocsátást az Eximbank 500 millió euró összértékben. Az értékpapírok futamideje 7 év, kamata 4,5 százalék, a tranzakció szervezője a Morgan Stanley volt. A bevont forrásokkal a bank továbbra is a magyar vállalkozások versenyképességének növekedését és külpiaci terjeszkedését támogatja - közölte az EXIM.
Egyre súlyosabb az eszkaláció.
További erős növekedés várható.
Kivizsgálják a véleményes eseményeket.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.