forint

Rossz hír jön holnap az autósoknak - És ez még csak a kezdet?

Rossz hír jön holnap az autósoknak - És ez még csak a kezdet?

Holnap mindkét finomított olajtermék árában kisebb emelkedésre lehet számítani a benzinkutakon - május vége óta relatíve nyugodtak a kedélyek a hazai üzemanyagpiacon, ez azonban megváltozhat a napokban, ha a nemzetközi folyamatokra tekintünk, egyre nagyobbak ugyanis a kérdőjelek az európai dízelpiacon.

Egyre mélyebbre ütik a forintot

Egyre mélyebbre ütik a forintot

Jelentős gyengüléssel zárta a szerdai napot a forint az euróval szemben, több mint három hónap után először ébredünk ma 380 feletti árfolyamra. Egyelőre innen sem talál magára a magyar deviza, csütörtök reggel is folytatódik az esés.

Mi történik a forinttal?  Máris célkeresztben a 400-as euró?

Mi történik a forinttal? Máris célkeresztben a 400-as euró?

Hétfő óta már több mint 10 egységet gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is. A hirtelen bekövetkezett gyengülés mögött elsősorban a hazai költségvetés helyzete és ebből adódóan a fiskális problémákkal kapcsolatos vélekedések állnak. Emellett pedig az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági  jelentése, valamint a Standard & Poor's péntek esti hitelminősítői felülvizsgálata is aggasztja a piaci szereplőket. Az események kapcsán sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mégis meddig gyengülhet a hazai fizetőeszköz az előttünk álló időszakban. Éppen ezért megnéztük, hogy technikai szempontból milyenek a hazai fizetőeszköz kilátásai, és hogy valósak lehetnek e a 400 forintos euróval kapcsolatos félelmek?

Meredek lejtőn a forint, itt a 380-as euró!

Meredek lejtőn a forint, itt a 380-as euró!

Szerdán a 380-as szintet is átvitte az euró jegyzése, ami majdnem kéthónapos mélypontot jelentett a forint szempontjából. Az ok egyrészt az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, mely komoly kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben, emellett az utóbbi hetek állampapírpiaci folyamatai is a forint ellen dolgoznak.

Gyengült a forint, 375 felett ragadt az euró

Gyengült a forint, 375 felett ragadt az euró

Már napok óta gyengélkedik a forint, hétfőn 375 felett is járt az euró jegyzése. Egyelőre nem látszik különösebb ok a folyamat mögött, a nyári uborkaszezon alacsonyabb forgalma kavarhatott be kicsit. Ugyanakkor a befektetőket ősszel ismét az uniós források sorsa aggaszthatja, ami további negatívum lehet a forint szempontjából.

Folytatódik a forint gyengülése

Folytatódik a forint gyengülése

A múlt hét végére kicsit elgyengült a forint, így ismét kezdett eltávolodni a 370-es szinttől. Kérdés, hogy a következő napokban folytatódik a negatív korrekció a magyar deviza szempontjából, vagy újra megcélozzuk a lélektani határt.

Megjósolták, mikor lehet újra 400 az euró árfolyama

Megjósolták, mikor lehet újra 400 az euró árfolyama

Egyelőre a pozitív reálkamat-kilátások még támogathatják a forintot, azonban a fokozatos kamatcsökkentésekkel belátható időn belül ismét 400-ig is emelkedhet az euró jegyzése – jósolják az Unicredit Bank szakemberei friss elemzésükben. Az elemzők szerint az idén alig lesz gazdasági növekedés, és a költségvetési hiány is magasabb lehet a célnál 2023-ban és 2024-ben is.

Mindenki állva tapsol a forintnak – A világ egyik legjobbja lett a magyar deviza

Mindenki állva tapsol a forintnak – A világ egyik legjobbja lett a magyar deviza

A második negyedévben is folytatódott a forint diadalmenete, hiszen az első félévben a magyar devizát csak a mexikói peso tudta lepipálni az erősödésben. Az ok továbbra is az extrém magas kamat, az irányadó ráta csökkentésének megkezdésével sem indult gyengülésnek a forint, tartotta az erejét, hiszen még így is magas a magyar kamatszint.

Megállt a forint gyengülése

Megállt a forint gyengülése

Péntek délutánra az euróval szembeni forintárfolyam a 373-as szintet közelítette meg, melynek következtében másfél hetes forintmélypontról beszélünk. Eközben viszont az euró a dollárral szemben is erősödik.

Mi vár a magyar gazdaságra és a forintra az év második felében?

Mi vár a magyar gazdaságra és a forintra az év második felében?

A mezőgazdaság várható erős teljesítménye akár már a második negyedévben kihúzhatja a magyar gazdaságot a technikai recesszióból – vélik friss elemzésükben az ING Bank szakemberei. Szerintük vannak ugyan kockázatok, de a forint a jelenlegi 368-378-as sávban maradhat az év végéig. A gazdasági növekedés viszont minimális lehet, és a költségvetésben is vannak olyan aknák, melyeket kezelni kell.

A német infláció után kezdett kicsit gyengülni a forint

A német infláció után kezdett kicsit gyengülni a forint

Szerdán ismét érezhetően gyengült a forint, így a 370-es szintről 372 közelébe emelkedett az euró jegyzése. Persze ezzel sem változott a nagy kép, hetek óta a 370-es szintet kerülgeti a magyar deviza, viszont vannak arra utaló jelek, hogy ismét az uniós források sorsa kerülhet fókuszba, ami inkább a forint gyengülése felé mutathat.

371 felett lefagyott a forint árfolyama

371 felett lefagyott a forint árfolyama

Az euró a 370-es forintárfolyam környékén kezdte a napot, de mostanra 371 fölé kúszott. A hazai fizetőeszköz a dollárral szemben is gyengült.

Túl erős a forint, egyesek 400-as eurót követelnek

Túl erős a forint, egyesek 400-as eurót követelnek

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy egyes gazdasági szereplők nem örülnek a megerősödött forintnak és gyengébb kurzust szeretnének kieszközölni. Erről Beke Károlyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Az adás második felében arról beszéltünk Kövesy Károllyal, a Portfolio részvényelemzőjével, hogy egy kiszivárgott amerikai intézkedési terv miatt esik az Nvidia, az AI-forradalom eddigi sztárpapírjának árfolyama.

Megkongatták a vészharangot: akkorát menetelt a forint, hogy már túl erős?

Megkongatták a vészharangot: akkorát menetelt a forint, hogy már túl erős?

Nagy utat járt be a forint az utóbbi bő fél évben, hiszen tavaly ősszel 430 felett is járt az euróval szemben, mostanra pedig stabilan 370 körül van a jegyzés. Az utazó magyaroknak ez  jó hír, de közben már hallani olyan hangokat exportáló vállalatoktól, hogy számukra a túl erős forint mostanra versenyhátrány lett. De akkor milyen árfolyam lenne mindenkinek jó? Pontosan mi az exportálók problémája?

Megint egyéves csúcsa közelében a forint

Megint egyéves csúcsa közelében a forint

A hét elején ismét 370 alá erősödött a forint az euróval szemben, így lassan újra egyéves csúcsát tesztelheti a magyar deviza. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hírekre lesz érdemes figyelni, hiszen a hazai színtéren egyelőre semmi olyan hír nem várható, mely érdemben mozgatná meg az árfolyamot.

Új erőre kapott a forint

Új erőre kapott a forint

Délelőtt erőre kapott a forint, lassan két hétnyi veszteséget dolgoz le. A kockázatok ellenére a Fitch nem változtatott a magyar adósbesoroláson, ez pedig segített a forintnak is fenntartani az erejét. A feltörekvő piacon a török líra és az orosz rubel is eséssel kezdte a hetet.

Aggasztó hír állhat a forint gyengülése mögött

Aggasztó hír állhat a forint gyengülése mögött

Gyengül a forint pénteken, egyes piaci szereplők nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a Fitch leminősíti az országot. A nap fontos híre még, hogy a török líra nagyot zuhant a dollárhoz képest.

Amikor még az óriási kamatemelés sem elég - szétverik a török lírát, itt az új történelmi mélypont

Amikor még az óriási kamatemelés sem elég - szétverik a török lírát, itt az új történelmi mélypont

Szerdán megint 370 alá erősödött a forint az euróval szemben, innen legutóbb már nem tudott jelentősen eltávolodni. Kérdés, hogy most sikerülhet-e nagyobb lendületet vennie, ez rövidtávon elsősorban a nemzetközi hírektől és a Fitch pénteki bejelentésétől függhet. A mai nap devizapiaci sztorija viszont a líra zuhanása. A mai kamatemelés előtti napokban a líra óvatosan erősödgetett, reagálva arra, hogy az új jegybankelnöktől határozott szigorítást vártak a befektetők. A kamatemelés mértéke azonban elmaradt a várakozásoktól, ezért csúnyán szétcsapják a lírát.

Rákapcsolt a forint, már 370 alatt az euró

Rákapcsolt a forint, már 370 alatt az euró

A keddi újabb 100 bázispontos MNB kamatvágás után is stabil maradt a forint, sőt erősödni tudott, szerdán pedig meglódult és délutánra a 370-es szint alá jutott az euróval szemben. Ez egyhetes forintcsúcsot jelent, a gyengélkedő dollárral szemben pedig 338 alatt egyhavi csúcsra ért. Pénteken jön a Fitch Ratings felőli magyar hitelminősítés, ez állhat most a befektetők fókuszában a nemzetközi adatok mellett.

Erősen rángatják a forintot

Erősen rángatják a forintot

A hétfői forinterősödés után kedden egy kis gyengüléssel indított a forint, de aztán az MNB kamatdöntés előtt újra erőre kapott, így kora délutánra 372 körül szintekig jutott az euróval szemben. Aztán az MNB a várt 100 bázispontos kamatvágásról határozott, amit stabilan fogadott a forint. A délutáni kereskedésben tehát a magyar jegybank felőli üzenetek miatt hektikus mozgás indult.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.