Ma is hajrázott egyet a forint
A ma újra igen borús nemzetközi befektetõi hangulatban a forint is ismét esett, amelyben szerepe lehetett annak is, hogy a mai magyar gazdaságpolitikusi megszólalások nem igazán igyekeztek csillapítani a kedélyeket. Így a forint a reggeli 309-rõl kora délutánra 314-ig zuhant az euróval szemben. A délután második felében azonban határozott erõsödés mutatkozott. Ebben ma is segített az egyébként határozott délutáni hangulatjavulás. Ahogy reggeli két nyilatkozatában Orbán Viktor kormányfõ, úgy délután az MNB-konferencia zárszavában Matolcsy György sem nyugtatta meg a befektetõket. Az euróval és a svájci frankkal (257-nél) szemben 2 éves, míg a dollárral szemben 9 hónapos mélypontra esett napközben a forint (232,5-nél).
Fontosabb részletek
- Reggel az MR-1 Kossuth Rádióban Orbán Viktor nemzetközi folyamatokkal magyarázta a forintesést és a többletes folyó fizetési mérleg helyzetet emelte ki
- A délelõtti MNB-konferencián azt mondta: a kormánynak és a jegybanknak együtt kell mûködnie, de világos hatáskör-elválasztásra van szükség az alapkamat és az árfolyam ügyében
- Hangsúlyozta ugyanis, hogy ezek a jegybank dolgai, nem a kormányé
- Délelõtt Orbán Gábor NGM-államtitkár azt mondta: a gyenge forint egyelõre nem ad okot arra, hogy az idei költségvetés számait felülvizsgálják
- Gerhardt Ferenc Monetáris Tanácstag szerint hiba lenne, ha bármit tenne most az MNB
- A forint ma napközben ismét a legnagyobb esést szenvedte el az összes általunk követett feltörekvõ piaci deviza közül a dollárral szemben
- A vártnál alacsonyabb euróna infláció növeli az EKB-beavatkozás esélyét, emiatt esett az euró
- Az sem csillapította a piaci kedélyeket, hogy a hadsereget is bevethetik Ukrajnában a helyzet rendezése érdekében
- Az elmúlt egy hétben brutális tõkekivonás zajlott a feltörekvõ kötvénypiacokról, ami picit minket is megérintett
- A magyar állampapír hozamok ma is emelkedtek és a rövid hozamok mérsékelt kamatemelés beárazására utalnak.