Az Intesa Sanpaolo vagyonkezelői és privátbanki üzletága, a Fideuram Svájcban keres jó akvizíciós lehetőséget, miután a tervek szerint 2021-re 20 milliárd euróra növelnék az Olaszországon kívül kezelt vagyont - számol be a hírről a Bloomberg.
Az MNB "kiemelt összegű", 17 millió forint bírsággal sújtotta a HITELCENTRUM Szolgáltató Kft.-t, mert a pénzpiaci többes ügynök nem az elvárható gondossággal - a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével - közvetített ugyanazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt, nem adott át kellő számú versengő ajánlatot ügyfeleinek, illetve panaszkezelési szabályzata és gyakorlata nem felelt meg a jogszabályoknak.
Öt év alatt 25-30 milliárd forinttal tudják csökkenteni a Takarék Csoport működési költségeit, 2023-ra 10%-os piaci részesedés és évi 30 milliárd forint körül adózott eredmény elérése a cél. Az ország egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb pénzintézetének a felépítését tervezik - mondta az elnök-vezérigazgató a Figyelőnek.
Korábbról már nagyon ismerős, hosszú lejáratú és fix kamatozású hitelekkel kedveskedik január elejétől a Magyar Nemzeti Bank a kis- és középvállalkozásoknak. Mivel mostanság évi 14%-kal nő a kkv-k hiteltartozása a bankok aktivitásának köszönhetően, ezúttal a hitelezés további fellendítésére nincs szükség, így a hitelek biztonságosabbá tétele lesz a program célja. Ingatlanvásárlásra vagy személygépkocsi vételére csak kivételes esetben lehet majd használni az NHP fix nevű konstrukciót, amelynek most összefoglaljuk a fő tudnivalóit.
Akár 45 ezer forintnyi eltérés is lehet a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos "karácsonyi" fogyasztási hitelnél. Egyre több a változó kamatozású fogyasztási hitel, aminél a kamatváltozás kockázatára is figyelni kell - hívja fel a figyelmet az MNB közleményében.
Előzetes politikai megállapodást ért el az Európai Parlament és az Európai Tanács a bankunió véglegesítését célzó 2016. novemberi bizottsági javaslatról. A meglévő tőkemegfelelési és egyéb szabályokat felerősítő új követelményekkel fogják ellenállóbbá tenni a bankokat. Úgy döntöttek, hogy az ESM válságkezelő alap nagyobb felelősségi kört kap, így például hitelezheti a bankszanálásokat is, ugyanakkor a közös eurózónás költségvetésről és az egységes betétbiztosítási rendszerről egyelőre nincs megállapodás.
Banklicencet szerzett az Egyesült Királyságban a Zopa, egy személyek közti (peer-to-peer) hitelezéssel foglalkozó startup, mely egy teljes körű digitális bank elindításán dolgozik - írja a CNBC.
Dél-Korea pénzügyi felügyelete figyelmeztetett két nagy koreai bankot, amiért a pénzmosási törvényeknek nem tettek eleget, amikor a kriptodevizás tranzakcióikat kezelték - írja a Coin Telegraph a Daily értesülései alapján.
Egyre kevesebb lehetősége van a fiatal közgazdászoknak arra, hogy hedge fundoknál vagy nagyobb befektetési bankoknál csípjenek el állásokat - írja a Bloomberg.
A következő években "masszív diszrupcióval" kell szembenézniük a bankoknak a fintechcégek előretörése miatt - véli a Klarna, egy svéd techstartup vezetője.
A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye a magyar fővárosba költözik - tájékoztatott Varga Mihály a pénzintézet kormányzótanácsának december 4-i ülésén egyhangúlag meghozott döntéséről, amely egyúttal felhatalmazást adott a bank elnökének az erről szóló megállapodás aláírására. A bank budapesti székhelye várhatóan 2019 második felében nyílik meg, a tervek szerint a teljes központ két-három éven belül települ Magyarországra - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
A CIB Bank február 1-jén - 2021-ig szóló stratégiai célkitűzéseivel összhangban - bezárja budapesti Oktogon fiókját - tette közzé a hitelintézet kedden, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egyre nagyobb mértékben hozzájárul a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozásához az MFB Csoport. Az MFB, a Garantiqa, az MFB Invest, a Diákhitel Központ és a Hiventures, vagyis a cégcsoport tagjai mutatták be idei eredményeiket és terveiket egy mai budapesti sajtóeseményen.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjszabását érintő érzékeny információk megosztásáért 247 millió lejes (17 milliárd forint) bírságot szabott ki kedden a román versenyhivatal kilenc biztosítótársaságra és a romániai biztosítók országos szövetségére (UNSAR).
A bajban lévő adósok kétharmada most már nem a bankjának, hanem egy követeléskezelőnek tartozik. Hogy mi most a helyzet és mi várható a követelések piacán a Nemzeti Eszközkezelő programjának lezárása és a családi csődvédelem kudarca után, arról Felfalusi Pétert, a ma már jelzáloghiteleket is nagy tételben kezelő Intrum magyarországi vezérigazgatóját kérdeztük.
A Magyar Bankszövetség elnöke szerint ott tart "volumenében és arányaiban" a magyar bankrendszer, mint 2006-ban. Trianon óta nem volt ilyen jó egyensúlyi helyzetben a gazdaságunk, összességében pedig még soha nem volt a mostaninál jobb állapotban. Ugyanakkor a bankrendszer a kelleténél magasabb költséghányaddal dolgozik, a tranzakciós illetéket pedig újra lehetne gondolni az azonnali fizetési rendszer 2019. július 1-jei bevezetése után.
Az október 1-je után befogadott jelzáloghitel-igénylések esetében már a szigorúbb adósságfék-szabályoknak kell megfelelniük a hitelfelvevőknek. Mivel a hitelfelvétel átfutási ideje jellemzően több hét, a szabályozásnak egyelőre még csak a "részeredményei" látszódnak az MNB ma közzétett októberi, új hitelszerződéseket mutató statisztikáin: 57%-ra nőtt az 5 évnél hosszabb kamatperiódusú lakáshitelek részaránya az új szerződésekben, és a "szokásosnál" lassabban, évi 30%-kal nőttek októberben az új kihelyezések. Az MNB friss betét- és hitelstatisztikáiból szemezgettünk, amelyekből kiderült: elképesztő ütemben adósodnak el a magyar vállalatok.
Gondolt egyet a legnagyobb orosz bank menedzsmentje és úgy döntött, többet nem a pénzintézetekkel akar versenyezni, hanem frontális támadást indít a techcégek ellen és a teljes bankot átalakítja egy óriás méretű fintechcéggé. Mesterséges intelligencia, lakás-ökoszisztéma, agilis módszertan, online hitelezés - szinte az összes, pénzügyi intézményeknél használatos modern technológiát adaptálni szeretné a Sberbank 2020-ra, hosszú távon növelve bevételeit és csökkentve költségeit ezzel. Közben egyébként komplett befektetési portfóliót építenek ki különféle techcégekből; bevásároltak az e-kereskedelem, egészségügyi és biometrikus azonosítással foglalkozó szektorba is.