finanszírozás

Bankvezérekkel reggelizett Matolcsy

Az immár hagyományosnak tekinthető bankár reggeli keretén belül ma ismét hazai pénzügyi vezetőkkel és a bankszövetség elnökével egyeztetett az MNB vezetése - közölte a jegybank.

Frankfurtból jöhet a segítség a bedőlt hitelekhez

Tárgyalásokat folytat az olasz kormány az Európai Központi Bankkal arról, miként tudnák bevonni az olaszországi nem teljesítő hiteleket az EKB eszközvásárlási programjába - írja a Reuters. E hiteleket értékpapírosítva megvásárolná, vagy fedezetként fogadná el a jegybank a bankoktól készpénzért cserébe.

Két sokatmondó ábra: menekülnek a magyar cégek a bankoktól

Néhány kivételtől eltekintve az összes nemzetgazdasági ágazatban csökkent tavaly a vállalatok hitelállománya az MNB friss adatai szerint. 2008 óta 27%-al esett a vállalatok hazai banki hitelállománya, tavaly pedig 12%-kal. Még a bankok kedvenceinek tekinthető mezőgazdaságban is csökkent tavaly a cégek banki tartozása.

BlackRock: elég csak a bankokat vizsgáztatni

A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock szerint semmi szükség sincs annak tesztelésére, hogy az alapkezelői szektor hogyan reagálna egy újabb pénzügyi válságra, legalábbis, ha a mostani elképzelés szerint vinnék azt végbe - írja a Reuters.

Menekülnek a bankok az energiaszektorból

Több amerikai bank is aggódik az energiaszektor bukása miatt. A Wells Fargo, a JP Morgan és a Citigroup biztonsági intézkedéseket tesznek, a BNP Paribas pedig teljesen elzárja a hitelcsapot a küszködő iparágazat felé - írja az Oilprice.com

Mindenki fellélegezhet: mégsem vonul ki a nagybank

Tíz hónapnyi bizonytalanság után az HSBC bejelentette: mégsem viszi át Hongkongba a székhelyét, hanem Londonban marad. A bank közlése szerint az igazgatótanács mind a 19 tagja egyhangúlag szavazott a maradásra - írja a Financial Times.

Budapestiek: itt a segítség a CSOK-hoz

2016. január elsejétől jelentős változások léptek életbe a családok otthonteremtési kedvezménye esetében és hamarosan napvilágot látnak az új CSOK-rendeletek. A lakásvásárlásban gondolkodó családoknál ennek hatására természetesen számtalan kérdés merül fel. Ezért a Portfolio segítséget nyújt a budapestieknek, az MKB Bank támogatásával, február 15-i klubrendezvényével.

Trükkös új szabályok a CSOK-ban: kevesen tudják, pedig milliós a tét

Nemcsak az új lakásokra, hanem a használtakra is új szabályokat léptetett életbe a kormány a múlt héten a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) igénybevételére vonatkozóan. A támogatás összege nem függ többé a lakás alapterületétől, a gyermekszámtól viszont igen, és csak a 35 millió forintnál olcsóbb használt lakásokhoz jár. Bár jellemzően kedvezőbbé váltak a feltételek, vannak, akik a változtatással rosszabbul járnak. Miután pénteki cikkünkben részleteztük az új lakások (azon belül a 10 milliós összeg) szabályait, most a használt lakások vásárlásánál és bővítésénél életbe lépett legfontosabb változásokat mutatjuk be 13 kérdés és 13 válasz formájában.

Négy dolog, ami fenekestül felforgathatja a biztosításokat

Az internet megjelenése csak a kezdet volt, az azóta kifejlesztett és egyre csak terjedő technológiák alaposan felforgathatják a biztosítási ipar mai működését. Az egymással kommunikáló gépek, a hatalmas adatbázisok elemzése vagy éppen a telematikai technológia olyan újítások, amelyek az elképesztően pontos kockázatelemzés és az olcsóbb biztosítások korát hozhatják el. Eközben azonban a biztosítóknak a trónkövetelőikre is figyelniük kell, nehogy lenyúlják tőlük az ügyfeleket.

Kikupálódtak a görög bankok

Jó formában vannak a görög bankok, nincs szükség náluk újabb feltőkésítésre - nyilatkozta az Európai Központi Bank bankfelügyeletért felelős vezetője a Reuters szerint.

Gazdasági világvégére számít a válságokon nyerészkedő befektető

Úgy hullámzanak a piacok, mint egy válság idején: a befektetők menekülnek a kockázatosabb eszközökből, miközben a banki részvényeket őrülten adják. Persze van olyan befektetési cég is - például a 36 South - amely hozamot keres az ilyen helyzeteken. A londoni hedge fund "fekete hattyú" stratégiája 234 százalékot hozott a Lehman Brothers csődjét követő válság idején, 2008-ban - írja a Business Insider.

Házhoz visszük a CSOK-segítséget: Pécs, Szeged, Szombathely

Sokakat érdekel a bővült családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), főleg a 10 + 10 milliós lehetőség, de nagyon fontos a jól átgondolt, felelősségteljes döntés. Épp ezért a Portfolio az Otthontérképpel, az FHB Bankkal és a Takarékokkal egy roadshow keretében az ország minden fontosabb gazdasági centrumába eljuttatják a legfrissebb információkat. Jövő héten újabb vidéki nagyvárosok kerülnek sorra: Pécs, Szeged, majd Szombathely következik. A belépés és a személyes tanácsadás is ingyenes.

Menekülnek a nagybankok a lakáshitelpiacról

A bankok 2007-ben még a jelzáloghitelek 74 százalékét biztosították, 2014 végére viszont 52 százalékra esett vissza ez az érték az Egyesült Államokban, a Mortgage Bankers Association adatai szerint. Az arány tovább csökkenhet a MarketWatch beszámolója szerint.

Megőrülnek az emberek a CSOK-ért! Képeken az országos rendezvénysorozat

A családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) január óta töretlenül népszerű téma. Ezt bizonyítja az országos lakossági CSOK Klub látogatottsága, amelyet a Portfolio az FHB Bankkal, a Takarékokkal, és az Otthontérképpel közösen szervez több vidéki nagyvárosban. A legfontosabb kérdések most, hogy hogyan változtak a 10 + 10 millió feltételei az új CSOK-rendelet megjelenése után, és hol vannak lehetőségek az ingatlanpiacon.

Első CSOK-adatok: ezek a családok rohanták meg a bankokat

Január végéig 9 ezer sikeres CSOK-igénylés érkezett a bankokhoz a tavalyi és az idei szabályok alapján összesen - hivatkozik a Magyar Bankszövetségtől származó adatokra a csalad.hu. Az igénylések 70 százaléka kisebb városokból vagy községekből érkezett, és 70 százalék azok aránya is, akik a támogatás mellé hitelt is felvettek.

Minden összefogott a legnagyobb német bank ellen

Záporoznak a hírek a Deutsche Bank háza tájáról: leminősítette az S&P a pénzintézetet, a német felügyelet jelezte, hogy nem vizsgálódik a részvények esése miatt, a bank csődkockázata pedig meghaladta az eddig az európai legnagyobbak között csúcstartó UniCreditét.

Telibe találták az elemzők a Commerzbank eredményét

Miközben riválisa, a Deutsche Bank tovább szenved, a várakozásoknak szinte teljesen megfelelő, 187 millió eurós adózott eredményről adott számot ma reggel a Commerzbank. A bank javított eredményességén, ami részben az alacsonyabb hitelezési céltartalékoknak, részben a "rossz banki" üzletágnál megfigyelt eredményjavulásnak köszönhető.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.