finanszírozás

Kemény fellépés készülődik a bennfentes kereskedőkkel szemben

"A piaci visszaélés áldozatokat követelő büntetendő cselekmény" - jelentette ki korábban Michel Barnier, a belső piacért és a szolgáltatásokért felelős uniós biztos. A súlyos mondatokat több éves előkészítő munka után idén szigorú szankciókra váltja az EU jogalkotási mechanizmusa. A hamarosan életbelépő szabályozás szerint a bennfentes kereskedelem és a piaci visszaélések elkövetői a jövőben többéves börtönbüntetésre és akár 15 millió eurós bírságra is számíthatnak.

Felköthetik a gatyájukat a hazai privátbankok: nagy kihívások jönnek

Jelentős változások jöhetnek a következő két évben a hazai privátbanki szektorban, a szereplők piaci részesedését elsősorban a tulajdonosi háttérváltozások, a megváltozó ügyféligények, az alacsony profitmarzsok és a növekvő digitalizációs terhek befolyásolják majd - hangsúlyozta Karagich István a Blochamps Capital mai sajtótájékoztatóján. A Stabilitás Megtakarítási Számlákkal (SMSZ) kapcsolatban kiemelte: a konstrukció nem valósította meg a hozzá fűzött reményeket, a tavaly bevezetett új pénzkivételi szabályokkal pedig a konstrukció a TBSZ-ek versenytársává is válhat.

Már a bankvezérek szerint is fel kell darabolni a pénzintézeteket

Amikor a Neel Kashkari, Fed-képviselő bejelentette, hogy a legjobb az lenne, ha a nagybankokat valóban feldarabolnák, a banki lobbi jelentősen negatívan reagált - volt, aki egyenesen vaknak nevezte Kashkarit. Bár egy bank sem szeretné, hogy a hatóságok agresszívan tördeljék szét a pénzintézeteket, több banki felsővezető is egyetért abban, hogy a bankok valóban jobban teljesítenének, ha kisebbek és egyszerűbbek lennének, mindössze amiatt aggódnak, hogy a válság óta hozott felügyeleti szabályok miatt a pénzintézetek nem tudnak saját erejükből konszolidálódni - írja a Reuters.

Megdobta a Pimco az Allianz eredményét

A várt 1,57 milliárd eurós nettó eredmény helyett 1,42 milliárd eurós eredményről számolt be az Allianz a negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A 16%-os nettó eredménynövekedés és a Pimco javuló teljesítménye miatt a cég éves eredménycélja idén is megvalósítható lesz. Az Allianz részvényei 0,85%-os pluszban tartózkodnak a nyitás előtti kereskedésben.

Megvan, hová menekíti pénzét a magyar lakosság

Állampapír, készpénz, bankbetét - népszerűség szerinti sorrendben leginkább ezekbe a megtakarítási formákba helyezte el összesen 7,9%-kal gyarapodó megtakarítását a magyar lakosság 2015-ben. A befektetési alapok reneszánsza véget ért: ezek bővülését még a nyugdíjpénztárak és a szintén adókedvezménnyel megtámogatott életbiztosítások is megelőzték. 12 ábrán mutatjuk most be, hogy áll a magyar lakosság a pénzügyi megtakarításokkal.

Biztosítót bírságolt az MNB

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt négymillió forintos bírságot szabott ki az MNB a Groupama Biztosítóra. Az MNB tájékoztatása szerint a biztosító a díjnemfizetés miatt törölt kgfb-szerződéseknél nem a megszűnés tényleges dátumát, hanem későbbi időpontot közölt az érintett ügyfeleknek.

Megvan, ki nyerte meg az Eximbank milliárdos pályázatát

Igaznak bizonyultak a korábbi piaci sejtések, a GB&Partners nyerte meg az Eximbank korábban kiírt és rövid határidejű pályázatát, amellyel a cég összesen 16 milliárd forintot kezelhet.

A profitgyáros UniCredit lett a második legnagyobb magyar bank

Éveken keresztül a hetedik legnagyobb magyar banknak számított, tavalyelőtt viszont már a harmadik, tavaly pedig a második helyre sikerült felkapaszkodnia az UniCreditnek mérlegfőösszeg alapján. Versenytársaihoz képest korán közzétette éves eredményét a bank: 2015-ben meglepően magas, 38,7 milliárd forintos adózott eredmény ért el az egy évvel korábbi 16,0 milliárd után.

Csalódtak a bankárok, maréknyian kapnak csak fizetésemelést

Bár megígérte, mégsem ad fizetésemelést az HSBC minden brit bankárának. A döntés több ezer dolgozót érint, a tervek szerint csak nagyon kevesen lesznek azok, akik magasabb fizetéssel térhetnek haza - írja a Financial Times.

Duplázott a K&H anyabankja

A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 1,228 milliárd euróval szemben 862 millió eurós negyedik negyedéves adózott eredményről adott számot ma reggel a KBC, ami így is csaknem duplája az egy évvel korábbinak. Pozitív és negatív egyszeri tételek egyaránt befolyásolták a bank teljesítményét.

Tetemes összegű kárpótlást kapnak a bankrészvényesek

Miután 2011-ben tőzsdére ment, az összeomlás szélére került, és állami mentőcsomaggal menekült csak meg a Bankia. Az egyik legnagyobbnak számító spanyol bank részvényesei most az akkor elszenvedett veszteségeikért kamatostul kapják vissza a pénzüket - írja a Financial Times.

A Wall Streeten már válság van a milliárdos szerint

Dan Loeb milliárdos vagyonkezelő szerint a 2015-ös év egy gyermekvasút volt ahhoz képest, ami 2016-ban jön majd. Szerinte az indexek esése még alacsonyabb is, mint amit a cégek brutális vesztesége indokolna, a befektető szerint a Wall Streeten már válság van - írja a Business Insider.

Félnek kockáztatni a befektetők pénzét a nagyágyúk

A Bank of America Merrill Lynch által megkérdezett vagyonkezelők 2011 óta nem látott szintre emelték a portfólión belül a készpénzállományt. Az elmúlt hónapok piaci mozgásai miatt még a nagyok is csökkentették a kezelt vagyon kockázati kitettségét, és a részvények és magas kockázatú kötvények helyett inkább készpénzben ülnek - írja a The Wall Street Journal.

OTP-részvényeket adott el a bank egyik vezetője

Kovács Antal az OTP felügyelő bizottságának tagja 2016. február 15-én 6000 forintos átlagáron 12 170 darab OTP-részvényt értékesített mintegy 73 millió forint értékben.

Nődögél a magyar lízingpiac, elmaradt a csődhullám

Az új kihelyezések 13%-kal nőttek, a teljes finanszírozott állomány viszont 24%-kal csökkent tavaly a magyar lízingpiacon. A devizahiteles elszámolás korábbi várakozásokkal ellentétben nem okozott csődhullámot, a gépjármű-finanszírozásban pedig továbbra is alacsony (10% alatti) a lakosság aránya. A Növekedési Hitelprogrammal szemben egyre nagyobb teret nyerhetnek a lízingpiacon az Eximbank konstrukciói.

Gyalázatos szám érkezett a magáncsődről

A legfrissebb adatok szerint 199-en kérelmezték eddig a magáncsődöt, miközben mintegy kétezren érdeklődnek a lehetőség iránt - írja a Magyar Idők. Az Igazságügyi Minisztérium közlése szerint a magyarok többsége még inkább csak ismerkedik a szabályozással, de az érdeklődök száma még így is messze elmarad a korábban becsült több tízezertől.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.