finanszírozás

Százmillióknak inthet búcsút Magyarország megmentője

Mintegy 300 millió dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők januárban a részben Mark Mobius által kezelt Templeton ázsiai alapból, mely több mint 5%-a az alap által kezelt teljes vagyonnak. A Templeton alapjának tőkevesztesége felülmúlja a régióba fektető más részvényalapoknál tapasztalt pénzkivonást - írja a The Wall Street Journal.

Légy észnél: nagy horderejű változások a CSOK-ban!

Szerdán hirdették ki, csütörtökön pedig már hatályba is lépett a Családok Otthonteremtési Kedvezményét (CSOK) szabályozó két új rendelet. A változások a számos könnyítés mellett szigorítást is tartalmaznak, például jóval kockázatosabbá vált a 10 milliós összeg felvétele előre vállalt gyermek esetén, és kevésbé lehet használt lakás vételére kijátszani a 10 milliós támogatást. Most 15 kérdés és 15 válasz formájában összefoglaljuk az új lakásokra vonatkozó változásokat, következő cikkünkben pedig a használt lakások megváltozott szabályait vesszük sorba.

Jó üzlet a CSOK? Minden kérdést megválaszolunk

Év elejétől állandó téma a bűvült CSOK, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye, illetve a 10 + 10 milliós lehetőség és a három gyerek vállalása. A legfontosabb kérdések most, hogy hogyan változtak a feltétek az új CSOK-rendelet megjelenése után, és hol vannak lehetőségek az ingatlanpiacon. A Portfolio CSOK melléklete és a CSOK országos rendezvénysorozat minden kérdésre választ adnak.

JP Morgan: fantasztikus, ami Magyarországon folyik

Tavaly mintegy 35 ezer milliárd eurónyi vagyont kezelt a globális alapkezelői piac, melyből Európa mintegy 12 ezer milliárd dollárral részesült. A világ egészét tekintve a legtöbb vagyon a részvénybefektetésekben volt 2015-ben, de egyre nagyobb teret nyernek maguknak a vegyes alapok nemcsak hazánkban, hanem világszerte is - hangzott el a JP Morgan Asset Management mai rendezvényén, ahol a társaság előadói a globális piacra vonatkozó várakozásaik mellett kiemelték a magyar részvénypiac kimagasló teljesítményét is.

Szárnyal a világ egyik legnagyobb alternatív bankja

Szárnyal a tőzsdén a Lending Club, a világ legnagyobb P2P hitelezési platformját szolgáltató cég, miután a befektetőket is meglepően erős negyedéves számokról jelentettek. A gyorsjelentés hatására 12 százalék körüli pluszban is járt a cég árfolyama a New York-i tőzsdén, mostanra viszont már 3 százalékos emelkedést tudhat maga mögött a cég.

Változik a CSOK - Íme a legfontosabb újdonságok

Jó hír a használt lakásba költözőknek, hogy nem függ többé a felvehető CSOK összege az alapterülettől. Az új lakásba költözők pedig akkor is megtarthatják régi lakásukat, ha nem a 10 milliós összegre pályáznak. Kedveznek a közmunkásoknak, a tanyán élőknek, és azoknak is, akik már vettek fel szocpolt. Több más fontos változást is tartalmaz a tegnap közzétett két új rendelet.

CSOK új lakásokra: ezt kell tudnod!

Február 10-én megjelentek a családi otthonteremtési kedvezmény új rendeletei. Ebben a cikkben az új lakások vásárlására vonatkozó szabályokat mutatjuk be a csalad.hu összefoglalása alapján.

Zuhan a Deutsche Bank, újabb veszteség a láthatáron

Mintegy harmadával leírná lakossági érdekeltsége, a Postbank értékét könyveiben a Deutsche Bank - árulta el két bennfentes a Reutersnek. Tőzsdére akarják vinni a Postbankot, a befektetők azonban vélhetően nem fizetnének érte 4,5 milliárd eurót, ami a jelenlegi könyv szerinti értéknek felelne meg. A Deutsche Bank árfolyama tovább szenved: jelenleg 6,5%-os mínuszban mozog.

CSOK használt lakásra: ezek a részletek

Megjelent a részletes szabályokat tartalmazó kormányrendelet, így most már csak egyéni élethelyzettől függően merülhetnek fel kérdések a családi otthonteremtési kedvezményekkel kapcsolatban. Ezúttal a használt lakás vásárlására, vagy meglévő bővítésére igényelhető támogatás részleteit mutatjuk be a kormány által működtetett hivatalos portál, a csalad.hu segítségével.

Aki megjósolta a 2008-as válságot, most ötször akkorára számít

Ötször akkora veszteséget szenvedhetnek el a kínai bankok, ha az ázsiai országban hitelválság alakul ki, mint amit az amerikai bankrendszer a 2008-as válságban elszenvedett - figyelmeztet Kyle Bass hedge fund menedzser, a CNBC beszámolója szerint. A szakember korábban a 2008-as válságot is megjósolta.

Ha ez igaz, nagy bajban vannak az európai részvények

Nagyjából 2 ezer milliárd dollárnyi tőzsdei részvényt tartanak az olajkitermelő országok vagyonalapjai, amelyből mintegy 700 milliárd dollár nyugat-európai részvényekbe van fektetve. Az elemzők szerint nem véletlen, hogy idén ennyire adják az európai részvényeket, az olaj árának esése miatt ugyanis az olajkitermelő országok vagyonalapjai elkezdhették eladni kitettségeiket, ráadásul annak a 700 milliárd dollárnak mintegy negyede-harmada európai banki részvényekből áll - írja a Reuters.

Elképesztő, mekkora kárt okoznak a pénzügyi csalók

A brit bankok is csatlakoznak a Bank of England és a rendőrség csalások ellen küzdő munkacsoportjához. Nem véletlenül próbálják megerősíteni a védelmi vonalaikat: becslések szerint a briteknél egyetlen év alatt 24 milliárd fontnyi kárt okoztak a pénzügyi csalók - írja a Financial Times.

Adósmentés vagy totális csőd: induljon hát a banki nagytakarítás!

A nem teljesítő hitelek kitisztításának éve lehet 2016 a magyar bankszektorban. Mintegy 2000 milliárd forintnyi, 90 napon túli késedelmes hitelen ülnek most a bankok, aminek több mint a fele lakossági tartozás. A vállalati üzletágban a vásárlásait most megindító MARK Zrt., a legszegényebb jelzáloghiteleseknél pedig a 35 ezresre bővített Nemzeti Eszközkezelő segíti a banki mérlegek kitisztítását, miközben a többi lakossági adós helyzete megoldatlan, például a magáncsőd kudarca miatt. Kezd azonban éledezni egy Magyarországon eddig szinte ismeretlen piac is, amely átveheti azok egy részét, akiknél a fenti megoldások egyike sem működik: az ország nyugati kapuin kopogtatnak a bőven 10% feletti hozamra éhes nemzetközi követelésvásárlók. Ennek az adósokra nézve nagyon szélsőséges hatásai lehetnek a "megmentettek" érzéstől a totális csődig.

Pert vesztett az OTP Romániában

Az OTP Bank Romániának törölnie kell 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog típusú hitelszerződéseiből azt a kikötést, amely lehetővé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását - erről a bukaresti táblabíróságon született jogerős végzés szerdán.

Itt vannak a mindenki által várt CSOK-rendeletek (2.)

Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó, valamint a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló új rendelet szerdán a Magyar Közlönyben.

Döntött az EU, indul az MNB eszközkezelője

Az Európai Bizottság ma délben közzétett döntése értelmében megkezdheti a problémás (vállalati) kereskedelmiingatlan-hitelek és a fedezetükül szolgáló ingatlanok megvásárlását a jegybank által alapított MARK Zrt. - közölte mai sajtótájékoztatóján az MNB. A bankok önkéntesen, piaci áron adhatják el eszközeiket, ugyanakkor az MNB jövőre már többlettőke-követelménnyel sújtja azokat a bankokat, amelyeknek marad ilyen hitelük. A MARK mellett valószínűleg más vevők is lesznek, az MNB eszközkezelője csak katalizátora akar lenni a vállalati követelésvásárlói piacnak.

Egy év haladékot kaphat az EU-tól a pénzügyi szektor

Az Európai Bizottság javaslata szerint egy évvel meg kell hosszabbítani az átdolgozott pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv (MiFID II.) alkalmazásának határidejét - írta közleményében az uniós bizottság szerdán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.