Németország nem exportál több fegyvert Kazahsztánba
Németország leállította a Kazahsztánba irányuló fegyverexportját az ottani zavargások miatt - jelentette szombat hajnalban a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Németország leállította a Kazahsztánba irányuló fegyverexportját az ottani zavargások miatt - jelentette szombat hajnalban a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
A legkorszerűbb légiharc-rakétákkal bővül a Magyar Honvédség Gripen harci gépeinek fegyverzete - olvasható Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkárságának közleményében.
Alig több mint 105 éve, hogy megjelent az első harckocsi, vagy tank a harcmezőkön, eljutott az emberiség arra a szintre, hogy a lomha, nehézkes üzemeltetésű, minimális páncélzattal rendelkező „gépszörnyek” már kilométerekről, számítógépes tűzvezérlő rendszerek segítségével harcolnak, 70 kilométer / órás sebességgel manővereznek. Forró témává vált már a harcjárművek automatizálása is, a nagyhatalmak most egymással versenyeznek azon, hogy melyikük tudja megépíteni a világ első, ütőképes robottankjait. De melyek azok a harckocsik, amelyek valódi ugrást jelentettek a harcjármű-fejlesztésben vagy döntően befolyásolták egy ország szárazföldi haditechnikai fejlesztéseit? Nézzünk meg tizet az igencsak hosszú listáról.
Újraéleszti az MFS lőszermárkát a RUAG Ammotec, ami lényegében azt jelenti, hogy a siroki lőszergyár ezután hazai brand alatt fogja forgalmazni termékeit a nemzetközi- és hazai piacon egyaránt.
Elkezdték összeszerelni az első, a Magyar Honvédség számára hamarosan átadásra kerülő Embraer KC-390-es többcélú repülőgépek összeszerelését a brazil vállalat üzemében – számol be az Airportal.hu.
Nem a Fehér Halál néven is emlegetett finn Simo Häyhä a világ leghalálosabb mesterlövésze, hanem egy iráni ruhabolt-tulajdonos, aki az Irán-iraki háború során több mint 700 emberrel végzett egy távcsöves öntöltő puskával - állítja ezt a súlyos kül- és belpolitikai krízissel küzdő perzsa állam, ahol nemrég filmet is bemutattak a halálosztó Abdorrasul Zarrin életéről. Zarrinról nem nagyon lehetett eddig hallani Iránon kívül, így igencsak kétségbe vonható katonai teljesítményének legendája, ettől függetlenül elég valószínű, hogy egy tehetséges mesterlövészről van szó, aki egy olyan háborúban dolgozott, mely során nagyon súlyos véráldozattal fizetett mindkét fél a győzelemért.
Hivatalosan is megalakult a tálibok által irányított afgán haderő: a napokban megkezdte a működését az Afganisztán Iszlám Hadserege nevű formáció. A tálibok látványos felvonulást is tartottak többségében amerikai gyártmányú páncélos katonai járműveikkel, illetve megröptettek egy amerikai Black Hawk helikoptert is.
Szokatlanul hosszú cikket közölt a Business Insider tegnap a Magyarország által is használt, negyedik generációs Gripen-vadászgépekről, melyben a merevszárnyas repülőgép érdemeit méltatják. Már a cikk címében is az olvasható, hogy a Gripen lehet „a világ legjobb nem lopakodó vadászgépe,” majd hosszasan taglalják a típus képességeit, kedvező ár / érték arányát és esetleges upgrade-lehetőségeit.
Tárgyal a Dél-Koreai Védelmi Beszerzési Program Hivatal (DAPA) Magyarországgal egy lehetséges hadiipari kutatás-fejlesztési megállapodás nyélbe ütéséről – számol be a Defense World.
Egy jó mesterlövész akár egy komplett csata menetét meg tudja változtatni, hiszen képes beszivárogni az ellenséges vonalak mögé, felderíteni, kulcsfontosságú katonai vezetőket likvidálni. Több olyan mesterlövész is élt a történelem során, aki olyannyira hatékonyan végezte a munkáját, hogy egy ütközet során komplett lövészrajokat tett harcképtelenné, katonai karrierje alatt pedig ellenséges katonák százait tette el láb alól. De mit sem ér egy jó mesterlövész egy megbízható és precíz fegyver nélkül. Nézzünk tíz olyan mesterlövész fegyvert, amely csatákat döntött el, vagy a maga nemében kiváló fegyvernek minősül.
Hivatalosan is magához ragadta a hatalmat a hadsereg Szudánban. A katonák őrizetbe vették Abdalla Hamdok miniszterelnököt és feloszlatták az országot irányító katonai-civil koalíciós testületet. Abdel Fattah al-Burhan tábornok, a puccs vezetője vészhelyzetet hirdetett és beszédet intézett Szudán népéhez, melyben tettét a "béke és stabilitás megőrzésével" indokolta. Elemzők szerint valószínűleg épp a puccs lesz az, amely ismét destabilizálja az országot, melyben alig 16 éve zárult le a történelem egyik legvéresebb polgárháborúja.
A nigériai biztonsági erők végeztek a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) nemrég kinevezett vezetőjével, Malam Bakóval - jelentette be pénteken a nigériai nemzetbiztonsági tanácsadó, Babagana Monguno.
Sikertelen lett az Egyesült Államok hiperszonikus fegyverkísérlete – erősítette meg a Pentagon a Drive-nak.
Augusztus végén derült ki, hogy egy hazai mérnökcsapat létrehozott egy teljesen új, magyar fejlesztésű kézifegyver-családot, melynek tesztelése már meg is kezdődött a Magyar Honvédség kötelékében. A Gestamen Arms csapata a Magyar Honvédséggel együttműködve közösen kifejlesztett egy, a maga nemében egyedülálló, jelenleg szabadalmi oltalmi bejegyzés alatt álló pisztolyból, egy géppisztolyból, gépkarabélyból, automata puskából, golyószóróból, valamint egy gránátvetőből és egy karhatalmi vetőcsőből álló fegyvercsaládot. Tervezés alatt áll a fegyvercsaládhoz illeszkedő géppuska is. A napokban megszereztük a cég legújabb prospektusát, melyből minden korábbinál részletesebb információk derülnek ki a magyar fegyverek képességeivel kapcsolatosan.
Miközben mindenki a mesterlövész-fegyverrel felszerelt robotkutyára figyelt a múlt heti washingtoni US Army shown, látszólag elsiklott a figyelem egy olyan fegyverrendszer fölött, melyről nem túlzás azt állítani, hogy a gyalogosok és harckocsizók legrosszabb rémálmát valósítja meg. A General Dynamics egy „drónraj” indítójárművet mutatott be; a TRX rövidítéssel fémjelezett robotharcjármű egyszerre több tucat öngyilkos drónt képes indítani a kijelölt célpont felé, mely támadás kivédésére jelenleg nincs még hatékony eszköz.
Oroszországban és vonzáskörzetében gyakorlatilag legendák szólnak a gyűjtőnéven „szpecnazként” ismert orosz különleges egységekről, melyek a hadsereg, a rendőrség és különféle hírszerzési szervezetek kötelékében veszélyes missziókat teljesítenek a világ minden részén. Bár sokat hallani a KGB, majd FSzB kötelékébe tartozó „Alfákról,” a Vimpelről vagy a GRU/GU Szpecnazról, az „orosz CIA”-ként emlegetett SzVR hírszerzési szervezetnek is van egy különleges egysége, a Zaszlon, melynek létezését a mai napig tagadják mind az SzVR vezetői, mind pedig az orosz politikai elit.
Együttműködési megállapodást kötött a brazil Embraer és a holland Fokker Techniek, valamint Fokker Services repülési vállalatok.
Nukleáris robbanófej célba juttatására képes hiperszonikus rakétát tesztelt Kína – írja a Financial Times. Az eszköz körberepülte a Földet, majd becsapódott. A fegyverkísérlet komolyan meglepte az Egyesült Államok hírszerzőit – teszi hozzá a hírügynökség.
Lőfegyverrel felszerelt katonai robotkutyát mutatott be a Ghost Robotics és a SWORD International egy amerikai hadsereg által megszervezett kiállításon. Az eszköz navigációját és a fegyver célzását most még emberi kezelő végzi távirányítással, később azonban a tervezők jelentősen növelni akarják a SPUR névre keresztelt robot autonómiáját. Annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmények tiltják a teljesen önműködő fegyverek létrehozását és SPUR sem lesz az, az internet népe háborog a találmány miatt.
Egyre több vezető európai politikus támogatja az egységes, Európai Uniós hadsereg létrehozását, melynek oka egyrészt a biztonsági kihívások komplexitásának növekedése, másrészt pedig az, hogy sokan úgy vélik, nem támaszkodhat már az öreg kontinens kellően Amerika segítségére. Egy ilyen együttműködést igencsak komplikált feladat lenne létrehozni és az sem biztos, hogy sikerrel járna, hiszen a kulturális, nyelvi és politikai különbségek mellett az európai haderők eszközparkja és felszerelése is elképesztően sokszínű, ami a hadászatban kifejezetten hátrányos tényező. A kihívások ellenére már több kezdeményezés elindult közös európai dandárok létrehozására, illetve a nagy hadiipari cégek is igyekeznek szorosabbra fűzni együttműködésüket.
Blinken szerint ez nem kívánatos.
A Budapesti Értéktőzsdén történt a tranzakció.
Arra figyelmeztetett, hogy az ukrán EU-tagsághoz egyhangú jóváhagyás kell.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.