Zsíros megrendelést kapott a magyar kormány hadiipari partnere
143 Puma típusú gyalogsági harcjármű korszerűsítésére kapott megrendelést a német kormánytól a Rheinmetall és a Krauss-Maffei Wegmann – írja a Reuters.
143 Puma típusú gyalogsági harcjármű korszerűsítésére kapott megrendelést a német kormánytól a Rheinmetall és a Krauss-Maffei Wegmann – írja a Reuters.
Nem a kötelező leárazás az első versenykorlátozó kormányzati eszköz Magyarországon. A beavatkozások mértéke és mélysége már olyan hatalmas, ami piacgazdasági viszonyok között megvalósíthatatlan, ellenőrizhetetlen, kontraproduktív.
Mérsékelt eséssel telt a nap az európai és amerikai tőzsdéken egyaránt. Gazdasági események tekintetében izgalmasan alakult a mai nap: délután megjelent az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, és az Egyesült Államokban a heti munkanélküli segélykérelmek száma is a vártnál magasabb volt, emellett pedig a Philadelphiai Fed index is publikálásra került, ami a várt 19,1 pont helyet jóval nagyobb mértékben 30,1 ponttal csökkent. Az adatok közzétételét követően gyengülni kezdett a dollár, a recessziós félelmek erősödésével pedig úgy tűnik ismét az aranyban keresnek menedéket a befektetők. Folytatódik továbbá az első negyedéves gyorsjelentési szezon is Amerikában: a Tesla például jelentős mínuszban nyitott ma, miután a vállalat a marzsok beszűküléséről számolt be.
A magyar tőzsde a tegnapi esést követően jelenleg felülteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, valamint a forint is erősödik az előző napon történt esését követően.
Jelentősen gyengült szerdán a forint az euróval szemben miután Virág Barnabás arról beszélt, hogy az MNB a jövő héten elkezdheti a kamatcsökkentés többlépcsős folyamatát. Kérdés, hogy innen folytatódik-e ma is a gyengülés, vagy csak a piac hirtelen reakciója volt a tegnapi, és mára megnyugszanak a kedélyek.
Februárban 2021 szeptembere óta először fordult többletbe az euróövezet külkereskedelmi mérlege az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Az Európai Unióban szigorú szabályok vonatkoznának a tagállami kormányok által fizethető támogatásokra, most azonban a belsőpiacot vizsgáló mechanizmust a legkisebb cégek esetében is felülvizsgálják.
Újabb fejezetéhez érkezett egy egyre nehezebben követhető és magyarázható eljárássorozat, aminek központjában egy közel 10 éves vád áll, miszerint a Mol korrupció révén szerezte meg a horvát olajipari társaság, az INA irányítását. A legfrissebb fejlemények tükrében a horvát alkotmánybíróság elutasította Hernádi Zsolt keresetét a régóta húzódó ügyben, amit a Mol-vezér az "eljárások során tapasztalt súlyos igazságtalanságok" miatt kezdeményezett.
Már meghaladja az 500 milliárd forintot a megkötött hitelszerződések értéke a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban, összesen pedig 2124 darab hitelszerződés érkezett az EXIM Magyarországhoz - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményéből.
A Vodafone adásvételében, melyben részben az államhoz, részben a 4iG-hez került a távközlési cég, legnagyobb részt kínai nagybankok, emellett a JP Morgan, az Intesa Sanpaolo és egy holland bankon keresztül egy török milliárdos vállalt szerepet – értesült a Telex.
Kisebb esést láthattunk ma Európa vezető tőzsdéin, a befektetők többek között a vártnál rosszabbul alakuló brit inflációs adatot emésztették. Ami a hazai befektetői hangulatot illeti, megütötték a forintot Virág Barnabás reggel megjelent interjúja után, az MNB alelnöke ugyanis elmondta, hogy a jövő héten sor kerülhet a kamatfolyosó felső szélének csökkentésére. A forint gyengülése mellett a tőzsde is rosszul teljesített, több mint egy százalékos eséssel zárt a BUX. Eközben az amerikai befektetői hangulatot elsősorban a felemásan alakuló első negyedéves gyorsjelentési szezon határozza ma meg, a tőzsdék pedig minimális elmozdulással zártak.
A viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulatban arra a szerda reggeli hírre, hogy már a jövő keddi ülésen hozzányúlhat az MNB a kamatfolyosó felső széléhez, azaz közelít a jegybank az első tényleges kamatcsökkentéshez is, megütötték a forintot. A reggeli 371 közeléből ugyanis délre 377,5-ig esett a forint, a dollárral szemben pedig 345-ig. Mindez azután következett be, hogy éppen tegnap ért új egyéves csúcsra a forint, és ezután jött a jegybanki jelzés, amit a jelek szerint érzékenyen fogadtak a befektetők.
Az Európai Unió egy mérföldkőnek számító stratégiát hagyott jóvá European Chips Act néven, amelynek célja a blokk chipiparának megerősítése, hogy a technológiai területen felvehesse a versenyt az Egyesült Államokkal és Ázsiával - írja a CNBC. Az EU Parlamentje és 27 tagállama által elfogadott jogszabály célja, hogy biztosítsa az irányítást az elektronikus eszközök és termékek alapjául szolgáló kulcsfontosságú technológia felett, és 2030-ra 10 százalékról 20 százalékra növelje az EU globális piaci részesedését a félvezetők terén.
IRIS-T SLM típusú légvédelmi rakétarendszer érkezett Kijevbe – írja a Der Spiegel.
Az Európai Bizottság "teljes mértékben" tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, ugyanakkor az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán.
Az Európai Unióban tavaly több, mint 3 millió darab hőszivattyút értékesítettek, ami 38%-os ugrást jelent a megelőző évi 34%-os emelkedéshez képest és így már mintegy 20 millió hőszivattyú működik a közösség területén – ismertette Thomas Nowak, az Európai Hőszivattyú Szövetség főtitkára a Magyar Hőszivattyú Szövetség szerdai budapesti konferenciáján. A magyar szövetség elnöke, Kiss Pál, ezzel párhuzamosan azt emelte ki, hogy tavaly idehaza mintegy 100%-kal nőtt az értékesített levegő-víz hőszivattyúk száma, ami mintegy 15 ezer darabot jelent.
Európában kedező hangulatban telik a kereskedés a vezető börzéken, Amerikában azonban vegyesen teljesítenek a tőzsdék a nyitást követően. Nagyobb piacmozgató eseményre sem idehaza, sem pedig a nemzetközi piacokon nem lehet számítani, a tengerentúlon azonban folytatódik az első negyedéves gyorsjelentési szezon.
Hétfőn idei csúcsára ugrott a forint az euróval szemben, így lassan a 370-es szintet támadhatja a magyar deviza. Kedden viszont erről a támaszról rendre visszapattant a forint.
Súlyos vízhiánnyal nézhet szembe Spanyolország idén, mivel a víztározók tartalma kapacitásuk 50,7 százalékáig csökkent a szokatlanul száraz időjárás miatt - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) kedden.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen kihívásokkal szembesül a fővárosi agglomeráció az oda részben Budapestről, részben vidékről költöző tömegek miatt. Vendégünk Baranyai Zsolt, a Hétfa kutatóintézet városfejlesztési igazgatója. A második részben a forintárfolyam volt a téma annak apropóján, hogy a héten újabb csúcsot döntött a hazai fizetőeszköz és idei erősödését tekintve világbajnoknak mondható. Erről Beke Károlyt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.
Ma már a fogyasztóknak is bizonyos mértékben kereskedői fejjel is kell gondolkodniuk a piaci helyzet miatt - mondta el Czinege Kornél, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés 2023 című konferenciáján.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?