Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet a koronavírus elleni oltóanyag vásárlási lehetőségeiről - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Facebook-bejegyzésében.
Belgiumban vészesen fogynak az intenzív ellátást igénylő betegek számára fenntartott kórházi férőhelyek, 2000 ágyból már csak 106 maradt üresen. Az országban tovább emelkedik a koronavírusos fertőzöttek száma, a múlt héten 76 százalékkal nőtt a felvételek száma az egészségügyi intézményekbe - írta hétfőn a helyi sajtó.
Ma életbe lépett a maszkviselésre vonatkozó új szabály. Kérjük, hogy mindenki tartsa be a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, hiszen most ez a védekezés legfőbb eszköze, így tudjuk megóvni a saját illetve mások egészségét is - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Önkéntes karanténba vonult Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, mert koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében - jelentette be a közösségi médiára vasárnap este feltett üzenetében. Mint írta, jól van, nincsenek ugyan tünetei, de a WHO eljárásrendjének megfelelően az elkövetkező napokban önkéntes karanténban marad, otthonról dolgozik.
3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 82 780 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 70 többségében idős, krónikus beteg, ilyen sokan még egyetlen napon sem haltak meg. Az elhunytak száma összesen 1889 főre emelkedett, 20 476-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 60 415 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 32 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 4417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen.
Donald Trump vasárnap arról beszélt, hogy hiába alkalmaznak az európai országok drákói szigort a koronavírus megfékezésére, az esetszámok és a halálozások száma is egyre nő. Szerinte ezek a lépések mind hatástalanok – írja a CNN.
Négy napra leállította az otthoni tesztek elvégzését Stockholm, miután a megnövekedett kereslet miatt 16 ezer ember áll már sorban a tesztekért a fővárosban – írja a Reuters.
Nem bírják a koronavírus miatt megnövekedett halálesetekkel járó extra munkát a spanyol temetkezési vállalkozások, a dolgozók sztrájkba kezdtek – írja a BBC.
Hétfőtől szigorítunk, mert szigorítani kell - emelte ki vasárnap Nagyvenyimben, a közmédiának nyilatkozva az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban.
Az állami kórházak vezetőinek kiválasztására javaslattevő bizottságot kért fel a Magyar Tudományos Akadémia képviselőjének vezetésével a kormány - értesült az MTI szombaton.
Ausztriában keddtől a profi sportok kivételével betiltanak minden rendezvényt, bezárnak a színházak, a múzeumok, az uszodák és a konditermek, a vendéglátóhelyek pedig csak kiszállítást vállalhatnak - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szombaton.
Donald Trump republikánus elnök szerint az orvosok szándékosan felnagyítják a koronavírus okozta halálozási adatot, és ezzel pénzbeli haszonra szeretnének szert tenni. Trump tehát a kampány utolsó napjaiban az orvosok ellen fordult, miközben a járvány gyorsan terjed az országban.
Az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának növelése, a fenntartható működés elérése és az adósságok újratermelődésének megakadályozása érdekében újabb döntést hozott a kormány.
Kemény hangvételű levelet küldött a Magyar Orvosi Kamara Pintér Sándor belügyminiszternek, melyben azt rója fel a tárcavezetőnek, hogy a kamarát nem vonták be érdemben az egészségügyi szolgálati jogviszony végrehajtási rendeleteinek kidolgozásába. Egyúttal néhány példán keresztül bemutatja a koronavírus-járvány jelenlegi kórházi kezelését és úgy véli a MOK elnöksége, hogy a kormány intézkedései veszélyeztetik a biztonságos betegellátást.
Az egészségügyi szolgáltatók legális, magánpiaci árbevétele 282,5 milliárd forintra becsülhető a 2018-as adatok alapján. A 2012 óta eltelt időszakban a számlázó magánegészségügyi szolgáltatók árbevétele 10%-ot meghaladó éves átlagos ütemben tudott növekedni, miközben a hálapénz és a lakásrendelők visszaszorultak. A magánegészségügyi szolgáltatók piaca tehát jelentősen fehéredett. Ennek a hátterét mutatjuk be cikksorozatunk második részében, azok után, hogy az első részből kiderült: az állam ebben az évtizedben fokozatosan többet kezdett el költeni az egészségügyi szolgáltatások céljára, mint a lakosság a magánegészségügyi kiadások során.
Az Európai Bizottság 220 millió eurót (mintegy 79,2 milliárd forint) bocsát rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek tagállamok közötti áthelyezésének finanszírozására - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este a videókonferenciás EU-csúcs után.
Ha szigorúan az egészségügyi szolgáltatásokra költött összegek alakulását nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az állam ebben az évtizedben fokozatosan többet kezdett el költeni erre a célra, mint a lakosság a magánegészségügyi kiadások során. Cikkünk első részében az állami és magánegészségügyi költésekre elérhető adatokból levont főbb következtetéseinket mutatjuk be, amelyek azonban ellentmondanak annak a képnek, ami az elmúlt években kialakult a magyarországi egészségügyi költésekről. Cikkünk következő részében pedig bemutatjuk a háttérben meghúzódó magyarázó erőket, a koncentrálódás, a konszolidáció és a kifehéredés hatásait.
Azt a feladatot kapták a külügyi tárcától a magyar külképviseletek, hogy próbáljanak meg eladni nyolcezer lélegeztetőgépet, tudta meg a hvg.hu. A lap érdeklődésére a tárca megerősítette, hogy a "készleten felüli gépeket" valóban megpróbálják értékesíteni, azonban konkrét számot nem közöltek.
Életbe lépett az éjszakai kijárási tilalom Csehországban szerda 0 órakor. A kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségi probléma - hagyhatják el lakhelyüket. A kutyák sétáltatása közben legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől.