Az Európai Bizottság szerdán azt a javaslatot tette, hogy tiltsák be az ízesített, fűtött dohánytermékek árusítását az egész Európai Unióban. A szervezet közleménye szerint a Bizottság ezzel a lépéssel a hevített termékek értékesítésének látványos felfutására reagál.
Az önkormányzati szakrendelők állami átvételén gondolkodik a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkársága. Az új államtitkár, Takács Péter egy szakmai konferencián beszélt a praxisjog kiüresedéséről és az alapellátás átalakításáról is - számol be az Infostart. A Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnökét meglepte az a felvetés, hogy az állam átvenné az önkormányzati kézben lévő szakrendelők működtetését.
Romániában több, mint másfélszer annyi új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak a múlt héten, mint egy héttel korábban, és hasonló ütemben emelkedett a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma is - derült ki a bukaresti egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett heti összesítéséből.
Az elmúlt évtizedekben világszerte drasztikusan megnőtt a bőrrákosok száma, viszont az utóbbi években úgy látszik, hogy több országban, köztük hazánkban is megállt az esetszámok emelkedése. A bőrdaganatok kialakulásában döntő szerepet játszik az UV-sugárzás, ami ráadásul az évtizedek során halmozódik és összeadódik, roncsolva a bőrsejtek DNS-ét. A napfény hasznos is, szükséges a D-vitamin-termeléshez, de ehhez nyáron bőven elég napi fél óra is a napon. Most több ENSZ-szervezet közösen fejlesztett egy mobilapplikációt, hogy helyi információkat szolgáltasson az ultraibolya-sugárzás aktuális szintjéről, és arról, szükséges-e napvédőt használni.
A sok ülés növeli a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - ezt állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport által publikált globális tanulmány.
Jelentős növekedésben van a magánegészségügy Magyarországon - ezt lehet kiolvasni a legnagyobb hazai magánszolgáltatók 2021-es évre vonatkozó beszámolóiból. A privátszektor dinamikusan javuló üzleti adataihoz közvetetten az állam is hozzájárul, a magánegészségügyi szolgáltatások igénybevétel-növekedésének jelentős része ugyanis összefügg azzal, hogy az állami intézmények teljesítménye visszaesett. Cikkünkben részletesen bemutatjuk és értékeljük a legnagyobb privátcégek legfontosabb pénzügyi mutatót.
A majomhimlő terjedésére reagálva a HERA, az Európai Unió Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatósága ma szerződést kötött a Bavarian Nordic vállalattal 109 090 dózis harmadik generációs vakcina leszállításáról. A megállapodásnak köszönhetően az eredetileg himlő ellen kifejlesztett, de a majomhimlő ellen is hatásos vakcinák gyorsan elérhetőek lesznek valamennyi uniós tagállam, illetve Norvégia és Izland számára is - írta közleményében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselte.
Az Európai Unió kormányai fokozzák a Pfizerre és más vakcinagyártókra gyakorolt nyomásukat annak érdekében, hogy a korábban megkötött szállítási szerződéseket újra lehessen tárgyalni – írja a Reuters beszámolójában.
Negyven éves kor felett már tudatosan tervezni kell a hosszú és egészséges életért, de már apró változtatásokkal is javítható az életminőség. Sőt, a megfelelő táplálkozással és rendszeres mozgással akár 4-6 évvel növelhetők a várható életkilátások - hívták fel a figyelmet a Dr. Rose Magánkórház professzorai és főorvosai egy kerekasztal beszélgetés keretében.
Az Európai Unió megállapodást ír alá a Bavarian Nordic-al mintegy 110 000 adag majomhimlő elleni vakcina szállításáról kedden - közölte Sztella Kiriakídisz. Az EU egészségügyi biztosa egyben hozzátette azt is, hogy a megrendelt vakcinák leszállítása június végétől kezdődik.
Először regisztráltak majomhimlővel fertőzött beteget Lengyelországban - jelentette pénteken a PAP hírügynökség Adam Niedzielski egészségügyi minisztert idézve, a Reuters beszámolója szerint.
Az elmúlt héten összesen 1646 új fertőzöttet igazoltak, vagyis naponta mintegy 235 ember fertőződött meg. A halálozások száma 24 fő volt az elmúlt héten, ez naponta 3-4 főnek felel meg.
Változik a kórházak finanszírozása, és bevezetnek egy teljesítményre ösztönző elemet is – jelentette be Takács Péter új egészségügyért felelős államtitkár a Népszava beszámolója szerint a Magyar Kórházszövetség Kongresszusának zárónapján.
2022. május 7-e óta számos európai ország majomhimlő okozta megbetegedéseket jelentett a WHO felé, május 31-én pedig Magyarországon is azonosították a zoonózist. A majomhimlővel kapcsolatos tudnivalókról már több alkalommal is részletesen beszámoltunk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) által pedig egyre több információ áll rendelkezésünkre. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni a majomhimlő terjedéséről, tüneteiről és kezeléséről.
Ugyan ma még sokak számára a génterápia a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik, már jelen van és rendkívüli hatású lehet a betegek kezelésben - jelentette ki Matt Zeller, a Novartis Hungária ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában. A globális gyógyszercég hazai vállalatának vezetőjével beszélgettünk a szektort meghatározó új trendekről, a klinikai vizsgálatok digitalizálódásáról, a Magyarországon megkötött háromoldalú partnerségi megállapodásról, az adatokban rejlő lehetőségekről, valamint az egészségügyi kassza pénzügyi korlátairól is.
Sokaknak fájt a feje a hétvégén, a fronthatás pedig még hétfőn is kitartott. A migrénes panaszok, a fejfájás pedig a lakosság zömét érinti, hiszen jelenleg is mintegy 1 millió ember szenved tőlük hazánkban. A migrénes panaszokra, fájdalomra pedig rengeteg gyógyszert be is szedünk, hiszen mindenki szabadulna a fájdalomtól, lehetőleg gyorsan. Sokan azonban nem tudják, hogy akár alternatív módszerekkel is enyhíthetőek panaszaink.
Új elnöke van a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének Lancz Róbert személyében. A Doktor24 vezérigazgatója a szervezet új terveiről beszélt a szerdai sajtótájékoztatóján. Ezek között szerepel a szektorsemleges finanszírozás bevezetése, a prevenciós programok hangsúlyosabbá tétele, az átjárás engedélyezése az állami és magánszektor között.
Az eReceptet a COVID óta sokan megismerték és használják, míg arról jóval kevesebben tudnak, hogy a háziorvos akár „távban” videókonzultációval is rendelhet. Várandósok és a jogosítványt megújítók életét is megkönnyíti a hivatali ügyintézést kiváltó központi fejlesztés, de nemsokára szakrendelésre is online tudunk időpontot foglalni - itt Magyarországon.