Újra hiányt termelt a kormányzat
A tavalyi harmadik negyedévet deficittel zárta a kormányzat azt követően, hogy az első és a második negyedévben többletet hozott össze, ezzel a négy negyedéves gördülő hiány csökkenő trendje is megtört.
A tavalyi harmadik negyedévet deficittel zárta a kormányzat azt követően, hogy az első és a második negyedévben többletet hozott össze, ezzel a négy negyedéves gördülő hiány csökkenő trendje is megtört.
Közel 200 milliárd forintos mínusszal zárta a novemberi hónapot a költségvetés pénzforgalmi szemléletben, ami jelentős, de nem kiugró a korábbi évekkel összevetve. A kumulált deficit pedig továbbra is kordában tartott költségvetésről tanúskodik.
Hét éve legmagasabb hiánnyal zárta az évet az amerikai költségvetés. A pénzügyminisztérium közlése szerint a szeptember végével záródott költségvetési évben a deficit 984,4 milliárd dollár volt, 26 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 779 milliárd dollárnál. Az amerikai költségvetés hiánya ezzel már a negyedik egymást követő évben emelkedett.
Hétfő éjjel megállapodott a Szenátus és a Képviselőház vezetőivel Donald Trump amerikai elnök arról, hogy az amerikai államkincstár adósságkibocsátási lehetősége 2021. július 31-ig biztosítva lesz, így kvázi a nominális adósságplafon intézményét végleg zárójelbe tették. Mindez persze azt is jelenti, hogy továbbra is gyors ütemben, évi 1300-1400 milliárd dollárral, a GDP 4-5%-a körüli mértékben adósodik el az Egyesült Államok szövetségi költségvetése, de legalább a most szeptember elején fenyegető részleges államcsődöt sikerült elkerülni a friss alkuval.
Míg az Európai Bizottság és az eurózóna pénzügyminiszterei költségvetési megszorítást követelnek Olaszországtól, addig a Liga népszerű vezére és miniszterelnök-helyettese, Matteo Salvini éppen az ellenkezőjét akarja elérni: legalább 10 milliárd eurós adócsökkentő csomagot. Ha pedig ezt nem tudja elérni, akkor lemond.
A 2020-as költségvetési törvényjavaslat bevételi és kiadási előirányzatai megalapozottak, a feltárt kockázatok költségvetési intézkedésekkel kezelhetőek, a tervezett tartalékok pedig megfelelő biztosítékot adnak a felmerülő költségvetési kockázatok kezelésére, így a 2020-as költségvetés hozzájárul a makrogazdasági stabilitás fenntartáshoz - állapítja meg mai közleményében az Állami Számvevőszék. A dícséretek mellett azért két óvatos kritikát is megfogalmaz a testület a költségvetés készítői felé.
Nagy költségvetési hiánycsökkentést kell végrehajtania már idén és majd jövőre is az olasz kormánynak ahhoz, hogy elkerülhesse a kilátásba helyezett túlzott deficit eljárást - erősítette meg az olasz La Republicának adott nyilatkozatában Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke. Éppen ebben a lapban szivárogtatták ki tegnap Brüsszelből azt, hogy ennek az eljárásnak az elindítása határán állnak, amit szerda délután aztán meg is erősítettek Brüsszelben.
Jelentősen eltért a magyar költségvetési pálya 2018-ban az előírttól, ezért újra figyelmeztette a ma kiadott országspecifikus ajánlások között a magyar kormányt az Európai Bizottság. Emellett 2019-re és 2020-ra is előírt költségvetési kiigazító lépéseket, illetve egyéb ajánlásokat. Mivel az ország nem tagja az eurózónának, így ha idén október közepéig nem felel meg a mostani ajánlásnak, akkor sem kell szankcióra számítania a kormánynak a túlzottan laza költségvetési politika miatt. Közben a tegnap bemutatott 2020-as költségvetési törvénytervezet váratlanul csökkentette a megcélzott büdzséhiányt, ami egyúttal a Bizottság által közép távra előírt költségvetési pályához való közeledést is elősegíti.
Márciusban 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés, ezzel pedig az első három negyedéves kumulált deficit mínuszba fordult. A fő folyamatok azonban távolról sem kedvezőtlenek, sőt.
Romlanak az idei olasz gazdasági mutatók, nő a munkanélküliség, az államadósság és az államháztartási hiány a recesszió és az állami kiadások bővülése miatt - áll az OECD jelentésében.
Februárban 234 milliárd dollár volt az amerikai szövetségi költségvetés hiánya, ami új rekordot jelent - közölték pénteken. A tengerentúlon a deficit már 39 százalékkal haladja meg a tavalyit két hónap után.
Februárban 177 milliárd forintos hiány alakult ki a költségvetésben, ami a korábbi második havi adatokhoz képest visszafogottabb deficitnek számít. Közben az állami bevételek szépen híznak.
Az Európai Bizottság azt javasolja Magyarországnak, hogy 2019-ben a GDP 1%-ának megfelelő mértékű költségvetési kiigazítást hajtson végre - olvasható ma testület szerdai közleményében.
Az olasz kormány nem változtat a költségvetési hiányra és a növekedésre vonatkozó irányzatokon a jövő évi büdzsé tervezetében, jóllehet az Európai Bizottság ennek felülvizsgálatára kérte Rómát - jelentette be Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes kedden késő este, röviddel a Brüsszel által szabott éjféli határidő lejárta előtt.
Bár tegnap még fogadkozott az Öt Csillag Mozgalom vezetője, a miniszterelnök-helyettes Luigi Di Maio, hogy "egy centit" sem fognak faragni az új olasz kormány által 3 évre 2,4%-ra tervezett GDP-arányos deficitcélon, ma reggelre mégis ez történt. Úgy tűnik, hogy kezd hatni az Európai Bizottság, illetve más európai uniós nagy tagállamok, valamint a piacok felőli nyomás, és kezd a fegyelmezettebb költségvetési politika ígérete felé elmozdulni az olasz kormány.
Brüsszel komoly dilemma elé került az olasz kormány megengedettnél jóval nagyobb költségvetési hiányterve miatt: ha meghátrál és engedi az olasz költekezést, akkor azzal az eurót veszélyeztetheti, ha viszont konfrontálódik az olaszokkal, akkor ez a jövő májusi EP-választásokon visszaüthet - mutat rá a helyzetre hétvégi összefoglalójában a Bruxinfo. Amint pénteken megírtuk: a pénteki masszív olasz piaci esések mellett egyesek Brüsszelben már az olasz eurókilépés lehetőségéről kezdtek beszélni, mivel az olasz kormány láthatóan nyakas és nem fog meghátrálni a korlátok és a nyomás hatására.
Azzal, hogy az olasz kormány azt választotta: szembemegy a friss költségvetési tervével az Európai Bizottsággal, látható a tartósan konfrontatív hozzáállása és emiatt egyesek Brüsszelben már az olasz eurókilépésről kezdtek beszélni - jelezte névtelenül egy uniós döntéshozó a Reutersnek. Ő úgy látja: benne van a pakliban, hogy az olaszok végül a kilépésig sodródnak. Emiatt nem véletlen, hogy rendkívül rossz napon vannak túl az olasz pénz- és tőkepiacok: a tőzsdéjük a Brexit-népszavazás óta nem zuhant egy nap alatt ekkorát, a kötvényhozamok pedig meredeken emelkedtek, így velük együtt a csődkockázat is. Ez a negatív hatás átterjedt a többi európai vezető piacra is, a tőzsdék estek, az euró pedig jelentősen gyengült a dollárral szemben.
A kormány nagyon rákapcsolt az uniós projektek finanszírozására, méghozzá állami forrásból, vagyis előfinanszírozza a projekteket, ahogyan a csövön kifér. Mindezt olyan mértékben teszi, hogy az uniós források mérlegétől megtisztított egyenleg alig mutat mínuszt.
A korábbi évekkel összevetve nem volt kimagasló a júniusi 233 milliárd forintos deficit. Ezzel együtt viszont az első féléves hiány már 1400 milliárd forint felett jár. Ez ugyanakkor továbbra is nagyrészt az EU-pályázatokkal függ össze.
Áprilisban közel 200 milliárd forintos deficit alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az első harmadban így teljesült az éves cél 94%-a.
Joe Biden visszalépését követően.
Akár 200 féle különféle tünetet is okozhat a hosszú Covid.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A cél egy egységes európai adattér létrehozása.
Bíróság elé viheti az ügyet a két ország, súlyosak lehetnek a következmények.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.