Figyelmeztető sztrájk az Audinál
Audi Hungária Független Szakszervezet csütörtök reggelre kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a motorgyár teljes területére.
Audi Hungária Független Szakszervezet csütörtök reggelre kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett a motorgyár teljes területére.
Több ágazatban is jelentős prémiumkifizetésekre kerülhetett sor novemberben, ami szépen megdobta a bérnövekedést. A jutalmakkal együtt átlagosan 8,6 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek az országban az ősz utolsó hónapjában, mint egy éve ugyanekkor.
Sikertelenül folytatódott a bértárgyalás a héten az Audi Hungáriánál, a vezetőség a szakszervezet utolsó, decemberi ajánlatát túlzónak és elrugaszkodottnak értékelte. Az Audi álláspontja szerint az még a kezdeti szakszervezeti ajánlatnál is magasabb bértömeget jelentett volna, így az ajánlatot nem fogadták el. A vállalat képviselői a munkáltató eredeti, és ez idáig egyetlen hivatalos ajánlatát is visszavonták, jelezve, hogy a tárgyalásokat az elejéről kívánják kezdeni - számolt be az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).
A 15, illetve 25 százalékos idei kötelező minimálbér-emelések, az ebből következő bértorlódás és a folyamatosan fokozódó munkaerőhiány idén a legtöbb munkaadót látványos béremelésekre kényszeríti, így az átlagbér eddig nem látott mértékben lódulhat meg. A fizetések gyors emelkedésének pedig több következménye is lehet, akár jelentősen drágulhat is az élet Magyarországon. A saját munkahelyeden, iparágadban is érzékeled, hogy korábban nem jellemző ütemben emelik a fizetéseket? Írd meg nekünk!
Az állami vállalatoknál is a bérek összecsúszását eredményezte az idei jelentős minimálbér-emelés. A szakszervezetek ugyanakkor optimisták, mivel idén először ígéretet kaptak arra, hogy a kormány egy az egyes vállalatcsoportok eltérő helyzetét is figyelembe vevő differenciált bérjavaslatot dolgoz ki az állami tulajdonú társaságok számára - írja a Világgazdaság. A tárgyalások folyamatban vannak, a szakszervezetek kétszámjegyű béremelésre számítanak.
Béremelésre fordítja a járulékcsökkentésből fakadó megtakarításait a Fornetti Csoport, minden egyes dolgozó bére bruttó 8000 (nettó 5300) forinttal emelkedik, ami döntő többségüknél 3-5,7 százalékos bruttó bérnövekedést jelent - derül ki a cég közleményéből. A vállalat dolgozóinak túlnyomó többsége már korábban is a minimálbért meghaladó összeget keresett, ezért az idei jelentős, 15 százalékos minimálbér-emelés kevésbé érinti a céget.
2017-ben 23-25 százalékkal növekszik az Obi összes áruházi dolgozójának fizetése, ami azt is jelenti, hogy a bérfejlesztés a barkácslánc minden dolgozója esetében leköveti a garantált bérminimum növelésének kötelező mértékét. Két éves távlatában az Obi mintegy 44 százalékkal emelte az alkalmazotti fizetéseket, ezzel a hazai kiskereskedelmi láncok közül rekordernek számít - írja a Napi.hu.
Megállapodott a 2017-es bérekről a SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), amelynek eredményeképp a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idei évtől. A béremelést a SPAR nagyobb részben saját forrás felhasználásával, kisebb részben a járulékcsökkentés segítségével finanszírozza.
A diszkontokat leszámítva több áruházláncnál is feszültséget okoz a garantált bérminimum januártól esedékes 25 százalékos emelése. Azoknak ugyanis, akiknek eddig is magasabb volt a fizetésük a kötelező minimumnál, egyes cégeknél egyelőre nem rendezik a jövedelmét - írja a Magyar Idők.
Az Egyesült Államok számos államában, illetve nagyvárosában emelkedik a minimálbér összege 2017-ben. Tizenkilenc állam közül a legnagyobb emelést Arizonában hajtják végre, ahol az óránkénti minimálbér 8,05 dollárról 10 dollárra emelkedik - ez közel 25 százalékos emelést jelent.
Jövőre nő a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet szerint.
A jegybank becslései szerint a minimálbér emelkedése a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 12 százalékát, míg a garantált bérminimumot keresők 16 százalékát érinti közvetlenül 2017-ben - derült ki az MNB legfrissebb Inflációs jelentéséből csütörtökön. A vállalaton belüli bérkülönbségek fenntartása érdekében a minimálbér és garantált bérminimum közelében keresők bére is várhatóan emelkedni fog, míg a magasabb bérkategóriák felé haladva csökkenő ütemű lehet az intézkedés átgyűrűző hatása. Az MNB prognózisa szerint 8,5 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek jövőre a versenyszférában.
Több tízezer állami vállalatnál dolgozó alkalmazott bére emelkedik jövőre, az erről szóló tárgyalások szerdán kezdődtek meg a kormány képviselői és a szakszervezetek között - értesült a Magyar Idők. A megállapodás a jövő év első felében várható, azonban az alkalmazottak visszamenőleg megkapják majd a megemelt bért. Egységes bérajánlat nem lesz, mivel a különböző ágazatokban nagyok a különbségek, de hosszú távú, többéves bérrendezés várható.
Nem lesz könnyű kigazdálkodnia a Coopnak nagymértékű minimálbér-emelést a következő években - mondta a cégcsoport új elnöke, Pekó László a Világgazdaságnak. Egy dolgozóra vetítve több százezer forintot jelent az emelés, ami az élelmiszerlánc 32 ezer dolgozójának többségét érinteni fogja.
Három százalékkal emelik jövőre a közfoglalkoztatottak alapbérét, 5 százalékkal pedig a szakképzett közmunkások garantált bérminimumát - árulta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub híradójának.
Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek.
Ismertté vált az Audi Hungária béremelési javaslata, amelyben a következő két évre meghatározná a keresetek emelkedését - közölte az Audi Hungária Független Szakszervezet, amely nem elégedett az ajánlattal, de hajlandó saját ajánlásából is visszavenni.
Azonos mértékben emelné a kormány az állami cégeknél dolgozó munkavállalók fizetését, ezért a köztulajdonban lévő vállalatok több tízezer alkalmazottjának keresete akár számottevően is emelkedhet jövőre - közölte érdekképviseleti vezetők nyilatkozatai alapján szerdai számában a Magyar Idők.
Átlagosan 7,7 százalékos béremelést terveznek a vállalkozások 2017-ben, ami létszámmal súlyozva 8 százalékra emelkedik - derült ki a GKI novemberi vállalati felméréséből, amelyben közel ezer cég vett részt.
Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.