Megállapodtak a béremelésről, idén nem lesz BKV-sztrájk
Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Létrejött a bérmegállapodás a BKV-nál a szakszervezetekkel - jelentette be Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Közel biztosra vehető, hogy pénteken megszületik a 2017-es bérmegállapodás a BKV menedzsmentje, illetve a két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége között - tudta meg a Magyar Nemzet Bolla Tibortól, a fővárosi közlekedési társaság vezérigazgatójától. Ez esetben visszavonják a március végén bejelentett, majd azóta felfüggesztett sztrájkot is.
Februárban 10 százalékkal járt magasabban a rendszeres bruttó átlagkereset a legalább ötfős vállalkozások körében, mint egy évvel korábban. Ilyen mértékű éves béremelkedési ütemet utoljára 5 éve láthattunk, akkor került sor legutóbb jelentős minimálbér-emelésre. Országosan 11,2 százalékkal bővültek átlagosan a jutalom nélküli bruttó bérek.
A korábban tervezettnél nagyobb mértékben növekedhet idén az egészségügyben dolgozók jövedelme; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Idők értesülései szerint már elkészítette az erre vonatkozó előterjesztést.
Változatos technikákkal próbálták a magyar vállalkozások mérsékelni a kötelező minimálbér-emelés okozta költségnövekedést, szerencsére az elbocsátások "csak" az összlétszám 1,7 százalékát érintették - derül ki a GKI februári vállalati felméréséből.
Januárig visszamenőleg 10+5%-os béremelési ajánlatot kaptak a BKV szakszervezetei szóban a főpolgármestertől. A szakszervezetek felfüggesztik a sztrájkot, amíg az ajánlatot a tárgyalásokon részletesen megismerik, tudta meg az egyik szakszervezeti vezetőtől az Index.
Az egészségügyi dolgozók bérhelyzetét javító több előterjesztés kerül a kormány elé, erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a szakszervezetek képviselőit az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján.
A Magyarországon az idén várható, átlagosan 2,7 százalékos reálbér növekedés jóval nagyobb ütem, mint a 2,1 százalékos kelet-európai és a 2,3 százalékos világátlag - derül ki a KornFerry Hay Group globális tanácsadó cég nemzetközi kutatásából.
Súlyosan érintette a hazai a kkv-kat az idei kötelező minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, mivel náluk a foglalkoztatottak fele ezekbe a fizetési kategóriákba esik, a létszám növekedésével ugyanakkor egyre kisebb ez a hatás - derült ki a GKI gazdaságkutató februári felméréséből. A legkevésbé a kereskedelemi szektort terhelte meg a kötelező emelés, mivel itt a korábbi jelentős emelések miatt a minimumnál már magasabban járnak a fizetések.
Az érdekvédelmi szervezetek képviselői átadták a hivatalos sztrájkbejelentésről szóló dokumentumot a BKV Zrt-nek, miután a pénteki kollektív munkaügyi vita megegyezés nélkül zárult - közölte a társaság pénteken.
Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok, a munkaerőhiány viszont nem mindenhol jelent problémát - derítette ki az MTI.
Két hónapja tárgyalnak a bérekről eredménytelenül a Magyar Villamos Műveknél, ezért a szakszervezet március végén tüntetni készül, és még az is felmerült, hogy a dolgozók sztrájkoljanak: konkrétan termeléscsökkenést hajtanának végre az áramtermelők. Pakson például 100 MW-os leterhelést szervezhetnek - derül ki abból az interjúból, amit Gál Rezső, az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnöke adott a Vd.hu-nak.
Idén összesen 40,5 milliárd forintot kapnak bérfejlesztésre a kormánytól a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok. A 79 állami cég közül a legnagyobb támogatást a Magyar Posta, a MÁV és a MÁV-Start kapják.
Minél kisebb egy vállalkozás, annál több dolgozót érint, így annál nagyobb terhet jelent az idei nagy minimálbér-emelés - ez derült ki a GKI Gazdaságkutató februári vállalati felméréséből. Az ágazatok közül a könnyűiparnak, az élelmiszeriparnak, a kereskedelemnek és az építőiparnak jelenti a legnagyobb kihívást a kötelező béremelés.
A drasztikus minimálbér-emelések hatására januárban 10%-kal növekedtek éves összehasonlításban a bruttó keresetek Magyarországon. Az emelkedő infláció miatt ugyanakkor reálértéken "csak" 7,5 százalékkal nőttek a nettó fizetések. A bérek mellett a foglalkoztatottság is hatalmasat ugrott.
Ezen a héten zárulhatnak a bértárgyalások az állami vállalatoknál azt követően, hogy a kormány a minap felhatalmazást adott a bérmegállapodás aláírására a MÁV-nál, a Volánoknál, a vízügyi ágazatban, valamint a postánál. A MÁV-nál tegnap írták alá az egyezséget a szakszervezetek a munkaadóval, így a vasutasok áprilisban már az emelt fizetést kapják. A posta önerőből további 2 százalékkal toldotta meg a dolgozók bérét - írja a kormányközeli Magyar Idők.
Kollektív munkaügyi vitát tartott a BKV hétfőn a bértárgyalások felgyorsítása érdekében. A szakszervezetek sztrájkolni is készek.
2017 márciusától 8 százalékkal nőnek a Lidl bolti és raktári dolgozóinak bérei - ez derül ki abból a levélből az Index beszámolója szerint, amit nemrég a Lidl munkavállalói kaptak a cég vezetésétől. A Lidlnél 2016-ban is emelték a béreket, így 2016 januárja óta összesen már 30 százalékos béremelést kaptak a cég bolti és raktári dolgozói.
Türelmetlenek a volánosok, mert a béremelésről még csak tárgyalni sem engedi a munkáltatót a tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A Közúti Közlekedési Szakszervezet úgy látja, az alágazatban egyre kétségesebb, hogy áprilisban az emelt béreket kapják a munkavállalók - közölte közleményében a volános szakszervezet.
Irreálisnak nevezte Tarlós István a BKV szakszervezeteinek bérkövetelését, amely szerint három év alatt 30 százalékos fizetésemelést kérnek a dolgozók. A főpolgármester a HírTV műsorában üzent a szakszervezeteknek és a kormánynak is: állami segítség nélkül ilyen mértékű bérfejlesztésre a BKV-nál nincsen fedezet.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.