FONTOS Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

bányászat

Fontos döntést hozott a kormány a hazai bányászatról

Fontos döntést hozott a kormány a hazai bányászatról

Míg az elmúlt évek az újabb bányanyitásokról, a kitermelés növeléséről és bizonyos esetekben az export korlátozásáról szóltak, addig most a kormány egy enyhítő intézkedésről döntött, melynek során a bányafelügyelet engedélye mellett csökkenthető a kitermelés mennyisége - írja a Magyar Közlöny.

Szénláz tombol a világban - A kiutált nyersanyag menti meg Európát az energiaválságtól?

Szénláz tombol a világban - A kiutált nyersanyag menti meg Európát az energiaválságtól?

Ha valaki néhány éve azt mondta volna, hogy a szén ára kilencszeresére fog emelkedni bő egy év leforgása alatt, valószínűleg kinevettük volna, hiszen éppen abba az irányba mutatnak a globális trendek, hogy egyre kevesebb szenet használunk, főleg mert klímavédelmi szempontból kifejezetten előnytelen. Ehhez képest az energiaválság ezt a narratívát teljesen átírta, az orosz gázról való leválás pedig olyan keresletet teremetett Európában, hogy korábban a tengeri szállítástól elzárkózó országok is elkezdtek jelentős tételeket exportálni. Arról már nem is beszélve, hogy ilyen árak mellett a bányászoknak nagyon megéri Európában eladni a szenet, hiszen itt egyes esetekben a vevők hajlandók dupla annyit fizetni, mint például Ázsiában.

Több építőipari céget is érinteni fog a legújabb kormányrendelet

Több építőipari céget is érinteni fog a legújabb kormányrendelet

A gazdaság újraindítása érdekében fizetendő kiegészítő bányajáradékról szóló kormányrendelet helyébe új rendelkezés lép - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Legutóbb tavaly év végén foglalkoztunk a kérdéssel, a mostani változás viszont az ilyen irányú tevékenységet folytató cégeken keresztül az építőiparban is éreztetheti hatását. Íme a fontosabb tudnivalók.

Küszöbön minden kriptós álma: bárki bányásszá válhat mostantól

Küszöbön minden kriptós álma: bárki bányásszá válhat mostantól

A Block – amit korábban Square-ként ismerhettünk – egy nyílt bitcoinbányász-platform elindítását tervezi. A cég már régóta próbál a fizetési szolgáltatások területén túl is terjeszkedni, és most a vezérigazgató Jack Dorsey kriptós-szenvedélyét valósítja meg.

Gőzerővel segíti tovább  a kormány az új bányák megnyitását

Gőzerővel segíti tovább a kormány az új bányák megnyitását

Beruházási célterületté nyilvánította a kormány a Bayer Construct Zrt.-hez köthető ártándi bányatelkeket - írja a Népszava. A döntésre a kormány indoklása alapján a vészhelyzet miatt volt szükség. A cégcsoportról korábban már írtunk, amikor a Bayer Construct csoporthoz tartozó Kvarchomok Kft. nyerte a tendert és kapta meg a jogot három kiskunlacházi és egy délegyházi bányatelek területének kitermelésére.

Több mint tíz éve várunk erre a pillanatra - Kiderülhet, ki a bitcoin megalkotója

Több mint tíz éve várunk erre a pillanatra - Kiderülhet, ki a bitcoin megalkotója

Egy látszólag átlagosnak tűnő per zajlik éppen Floridában: egy elhunyt férfi családja perli volt üzlettársát a partnerségük nyomán keletkezett vagyon elosztása miatt. Ebben az esetben a szóban forgó vagyon azonban a bitcoin megalkotójának, az álnéven Satoshi Nakamotóként ismert személy(ek)nek a mintegy egymillió bitcoinból álló, ma körülbelül 65,5 milliárd dollárnak megfelelő vagyonát jelenti. A halott férfi családja szerint ugyanis az elhunyt és a volt üzlettársa együtt voltak Nakamoto, így a családot megilleti a vagyon fele.

Ezek ma az ország legnagyobb kavics- és homokbányászati cégei

Ezek ma az ország legnagyobb kavics- és homokbányászati cégei

Nemsokára elkezdheti a kavics és homok kibányászását Kiskunlacháza környékén, 303 hektáron a Kvarchomok Kft. Az elsőre nagyon nagynak tűnő alapterület kapcsán azt jártuk körül, hogy a hazai piacon, a többi szereplőhöz képest mekkorának számít ez a terület, valamint azt is megnéztük, hogy a jelentős áremelkedéssel párhuzamosan milyen nyereség mellett működtek az elmúlt években Magyarországon a legismertebb bányászattal foglalkozó cégek.

Itt a videó arról, ahogy bezúznak több mint ezer kriptobányász gépet

Itt a videó arról, ahogy bezúznak több mint ezer kriptobányász gépet

Több mint ezer kriptovaluta-bányászberendezést zúztak porrá a malajziai Sarawakban egy úthenger segítségével. A The Star malajziai kiadványa szerint a gépeket az év elején hat razzia során foglalták le, mert az üzemeltetőket áramlopással vádolták.

Építőipar: itt az új, 90%-os különadó

Építőipar: itt az új, 90%-os különadó

A kormány által már bejelentett, építőipari anyagok drágulását megakadályozó intézkedések csütörtök este megjelentek a Magyar Közlönyben. Ebben többek között szerepel a kiegészítő bányajáradékról szóló rendelet, ami egy új különadó a szektor legnagyobb szereplőire szabva (pontosan 11 cégre), mert a kormány érvelése szerint ők extraprofitot tesznek zsebre a piacon. A rendelet azt is szabályozza, hogy a kisebb szereplők sem alkalmazhatnak tisztességtelen haszonkulcsot, ellenkező esetben NAV-eljárást kockáztatnak.

Megjöttek az állami gigabánya megnyitásának részletei

Megjöttek az állami gigabánya megnyitásának részletei

Kijelölte a kormány, hogy hol indíthatja meg a Bayer Construct cégcsoporthoz tartozó Kvarchomok Kft. a kiskunlacházi és délegyházi bányatelkek területén a kitermelést. A projektről legutóbb akkor írtunk, amikor kiderült, hogy a Kvarchomok Kft. nyerte el húsz évre a kitermelési jogot.

Ez verhette ki a kormánynál az építőipari biztosítékot! - Mi áll a háttérben?

A piac fontos szereplőinek véleménye után most megvizsgáltuk az egyéb okokat és a pénzügyi oldalt, hogy vajon mik azok a számok, mutatók, amik kiverhették a biztosítékot a legfelsőbb szinteken. Mi győzhette meg a döntéshozókat, hogy itt bizony látványos eltérések vannak és a nemzetstratégiai érdekek nem tűrnek halasztást és gyors beavatkozást követelnek?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.