Kényszerű döntést hozott a spanyol kormány: 2 milliárd eurós átcsoportosítást hajtottak végre
Globál

Kényszerű döntést hozott a spanyol kormány: 2 milliárd eurós átcsoportosítást hajtottak végre

MTI
A spanyol kormány 2 milliárd euró átcsoportosítását hagyta jóvá a védelmi minisztérium számára keddi ülésén.

Pilar Alegría kormányszóvivő elmondta, az összeggel a már korábban egyeztetett és folyamatban lévő programok, illetve szerződések végrehajtását finanszírozzák, továbbá korszerűsítésre és fenntartásra fordítják. Hangsúlyozta:

a döntés nem a védelmi kiadások növelését jelenti,

hanem azért van rá szükség, mert még a 2023-as, kétszer meghosszabbított költségvetés van érvényben.

A kisebbségi kormánykoalíció 2025-ös költségvetési tervezetének elfogadásához előzetesen nem szerzett többségi támogatást, így végül be sem terjesztette a parlament elé.

Pilar Alegría kiemelte a kormány "egyértelmű és határozott" szándékát, hogy a NATO elvárásai szerint a védelmi kiadások "mielőbb" elérjék a GDP 2 százalékát.

Emlékeztetett arra, hogy az első Sánchez-kormány hatalomra lépésekor 2018-ban a védelmi kiadások a GDP 0,9 százalékát tették ki, azóta pedig már meghaladták az 1,2 százalékot.

A koalíció kisebbik tagja, a Sumar baloldali párttömörülés fenntartásának adott hangot az elfogadott költségátcsoportosítással kapcsolatban, és nem támogatja a katonai kiadások növelését.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet