Magyarország szomszédjának külügyminisztériumában vizsgálódik az Európai Ügyészség
Globál

Magyarország szomszédjának külügyminisztériumában vizsgálódik az Európai Ügyészség

MTI
A horvát rendőrség és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK), valamint az Európai Ügyészség (EPPO) nyomozást folytat a horvát külügyminisztériumban "néhány, az informatikai támogatás területén dolgozó alkalmazott utazási megbízásaival kapcsolatos szabálytalanságok miatt" - közölte kedden a tárca.

Az USKOK és az EPPO arról számolt be, hogy úgynevezett sürgős bizonyítási eljárást folytatnak az állami költségvetésből és az Európai Belső Biztonsági Alapból (ISF) származó pénzek felhasználásával kapcsolatos esetleges törvénytelenségek miatt.

A külügyminisztérium egy belső ellenőrzés során észlelte a szabálytalanságokat és jelezte azokat az ügyészségnek.

A két ügyészség hangsúlyozta: a gyanúsítottak kihallgatása után döntenek a további intézkedésről, amelyekről időben tájékoztatják a nyilvánosságot, további részleteket azonban egyelőre nem közölnek.

A horvát sajtó értesülései szerint a külügyminisztérium alkalmazottai 2019 és 2024 között hivatalos utakon nyerészkedtek,

többek között úgy, hogy közös szállodai szobát foglaltak, majd hazatérésük után két külön szobáról mutattak be számlát és így 200-tól ezer euróig terjedő törvénytelen haszonra tettek szert.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet