Megugrott a Sberbank nyeresége
Több mint 20 százalékkal emelkedett a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank tavalyi adózott eredménye éves összevetésben.
Több mint 20 százalékkal emelkedett a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank tavalyi adózott eredménye éves összevetésben.
A nyilvánosság kizárásával közel két tucat találkozót tartottak a Deutsche Bank vezetői az új német kormány és a Commerzbank vezetőivel a társaság stratégiai lehetőségeiről - tudta meg a Bloomberg.
2016-os privatizációja óta már a sokadik tulajdonosváltását jelentette be tegnap este az MKB Bank: Szemerey Tamást Szíjj László váltotta a végső tulajdonosok között. Alábbi ábránkon bemutatjuk az új tulajdonosi szerkezetet. Mészáros Lőrinc és neje, valamint Szíjj László összesen ma már 81,5%-kal rendelkeznek hivatalosan a tőzsdei bevezetés előtt álló, csütörtöki közgyűlésére készülő társaságban.
Megváltozott az MKB Bank Zrt. 32,9%-os rászvénycsomagjának végső tulajdonosának személye, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szemrey Tamást Szíjj László váltotta fel - derült ki a bank mai közleményéből.
A Citigroup a tavalyi utolsó negyedévben a vártnál kisebb, 17,12 milliárd dolláros bevételt ért el, ugyanakkor a bank egy részvényre jutó eredménye jobban sikerült az elemzői konszenzusban szereplőnél. A bank részvényeinek árfolyama 1,5 százalékot esett a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
Nyolc éve nem látott mélypontra süllyedt a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott élő mulasztások száma. Az 1,4 millió darab nyilvántartott élő mulasztás így is elképesztően magas szám.
Kevesebb hitel, több magyar állampapír az eszközök között; kevesebb külföldi tartozás, több belföldi betét a forrásoldalon - így változott meg a magyar bankok mérlegszerkezete dióhéjban az elmúlt évtizedben, az alábbiakban ezt a jelenséget mutatjuk be részletesebben. A válság hatásai miatt egy évtized alatt mindössze 17%-kal nőtt a hazai bankok mérlegfőösszege.
Eddig példátlan módon reggelre nem érkeztek meg a nyugdíjak a számlákra, az Államkincstár azonban nyugtat: még ma a számlákon lesznek a várt összegek. Piaci forrásból most úgy értesültünk: a MÁK véletlenül rossz értéknappal küldte be a tranzakciókat a GIRO éjszakai rendszerébe, ezért nem érkeztek meg reggel a nyugdíjak. A MÁK nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket. Lapunknak küldött tájékoztatásuk szerint a postai kifizetések a korábban közölt 14-e helyett 16-án indulnak el, a MÁK 14-én csak beadja a postai megbízásokat.
Tavaly egy bank sem ment csődbe az Egyesült Államokban. 2006 óta nem történt ilyen.
Fontolóra veheti a tőkehiányos tizedik legnagyobb olasz bank, a Banca Carige megvásárlását az UniCredit, amennyiben állami támogatást kap hozzá - írja a Reuters.
A mostani, október óta érvényes 20% helyett 25%-os arányban kell jelzáloglevéllel vagy jelzálogbanki refinanszírozással finanszírozniuk a hitelintézeteknek jelzáloghitel-állományukat 2019. október 1-jétől - döntött az MNB.
300 millió dollárnyi friss forrást vont be az N26, így a német pénzügyi startup már 2,7 milliárd dollárt ér. A D-sorozatú forrásbevonási körben többek közt az Insight Venture Partners és a szingapúri vagyonalap, a GIC is részt vett - számol be a TechCrunch.
Mintegy húszezer kockázatos ügyfelének a dokumentumait kell újravizsgálnia a Deutsche Banknak a pénzmosási szabályok gyenge betartatása miatt - rendelte el a német Bafin felügyelet. Egy offshore tevékenység miatt indított másik, ügyészségi vizsgálat is negatív következményekkel fenyegeti a bankot.
Állami garanciát kér a bajba jutott Banca Carige készülő kötvénykibocsátásához, amivel elkerülhető lehet, hogy teljes állami kimentésre szoruljon a tizedik legnagyobb olasz bank - számol be a hírről a Financial Times.
A Deutsche Bank vezetése a bónuszok kifizetésére rendelkezésre álló keretösszeg 10%-os csökkentését tervezi - írja a Bloomberg saját értesüléseire hivatkozva. Ez egy újabb bizonyíték arra, mekkora bajban van a legnagyobb német bank.
Mintegy hatezer, az ügyfelek számára értékpapír- és derivatív szolgáltatásokat nyújtó befektetési cég számára szigorítaná a tőkeképzési előírásokat és a felügyeletüket - számol be a hírről a Financial Times.
Több mint 800 milliárd fontnyi eszközt költöztettek már ki a pénzintézetek az Egyesült Királyságból a Brexit miatt - áll az Ernst & Young egy friss jelentésében, melyet a CNN szemlézett.
Minden fiókját bezárja vidéken az NHB Bank. Az Index értesülése szerint a döntést még tavaly novemberben hozták meg, tehát még a bankbetét-kifizetési korlátozások bevezetése előtt megszületett.
Az OTP bejelentette, hogy a bolgár cégbíróság bejegyezte a bolgár DSK Bank EAD leánybanknál végrehajtott tőkeemelést.
Ezzel segítenék a nők helyzetét.
Az orosz-ukrán háború hírei percről percre.
Jelentős pénzügyi tutunigra szorul az európai védelmi ipar.
Az azeri gáz is orosz lenne végső soron.
Brüsszel meghúzza az EU-s diplomaták nadrágszíját, nincs több parti és utazás.
Egy-két dologra azért már használják.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.