Eddigi legsikeresebb évét zárta a Gránit Bank 2021-ben és az idei év első négy hónapja is terven felüli számokat hozott - jelentette be Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a bank mai sajtótájékoztatóján. A bank a tavalyi évet 4,5 milliárd forintos adózás előtti nyereséggel zárta.
Tegnapelőtt este Orbán Viktor bejelentette a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon, a tegnapi tőzsdezárás után pedig megérkezett a befektetők által egész nap várt kormányzati bejelentés, miszerint a közös teherviselés jegyében különadót vonnak ki több stratégiai ágazat nagyvállalataira is. A keddi záróértékekhez képest hatalmas eséseket láthattunk a BUX index tagjainak részvényeinél, számszerűsítve több, mint 650 milliárd forint "menekült el" a tőzsdéről eddig a veszélyhelyzet bejelentése óta. Bár a részletek még nem tiszták, de a különadókkal vélhetően leginkább terhelni tervezett nagyvállalatok részvényei és piaci kapitalizációi estek nagyot - ennek apropóján most összehasonlítottuk, hogy az elmúlt szűk másfél kereskedési nap esése mekkora veszteséget is jelent a nagyvállalatok számára a tavaly befizetett különadóikhoz képest.
Csökkenés jöhet az euróövezeti országok lakásáraiban, mivel a magasabb infláció hatására a kamatlábak emelkedni kezdenek, ami nagyobb kockázatot jelent az alacsony jövedelmű háztartások számára – írja az Európai Központi Bank figyelmeztetése alapján a Financial Times.
Már tegnap is rossz volt a hangulat a magyar tőzsdén az új veszélyhelyzetben várható első kormánydöntésekre várva, a piaczárás után pedig meg is érkezett a bejelentés, miszerint a közös teherviselés jegyében különadót vonnak ki több stratégiai ágazat nagyvállalataira is. Ahogy az várható volt, nagy eséssel indult a kereskedés a magyar tőzsdén, egy ponton a BUX index közel 10 százalékos mínuszban is állt, ezzel ismét jelentősen kilóg a magyar tőzsde teljesítménye az európai mezőnyből.
A digitális transzformáció ma már nem csupán egy zsebből előrántott buzzword: szektorokon átívelő módon érinti a nagyvállalati élet mindennapi működését a dokumentumkezeléstől és tárolástól kezdve a számlázáson át a home office-on keresztül az ügyfél front-endekig. A szektorokon átívelő digitális transzformációs kényszerről, Magyarország digitális gazdaságának helyzetéről a banki digitalizációról és a fintech trendekről volt szó a Portfolio heti Podcastjében, amelyben a házigazda Orosz Márton lapunk pénzügy csapatának elemzőjével, Turzó Ádámmal beszélgetett.
A román kormány két törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén, amellyel kezdeményezi az ország kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) - jelentette be szerdán Adrian Caciu román pénzügyminiszter.
A mesterséges intelligenciát egyre több pénzügyi szolgáltató alkalmazza, és sok más terület mellett az ügyfélkapcsolat-kezelési folyamatokat is alapjaiban formálja át. A kulcsfontosságú pillanatok valós idejű rögzítése és a viselkedési mintázatok értelmezése olyan képességek, amelyek hozzájárulnak a felhasználói élmény növeléséhez. A mesterséges intelligencia által vezérelt hiper-perszonalizációnak nevezett újítás azonban számos előfeltételt igényel azoktól a vállalatoktól, amelyek erre az ösvényre lépnek. Arról, hogy mik ezek, és milyen akadályokkal szembesülhet egy pénzügyi cég a technológia bevezetése előtt Martin Stillerrel, a SAS üzleti megoldásokért felelős vezetőjével beszélgettünk, aki Financial IT konferenciánkon is előadást tart.
Az Európai Központi Bank több tisztségviselője is egyre hangosabban fejezte ki aggodalmát a gyengülő euró miatt. Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy ezek az aggodalmak túlzóak, az euró erősödése lehet a leghatékonyabb módja az infláció gyors mérséklésének - hívja fel a figyelmet az ING Bank.
Az HSBC felfüggesztette egy vezető beosztású munkatársát a múlt héten egy rendezvényen tartott előadása miatt indított belső vizsgálat idejére - közölték az eljárásról tudó személyek.
Az UniCredit és a Commerzbank éppen az összeolvadást előkészítő tárgyalások küszöbén állt, amikor is az ukrajnai háború meghiúsította az ügyletet, amely egy régóta várt konszolidációs hullámot indított volna el az európai bankszektorban.
Megosztottak a piaci szereplők annak kapcsán, mi vár a személyi hitelezésre 2022-ben: vannak, akik visszaesésre számítanak, mások szerint nem lesz jelentősebb megtorpanás. Portfolio Hitelezés 2022 konferenciáján a piaci szakértők beszélgettek a külföldön egyre gyorsabban felfutó BNPL-jelenségről, a személyi hitelek kamatszintjéről és a hitelkártyák jövőjéről is.
A lakossági nem teljesítő hitelek inkább 2024-ben, míg a vállalati nem teljesítő hitelek már 2023-ban tetőzhetnek Magyarországon – mondták el várakozásaikat a Portfolio Hitelezés 2022 konferenciájának nem teljesítő hitelekről szóló panelbeszélgetésének résztvevői. A szakértők szerint sok minden hatással lehet a fizetési hajlandóságra, de kiemelték a munkanélküliség és a reáljövedelem alakulását.
A magyar bankszektor stabil és sokat tesz a magyar gazdaság erősítése érdekében – mondta el Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio Hitelezés 2022 konferencián tartott előadásában. A szakember ugyanakkor óvva int bármiféle egyoldalú beavatkozástól a piaci mechanizmusba, ugyanis a magyar bankok terhének növelésével a külföldiek kerülnének előtérbe. Kiemelte azt a négy fő kockázatot is, amellyel most szembe kell néznie a hazai hitelintézeteknek.
Jelentősen átalakítanák a rövid távú ösztönzők rendszerét Kínában, a hatóságok felszólították a bankokat, hogy tegyék egyenletesebbé a bérkifizetések ütemét a kockázatok csökkentése és a közös jólét előmozdítása érdekében – számol be a hírről a Bloomberg.
A nagy technológiai cégek már jó ideje próbálkoznak letörni a bankok hegemóniáját a pénzügyi életben, eddig kevés sikerrel. A Facebook és a Google próbálkozásai nem arattak maradandó sikert, és több szolgáltatásukat az indulás után röviddel beszántották. Velük ellentétben az Apple egyelőre kevés pénzügyi termékkel lépett a piacra, ám ezek ígéretesnek tűnnek. A techcégnél ráadásul egy félig-meddig még titkos projekt is segítheti az új, innovatív pénzügyi szolgáltatások kiépítését. Reszkethetnek a bankok?
A török jegybank fokozott ellenőrzés alá helyezte a bankok vállalati ügyfeleinek devizavásárlásait, a központi bank ugyanis a devizavásárlások csökkentésével szeretné megakadályozni a török líra újabb lejtmenetét – számol be a hírről a Financial Times.
A Bank for International Settlements új kutatása arra az eredményre jutott, hogy a központi bankok 90 százaléka már indított valamilyen kezdeményezést a központi banki digitális pénzek területén.
Keményebb hangnemet ütött meg az elmúlt napokban az Államadósság-kezelő Központ a lakossági állampapírokat forgalmazó bankokkal szemben, a Portfolio információi szerint az ÁKK-nak nem tetszik, hogy kevesebb MÁP+-t értékesítenek. Több eszköze is van az adósságkezelőnek az értékesítés „ösztönzésére”, más kérdés, hogy ezekkel egyik fél sem járna jól, nem beszélve a befektetőkről. Forrásaink szerint ideje lenne kissé felfrissíteni a lakossági állampapír-kínálatot, és nem lenne ördögtől való ötlet az sem, ha az eurós prémium állampapír ismét megjelenhetne az összes forgalmazó kínálatában. Utánajártunk annak is, hogy jelenleg milyen árfolyamon veszik vissza a forgalmazók az egyes lakossági állampapírokat, és a számok azt mutatják, hogy a MÁP+ visszavásárlási feltételei az utóbbi hónapokban kissé romlottak.
A Getin Noble lengyel bank közlése szerint fennáll a csődveszély kockázata a pénzintézetnél, ezért a társaság részvényeivel való kereskedést durva zuhanás után leállították – tudósít a Reuters.
Ritka gyengén teljesítenek az utóbbi hetekben a pénzügyi cégek papírjai, még ahhoz képest is, hogy a részvénypiacok sem muzsikálnak valami szépen. Ennek a legfőbb oka a gazdaság lassulásától való félelem, illetve az, hogy a magas infláció negatívan hat a fogyasztók vagyonára és reáljövedelmére. Bár a FED kamatemelései a tankönyv szerint még pozitívan is hathatnak a hagyományos kereskedelmi bankok jövedelmezőségére, egyelőre nem látszik a piacon a bizakodás és a korábban szépen szárnyaló árazások értelemszerűen nagyot eshetnek még a jelenlegi árfolyamok mellett is, ha a negatívabb forgatókönyvek lépnek életbe.