A Svájc Bankárok Szövetsége által közölt becslés szerint az ország „tikos” bankjai 213 milliárd dollárnyi orosz vagyont őrizhetnek. Erre úgy derült fény, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók minden korábbinál nagyobb bepillantást engedtek a banki trezorok belsejébe.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a jelentős, széles körű és időben meghozott szakpolitikai támogató intézkedéseknek köszönhetően a vártnál jobban viseli az orosz bankrendszer az ukrajnai háború miatt érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciók szorítását, bár a bankoknak a továbbiakban növekvő hitelveszteségekkel kell számolniuk a reálgazdasági környezet romlása miatt.
A SWIFT szankciók hétvégi érvénybe lépése után, amelynek következtében hét orosz bankot levágtak a nemzetközi levelező rendszerről, legnagyobb nyugati bankok arra figyelmeztetnek, hogy megnövekedhet az ellenük irányuló az orosz hackertámadások kockázata, amire időben fel kell készülniük.
Az EKB arra kérte az EU-s bankokat, hogy tüzetesen vizsgálják minden orosz és fehérorosz ügyfelük tranzakcióját, még az EU-s állampolgárokét is, nehogy valamilyen formában kijátsszák a Moszkva elleni nyugati szankciókat – számol be a hírről a Reuters.
Egyelőre nem indítják újra a kereskedés a moszkvai tőzsde részvényszekciójában az orosz pénzügyi rendszer stabilitását biztosító kérdések megoldása érdekében - közölte a felügyeleti szervként működő jegybank, amely jelezte azt is, hogy az orosz jegybank elnöke idén már nem tart sajtóértekezletet a kamatdöntések után.
Az ukrán jegybank arra kérte több ország jegybankját, hogy függesszenek fel minden olyan kártyatranzakciót, amelyet az orosz Mir-hálózaton keresztül futna - számol be a hírről a Reuters.
Egyre jobb a hangulat Európa tőzsdéin, a régióban elsősorban a nagybankok részvényeit veszik előszeretettel a befektetők - az OTP a maga több mint 10 százalékos emelkedésével jelenleg csak a dobogó harmadik fokára fér fel.
A román jegybank azt kérte az ottani pénzintézetektől, hogy növeljék a devizás készpénzállományukat, miután az Ukrajnából menekülők jelentős keresletet mutatnak elsősorban az eurós bankjegyek iránt – számol be a hírről a Bloomberg.
Csányi Sándor OTP-vezér nem látja indokoltnak az OTP részvényárcsökkenésének mértékét, szerinte a helyzetet messze túlreagálták a befektetők. Az RTL-nek nyilatkozva kifejtette, hogy Ukrajnában zavartalanul üzemelnek az OTP-fiókok, a háború kirobbanása óta nőtt a banknál lévő megtakarítások értéke. Kifejtette, oroszországi kivonuláson nem gondolkodik az OTP.
A bankrendszer mindig is óvatosan kezelte a hadiipari vállalatok finanszírozását, az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása nyomán viszont úgy tűnik, újrapozícionálják magukat, és szorosabbra fűzik a viszonyukat a hadiipari komplexumokkal.
Az orosz bankrendszer likviditási deficitje 6,9 ezermilliárd rubelre, tehát több mint 68 milliárd dollárra nőtt szerdán az orosz jegybank tájékoztatása szerint – írja a Reuters.
Ray Dalio elmondta, hogy szerinte Oroszország ukrajnai inváziója komoly fenyegetést jelenthet a háború utáni világrendre nézve, a sztárbefektető szerint két aggasztó kérdés merül jelenleg fel: vajon ez a háború túlterjed-e Ukrajnán és belekeveredik-e a NATO, illetve az is kérdéses, hogy hogyan fog Kína reagálni a helyzetre.
Az orosz-ukrán háború ráirányította a befektetői figyelmet a kriptovalutákra, vannak olyanok, akik szerint részben ezen eszközök használatán keresztül kerülhetik meg a szankciókat az oroszok, Ukrajna pedig már több millió dollárnyi kriptovalutát kapott támogatásként - ezek ráirányították a figyelmet arra, hogy van valós haszna a kriptoeszközöknek, nem csak befektetési, hanem fizető-és menekülőeszközként is képesek működni. A jelenlegi árfolyammozgásokat nézve reálisnak tűnik ez a forgatókönyv, az orosz rubelben denominált bitcoin kereskedési volumene tavaly május óta a legmagasabb szintet érte el, míg az ukrán kriptotőzsde napi forgalma több mint háromszorosára nőtt. Emellett tegnap is történtek fontos események a piacon, a Binance kriptotőzsde közölte, hogy bár blokkolni fogja a szankciókkal sújtott orosz magánszemélyek számláit, de nem fogja egyoldalúan befagyasztani az összes orosz felhasználó számláját. Emellett az eBay elkezdte vizsgálni a kriptovaluták fizetőeszközként való hozzáadásának lehetőségét.
A jegybanki kamatemelési ciklussal párhuzamosan nem emelkednek a bankbetétek kamatai hasonló mértékben, ám akad olyan pénzintézet Magyarországon, amely rég nem látott kamatszintekkel próbálja meg lekötésre csábítani a lakossági forrásokat. A MagNet Bank változó kamatozású terméke a jegybanki alapkamattal megegyező kamatot fizet az első három hónap után.
A SWIFT nemzetközi bankközi üzenetküldő hálózat üzemeltetője közölte, hogy megkezdik a nyugati szankciók által előírt új szankciós csomag teljesítésének előkészítését – írja a Reuters.
Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a jogosulatlan adatszerzési és csalási kísérletek száma a digitális térben. Ennek jellemzően a felkészületlen emberek az áldozatai. A visszaélésekkel szembeni védekezéshez tudatos társadalmi összefogás szükséges, melyhez családtagok, ismerősök figyelem felhívásával és a védekezési módszerek megosztásával érdemes hozzájárulni, ebben kéri a bankszövetség a lakosság segítségét felhívásában.
Vlagyimir Putyin csütörtök reggel engedélyt adott Ukrajna megtámadására, azóta nyomul előre az orosz haderő, több ukrán nagyváros tűz alá került, országszerte légvédelmi rakéták hangja hallható, a civil lakosság egy része elmenekül. Érthető módon a befektetők első reakciója is a menekülés volt, súlyos esést láthattunk az orosz tőzsdén, de a kelet-európai részvénypiacok is zuhantak, végül globális hatása lett az Ukrajna ellen folytatott háborúnak. Tegnap azonban nagy fordulat jött az amerikai tőzsdéken, a nap eleji mínuszokból markáns erősödés jött, a jó hangulat pedig átragadt az európai részvénypiacokra is. Furcsa látni egyszerre az Ukrajnában előrenyomuló orosz haderőt és az emelkedő részvényárfolyamokat. Mi okozta a fordulatot?
Az orosz jegybank közlése szerint azok a kártyák használhatatlanná válnak a szankcionáló országokban, amelyeket a szankciós listán lévő orosz bankok bocsájtottak ki – írja a Reuters.
A litván Paysera úgy döntött, hogy ezentúl nem kezeli az orosz érintettségű tranzakciókat a platformján, és zárolja az orosz fiókjait, ezzel is kifejezve a szolidaritását a megtámadott Ukrajnával.