A HSBC Holdings brit egysége azt tervezi, hogy bizonyos termékek esetében nem gyűjt több adatot ügyfelei nemére vonatkozóan, amivel a bank igyekszik inkluzívabb szolgáltatásokat nyújtani a nembináris és transznemű emberek számára.
A bankrendszert időről-időre megrázzák a pénzügyi válságok, amelyek kezelésének mikéntjére a banki szakemberek már szereztek némi jártasságot. Egy újfajta, egyre növekvő kockázat azonban hasonló károkat képes előidézni a globális pénzügyi rendszerben, ráadásul az információs technológia fejlődésének megfelelően folyamatosan új kihívásokat támaszt a banki biztonsági rendszerekkel szemben. Ma már kijelenthető, hogy a pénzügyi rendszer a kiberbűnözés első számú célpontjává vált, ráadásul a globális konfliktusok felizzásának következményeként a szektor védelme várhatóan nemzetbiztonsági hatáskörbe kerül.
Helyi források arról számolnak be, hogy tankokkal, páncélozott járművekkel próbálják a kínai hatóságok megakadályozni, hogy a kialakult pénzügyi krízis károsultjai megrohamozzák a bankfiókokat. Kína hivatalosan cáfolja, hogy tankokat mozgósítottak volna a tüntetők ellen, Peking szerint csupán előre bejelentett hadgyakorlatot végeznek.
A jegybank erős, 200 bázispontos alapkamat-emelésére majdnem az összes pénzintézet kamatemeléssel reagált. A Bankmonitor által vizsgált 9 bank közül ma nyolcnál drágábban vehetünk fel lakáshitelt, mint egy hónappal ezelőtt.
Bár az általános piaci vélekedés szerint a bankoknak kedvező a kamatok emelkedése, az európai bankindex mégis jelentős esés szenvedett el az idei év első felében. Utóbbi részben visszavezethető a háborúra, de a magasabb kamatok alacsonyabb hitelnövekedéshez is vezetnek, ráadásul az eszközminőség romlását okozzák. Felmerül tehát a kérdés: tényleg jó a bankoknak a kamatemelés?
A kínai hatóságok megkezdik az ország legnagyobb banki csalásának károsultjai felé a betétek visszafizetését, miután a hétvégén több száz feldühödött ügyfél ismét az utcára vonult, hogy növelje a kormányra gyakorolt nyomást – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Európai Központi Bank első éghajlati kockázati stressztesztjének eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb bank nem építi be kellőképpen az klímaváltozási kockázatot a stressztesztelési kereteibe és belső modelljeibe - számolt be a CNBC.
Aggódnak a német bankvezérek az országot fenyegető kockázatok miatt, amelyek között a legnagyobb félelemnek a gázválságot jelölték meg – számol be a hírről a Reuters.
A lakosság többsége elégedett a biztosítók szolgáltatásával és továbbra is bízik a biztosítókban, derült ki az idei Biztosítás Bizalmi Index (BIBIX) felmérésből, amely a lakosság elégedettségét és biztosítókba vetett bizalmát hagyományosan, éves kutatás keretében vizsgálja – ismertette a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Az EKB szerint az eurózóna bankjainak át kellene gondolni az osztalékfizetési és részvény-visszavásárlási terveket, hiszen egy esetleges gázembargó jelentős recessziót hozhat a gazdaságban – számol be a hírről a Financial Times.
A nyílt bankolás terjedésének köszönhetően jelentősen nőtt a lefedettsége a vállalkozók számlakezelését egyszerűbbé tevő szolgáltatásnak. A potenciális igénybevevők számának növekedése után várhatóan a tényleges, aktív felhasználók száma is jelentősen nőni fog a közeljövőben. A szolgáltatás nem csupán az adminisztrációs terheket csökkenti és biztonságos informatikai megoldást kínál, hanem az átláthatóbb működés révén időben figyelmeztet a késve fizető partnerekre is.
Christian Sewing, a Deutsche Bank vezérigazgatója szerint Európában és az Egyesült Államokban nagy a valószínűsége a recessziónak, mivel a központi bankok kénytelenek agresszív monetáris szigorítást végrehajtani az infláció leküzdése érdekében – írja a CNBC.
A mesterséges intelligencia által vezérelt hiperperszonalizációnak nevezett újítás egyre gyakrabban kerül szóba a banki szolgáltatásfejlesztés kapcsán. A bankok különösen jó adottságokkal rendelkeznek, hogy kihasználják a módszerben rejlő előnyöket. A piaci folyamatok egyértelműen ebbe az irányba mutatnak, és a hiperperszonalizáció ma már a túlélés egyik feltételévé vált a versenyben. Érdekes módon ezzel a kifinomult ügyfélcentrikus megközelítéssel a bankok még a gyökereikhez is visszatalálhatnak: a reneszánsz Itáliába.
A Deutsche Bank egy applikációt telepít az alkalmazottai telefonjára, amivel megfigyelheti az ügyfelekkel folytatott kommunikációt. Az eset egy tágabb ellenőrzési hullámnak a része, amely mostanában megrázta a bankrendszert.
A HSBC elbocsátotta egy londoni kereskedőjét, miután egy vizsgálat során kiderült, hogy az ügyfelekkel való kommunikáció során nem a megfelelő üzenetküldő alkalmazást használta. Az eset mutatja, hogy a bankokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a jogosulatlan kommunikáció visszaszorítása érdekében.
A lakossági részvénybefektetők ezermilliárd dolláros piaca, amely a lezárások alatt a mémrészvényeknek köszönhetően kapott igazán nagy lendületet, most úgy tűnik elvesztette a lendületét, amely erősen rontja a brit kereskedelmi platformok kilátásait.
Közel 30 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest a magyar pályakezdők bérigénye, amely most átlagosan nettó 322 ezer forint. A nők és férfiak közötti bérigény szakadék pedig 20%-ra ugrott - derül ki a pályakezdő állásportál felméréséből. A Zyntern.com szerint a munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben hozott változást a korábbi évek kutatási eredményeihez képest. A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Változatlanul a nagyvállalatok a legkedveltebb munkaadók.
A napokban zajlott le a jubileumi 10. Financial IT konferenciánk, ahol a banki digitális fejlődésről banki felsővezetőkkel, IT-vezetőkkel, fintech szakértőkkel és a legnagyobb banki IT-beszállítókkal vitattuk meg a banki informatika legfontosabb kérdéseit. Több kérdésben a szakmai közönség véleményét is kikértük, következzenek a válaszok.
A digitális pénzek egyre nagyobb aggodalmat keltenek a jegybankok körében, mivel a Fed új kutatása és számos más tanulmány szerint potenciálisan alááshatják a monetáris politikai intézkedések hatékonyságát, és még a legkedvezőbb esetben is megnehezítik a kamatlábak feletti ellenőrzést.