Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felé a lébényi szakaszon - közölte az Útinform a honlapján vasárnap este.
Lezuhant egy turistákat szállító helikopter Bali szigetén, miután belegabalyodott egy sárkányrepülő zsinórjába. A jármű fedélzetén tartózkodó két ausztrál és három indonéz állampolgár túlélte a balesetet, de közülük többet kórházba szállítottak - közölték a sziget hatóságai pénteken.
Baleset miatt hét kilométeres a torlódás az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében - közölte az Útinform csütörtökön reggel.
Legalább kilenc túlélő tagját megtalálták az Omán partjainál hét elején elsüllyedt tartályhajó 16 fős legénységéből, illetve egy matróz holttestét emelték ki a vízből - közölte szerdán a közel-keleti szultanátus tengeri hajózás biztonságáért felelős hatósága az X-en.
Miközben Magyarországon sorra dőlnek a melegrekordok, a világ egyes tájain a szélsőséges időjárás másik arcával találkozhatnak az emberek: elképesztő mennyiségű csapadék hullott le Közép-Kínában és Afganisztánban, utóbbi esetében halálos áldozatai is vannak a viharoknak.
Felrobbant a SpaceX Falcon 9 hordozórakétája pénteken, miközben Starlink-műholdakat próbált pályára állítani – számolt be a hvg.
Kisiklott Romániában a Bécs-Budapest-Bukarest útvonalon közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat harmadik vagonjának egyik kereke Kőhalom (Rupea) térségében, személyi sérülés nem történt - közölte szombaton a román állami vasúttársaság (CFR).
Pénteken este viharos esőzés miatt összedőlt a nagysátor Szlovákia egyik leghíresebb fesztiválján, a Trencsén melletti repülőtéren megrendezett Pohoda fesztiválon. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint, amely a rendőrség és a mentőszolgálat információira hivatkozott, a baleset következtében 12 ember könnyebb sérüléseket szenvedett.
Váratlanul felborult és elsüllyedt az iráni haditengerészet egyik legmodernebb hadihajója, a Sahand fregatt – jelenti több közel-keleti forrás.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében a szerda éjjeli Árpád hídi közlekedési balesettel foglalkoztunk, arról beszéltünk, hogy mit kell tenni – vagy mit lehet tenni –, ha hasonló helyzettel találjuk magunkat szembe az utakon, és egyáltalán fel lehet-e készülni egy, az éjjelihez hasonló forgalmi szituációra. A témával kapcsolatban Csörgő László vezetéstechnikai szakértő volt a vendégünk. Az adás második részében a AutoWallis Csoport vezérigazgatója, Ormosy Gábor volt a vendégünk, akit a főbb autópiaci trendeken túl kérdeztünk még a cég nemrég bejelentett csehországi piacra lépéséről és a wigo fleet létrehozásáról is.
A HVG több forrásból is megerősített értesülése szerint szerda este az Árpád hídi balesetben elhunyt B. Ervin, a Schadl-ügy tanúja.
Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte Kormányos László a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.
Az Árpád hídon történt három halálos áldozattal járó szerda esti baleset négy sérültje közül kettőnek súlyos az állapota - írja a hvg.hu.
A Fővárosi Önkormányzat a tavalyi évben, a főpolgármesteri bejelentést követően haladéktalanul megkezdte a fixen telepített – a traffiboxokkal ellentétben- állandóan működő sebességmérő kamerák telepítését - írja Karácsony Gergely a Facebookon az Árpád hídon történt, három ember halálát okozó balesettel kapcsolatban.
Új sebességmérő traffiboxokat helyeztek el a 71-es út zánkai Erzsébet-táborhoz közeli szakaszán - közölte Dékány Balázs, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A két traffiboxot a rendőr-főkapitányság és a zánkai Erzsébet-tábor együttműködésének részeként helyezték üzembe a tábor bejáratánál.
Szerda este súlyos baleset történt a budapesti Árpád hídon, amelyben három ember életét vesztette, és négyen megsérültek. A rendőrség sajtótájékoztatót tartott az esetről - számolt be a HVG.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.