Elon Musk szombaton igyekezett eloszlatni az aggodalmakat a Tesla németországi gigagyárának építésével kapcsolatban, a cég vezére szerint a gyár kevesebb vizet fog felhasználni, mint az előzetes tervezési dokumentumban becsült mennyiség.
Frank Thelen, Németország egyik legnevesebb üzletembere múlt héten a Handelsblattban írt a Tesla sikerének receptjéről és a német autóipar kapcsán komor jövőképet festett.
Az európai autóipar igazi sikertörténet, legalábbis eddig az volt, ugyanis óriási kihívással néz szembe az egész iparág. A bevételek egyre inkább Ázsiából érkeznek, új piaci szereplőkkel kell felvenni a versenyt, valamint egyszerre kell megküzdeni számos diszruptív megatrenddel - állapították meg átfogó tanulmányukban a McKinsey globális tanácsadó cég szakemberei. Ebben a helyzetben találhat még inkább egymásra Kelet-Közép-Európa régiója és a nyugat-európai autószektor.
Egyelőre nem látni a Tesla-rali végét, amelynek köszönhetően a cég piaci kapitalizációja átlépte az 100 milliárd dollárt, amivel az amerikai autógyártó megelőzte az eddigi második Volkswagent, és elfoglalta a második helyet a Toyota mögött.
Újabb bírságot kapott a Volkswagen a dízelbotrány miatt, ezúttal Kanadában büntették meg a német autógyártót 196,5 millió kanadai dollárra, ami egyébként a környezetvédelmi témában kirótt bírságok között ottani rekordnak számít, miután a bíróság bűnösnek találta a céget számos dízelkibocsátással kapcsolatos ügyben.
Az elmúlt napokban sorra tették ki tavalyi értékesítési számaikat és 2020-ra vonatkozó előrejelzéseket az autógyártók, erre pedig reagáltak az elemzők is. A Barclays szektorelemzésében új célárakat és ajánlásokat adott ki, ez alapján vegyes a kép, hiszen a Daimler és a Renault célárát csökkentette a cég, ezzel szemben a BMW-ben és Volkswagenben nagyobb növekedési potenciált lát az elemzőház és a célárukat is megemelte. A legrosszabban a Renault járt, a francia autógyártó részvényeire vonatkozó célárat 24 százalékkal vágta vissza a Barclays, a Citi azonban még kegsetlenebb volt, olyan célárral jöttek ki, ami 23 százalékal alacsonyabb, mint a tegnapi záróár.
A tőzsdén jegyzett amerikai autógyártók közül elsőként a Tesla piaci kapitalizációja lépte át a 100 milliárd dollárt tegnap a zárás utáni kereskedésben.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) képviselői átadták a győri Audi vezetésének a bérkövetelésüket: kétszámjegyű béremelés idén és jövőre, megemelt lojalitási bónusz, a mozgóbér növelése, és egyszeri, 200 ezer forint minden dolgozónak, mindkét évben. A bértárgyalás első fordulójának időpontja 2020. január 30.
Hiába vezeti a Mercedes-Benz a prémum autómárkák értékesítési versenyét globális szinten, a Daimler csoport ismét profit warningot tett közzé, amely szerint a tavalyi üzemi eredménye várhatóan a felére csökkenhetett a korábbi évhez képest, az árfolyam eséssel reagált.
Meredeken emelkedik a Tesla árfolyama, ez pedig felbátorította az amerikai cégre már eddig is optimista elemzőket, akik közül egy most igencsak magas célárakat mondott be.
Múlt pénteken közölte az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, hogy egy petíciót vizsgál, amely szerint a Tesla járművei indokolatlanul, a vezetők akarta ellenére gyorsulnak. Ha a petíciót elfogadják, akár félmillió Tesla jármű visszahívására is sor kerülhet. Az elektromosautó-gyártó tagadja a vádakat.
Nagyott ralizott a palládium, az emelkedés már négy éve tart és egyelőre az egyre csökkenő kínálat és az ezzel szemben növekvő kereslet felfelé hajtja a fém árfolyamát, a palládium csak az elmúlt két hétben 25 százalékot drágult.
Január 30-án megkezdődnek az Audi Hungaria jövőjét meghatározó bértárgyalások – derült ki az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) hírleveléből. Az Audi-sztrájk után biztosan idén is érdekesek leszek a tárgyalások. Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Németh Sándor, az AHFSZ elnöke nyilatkozott a kezdődő tárgyasláokról.
A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi üzemében, sőt az idei évben kizárólag hibrid meghajtású személygépkocsikat tervez előállítani az Európai Uniós piac számára a társaság közleménye szerint. A közönségkedvenc hazai gyártású Vitara és SX4 S-Cross január végétől válnak elérhetővé a Suzuki teljes értékesítési hálózatában, országszerte és az Európai Unió országaiban.
Növekedett az új és a használt autók piaca is a tavalyi évben, a Használtauto.hu közleménye szerint a piacvezető hazai online használtautó-piac 458 millió keresése és az importált autók összetétele is azt mutatja, hogy a vásárlók egyre inkább józan, megfizethető és fenntartható autókra vágynak: a használtan behozott autók javát immár a kompakt, alsó-középkategóriás modellek adják. Azonban míg az adásvételek száma nőtt, az importált autók száma – 2009 óta először – csökkent, a Volkswagen, Opel és Ford egyeduralma viszont még így sem változott.
Egyezségre jutott a Tesla a németországi Brandenburg tartománnyal az első európai gyárának építéséhez kiszemelt terület megvásárlásáról. Sokan örülnek az amerikai autógyártó érkezésének és a vele járó új munkahelyteremtésnek, de az öröm mégsem teljesen felhőtlen, egy kicsi, de hangos csoport máris tiltakozik az új üzem felépítése ellen.
A Continental technológiai vállalat hiánypótló alkalmazással gazdagítja az autóipari szenzorok portfólióját az újonnan fejlesztett érintkezés-érzékelő rendszerének (Contact Sensor System – CoSSy) segítségével. A rendszer lényege, hogy észleli az alacsony sebességű érintkezést a jármű és egy személy, vagy a jármű és egy tárgy között. Ez a tudás számos célra felhasználható, például arra is, hogy a CoSSy felhívja a tulajdonos figyelmét arra, hogy valaki kárt okozott az autójában.
A kormány újabb szerkezetátalakító, beruházás- és foglalkoztatás-ösztönző, adócsökkentő, az otthonteremtést és a lakásfelújításokat támogató lépésekre készül – mondta el Varga Mihály a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A pénzügyminiszter elárulta azt is, hogy óvatosan optimista várakozásai szerint, a tavalyihoz hasonlóan az idei is jó éve lesz a magyar gazdaságnak.