Milyen lehetőségei vannak a nőknek az IT-szektorban?
Üzlet

Milyen lehetőségei vannak a nőknek az IT-szektorban?

Portfolio
Az Egyenlítő Alapítvány "Digitális Amazonok, A nők ereje a technológiában" címmel konferenciát szervez november 26-án, amely a nők helyzetét és lehetőségeit vizsgálja az információtechnológia (IT) területén. A rendezvény célja, hogy rávilágítson a nemek közötti digitális szakadékra és ösztönözze a nőket az IT és technológiai szakmák felé fordulásra.

Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője hangsúlyozta: "A célunk, hogy tudatosítsuk az iparágban, a döntéshozókban és véleményvezérekben, hogy vegyék észre, van digitális szakadék férfiak és nők között. Ebben az ügyben mindenkinek, a cégek, szervezetek és a kormány döntéshozóinak, is van feladata, cselekedni kell."

Az alapítvány és az IVSZ által 2023-ban közzétett STEM (tudományos és technológiai) kutatás aggasztó tendenciát mutatott ki: az elmúlt 20 évben 10 százalékponttal csökkent az informatika szakon tanuló nők aránya Magyarországon. Míg a 2000-es évek elején még több mint 25% volt a női hallgatók aránya, ma ez mindössze 15%.

A konferencián IT vállalatok vezetői tartanak előadást, köztük a magyar technológiai élet legbefolyásosabb női vezetője és az első magyar női űrkutatási mérnök. A rendezvény egyik kiemelkedő vendége Dame Stephanie Shirley, az IT szektor 90 éves úttörője, aki "70 nőt tett milliomossá pályafutása során" - írja a Portfolio-hoz eljuttatott közleményében az alapítvány.

Az esemény célja, hogy gyakorlati és személyes példákon keresztül mutassa be a nők lehetőségeit az IT szektorban, amely jelenleg az egyik legkeresettebb és legjobban fizető terület. A szervezők azt remélik, hogy a konferencia inspirálóan hat majd a pályaválasztás előtt álló lányokra, és hozzájárul a nők arányának növeléséhez az IT, tudományos és technológiai szakmákban.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

I Bought This Before Elon Went Crazy

Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából a felére csökkent az eladott autók száma. Elon Musk... The post I Bought This Bef

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

Holdblog

Mindenre tudjuk a választ (feat. Zsiday)

E heti adásunkban Zsiday Viktorral tudjuk a választ minden kérdésre. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouT

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
összeomlás