Amint arról korábban beszámoltunk, októberben a magyar kormány is benyújtotta az Európai Bizottságnak az EU minden tagállama által kötelezően elkészítendő saját aktualizált végleges Nemzeti Energia- és Klímatervét (NEKT), amely tartalmazza a kabinet 2030-ig terjedő időszakra - 2040-ig, illetve 2050-ig terjedő kitekintéssel - vonatkozó friss energia- és klímapolitikai célkitűzéseit. A dokumentum alapja a 2019-es első NEKT, illetve ennek a körülmények és az európai uniós keretek változására tekintettel 2023-ben elvégzett felülvizsgálata,
és célszámaiban a korábbiakhoz képest jelentős eltérések is felfedezhetőek.
Mivel a NEKT-ek a kormányok legfontosabb energia- és klímapolitikai stratégiai céljait rögzítő dokumentumai, amelyek teljesülése vagy elvétése összefügg az országok versenyképességének alakulásával, és a nemzetközi éghajlatvédelmi célok szempontjából sem mellékes, ezért érdemes lehet összevetni Magyarország és a térség más országainak e téren tett vállalásait. Kiemelendő azonban, hogy bár 2024. június 30-áig az összes EU-tagállamnak be kellett volna nyújtania végleges aktualizált NEKT-jét, az országok közel fele (13 tagállam) ezt még november második feléig sem tette meg, és ebbe a csoportba tartozik az régiós országok jelentős része is, így esetükben csak a 2023-as tervezetből származó számok szerepelnek az összevetésben. Ahogy Magyarország példája is jelzi, a végleges dokumentumok célszámai akár több ponton is jelentősen eltérhetnek a 2023-as tervezetben szereplő értékektől, amit a célkitűzések összehasonlítása során is érdemes szem előtt tartani.
Így állunk
Mivel a zöldátállás legfontosabb célja a klímaváltozás megfékezése, ezért a leglényegesebb mutató az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentésére vonatkozik. Az uniós energiapolitika 1990-es bázishoz viszonyítva határozza meg a központi, 40%-ról 55%-ra emelt kibocsátáscsökkentési célkitűzést, és többnyire ehhez igazodnak a nemzeti célszámok is. Ezek összevetése során azonban érdemes figyelembe venni, hogy míg a volt szocialista országok esetében 1990-ben már többnyire ereszkedőben volt az emisszió, addig máshol, például Ausztriában csak a 2000-es évek közepén tetőzött, mielőtt csökkenni kezdett volna.
Amint az alábbi grafikonról leolvasható, pusztán a %-ban kifejezett 2030-as kibocsátáscsökkentési célt tekintve Magyarország a kiválasztott régiós országok középmezőnyében tartózkodik. Az új, 50%-os hazai célszámot és ambíciót annak tükrében érdemes vizsgálni, hogy a 2023-ban már 43%-kal volt alacsonyabb Magyarország karbonemissziója, mint 1990-ben. A fentieken túl a célszámok értékelését az is árnyalja, hogy az egyes országokban az egy főre jutó, valamint az egységnyi bruttó hazai termék megtermelése során kibocsátott ÜHG-szennyezés is jelentős eltéréseket mutat.
Magyarország mindkét mutató tekintetben a jobban teljesítők, vagyis az alacsonyabb kibocsátású államok közé tartozik a vizsgált országcsoportban.
A kibocsátáscsökkentés szempontjából szintén lényeges, hogy az országok végső energiafelhasználásának fedezésében mekkora a megújuló energiaforrások részaránya, és hogy ezt a mutatót meddig tervezik emelni 2030-ig. Bizonyos megújuló energiaforrások, különösen a biomassza felhasználásának karbonlábnyoma ugyanakkor nem egyértelmű, különösen, ha kétségek merülnek fel a forrás fenntarthatóságával kapcsolatban, ezért az alábbi arányszámokba a hagyományos biomassza-használat nem is értendő bele.
A hazai forrásokra támaszkodó megújulók az energiafüggetlenség és az ellátásbiztonság erősítésében is jelentős szerepet tölthetnek be, mivel nem kapcsolódik hozzájuk energiahordozó-import szükséglet. A hagyományos termelési módokhoz képest kisebb kapacitásfaktoruk (kihasználtságuk) miatt azonban jókora technológia-import szükséglet fűződik az időjárásfüggő megújulókhoz, a kapacitás az optimálisnál gyorsabb, és nem kellően diverzifikált telepítése pedig ellátásbiztonsági aggályokhoz is vezethet. Megjegyzendő, hogy ha az energiamix átalakítása területén rendelkezésre álló lehetőségeiket nézzük, az országok a nukleáris energia szerepének fokozásával is csökkenthetik emissziójukat - ahogyan ezt a vizsgált országok többsége, nem csak Magyarország tervezi -, az erre vonatkozó szándékot azonban értelemszerűen nem foglalja magába a megújuló energia célszám.
Magyarország 2030-as megújuló-célszámának 30%-ra emelése 1 százalékpontos előrelépés a 2023-as tervezethez képest, és 9 százalékponttal nagyobb a 2019-es célnál. A magyar célszám az uniós átlagtól elmaradó régióban sem számít kiemelkedőnek, különösen, ha az ezzel még adós országok végleges NEKT-jeikben szintén emelik az erre irányuló ambíciójukat - ahogyan ez egyébként várható is. Az EU új közös célja a minimum 42,5%-os, de lehetőleg 45%-os arány elérése, míg a korábbi cél 32% volt.
A kibocsátáscsökkentéshez, az ellátásbiztonság növeléséhez és a megfizethető energiaköltségek biztosításához szintén elengedhetetlen az energiahatékonyság javítása is, ami az energiafelhasználás (gazdasági aktivitáshoz viszonyított) csökkentésével érhető el, így ez is a fő energia- és klímapolitikai célok közé tartozik. Ennek megfelelően az uniós országoknak a 2030-ig elérni tervezett energiamegtakarításra vonatkozóan is célokat kellett megfogalmazniuk Nemzeti Energia- és Klímaterveikben, annak figyelembevételével, hogy az EU végső energiafelhasználásának 11,7%-os csökkentését tűzi ki célul 2030-ra a 2020-as referencia-forgatókönyvben 2030-ra előre jelzett energiafelhasználáshoz képest.
A könnyebb értelmezhetőség érdekében az alábbi grafikon az országok 2030-as energiahatékonysági céljait a 2022-es végső energiafelhasználási értékeikhez képest elérendő százalékos csökkenésként mutatja be. Amint az ábráról leolvasható, a vizsgált többi ország nagyobb arányú csökkenéssel számol, mint Magyarország.
A végleges NEKT szerint Magyarország végsőenergia-felhasználása 2030-ban nem haladhatja meg a 740 petajoule-t (PJ), amely csak alig több, mint 1%-kal kisebb a 2022-es felhasználásnál (748 PJ). A 2019-es első NEKT célkitűzése még az volt, hogy az ország végsőenergia-felhasználása 2030-ban ne haladja meg a 2005-ös 785 PJ-t, a 2023-as tervezet pedig 750 PJ-os célt tartalmazott, vagyis még a tavalyi verzióhoz képest is jelentősen tovább csökkent a cél - igaz, maga a tényadat is, a 2021-es 785 PJ-ról 2022-ben 748 PJ-ra.
A fentieken túl azt is érdemes megjegyezni, hogy a célszámok csak igazodásul szolgálnak, és a körülmények változása miatt ezektől akár jelentős eltérések is elképzelhetőek, így a célok pontos teljesítésére várhatóan igen ritkán fog sor kerülni, sokkal inkább az alul- vagy túlteljesítésük valószínűsíthető. Mivel a kibocsátáscsökkentés, a megújuló energiaforrások részarányának növelése és az energiahatékonyság javítása egymással - és olyan egyéb célokkal, mint az elektrifikáció is - szorosan összefügg, a valamely mutatóban jól teljesítő országok jó eséllyel a többi folyamatot tekintve is eredményesek lesznek, de ez nem szükségszerű, lásd például a nem megújuló nukleáris energia szerepét. Az összehasonlítás során az eltérő földrajzi, történelmi, gazdasági adottságokra is érdemes tekintettel lenni, ezzel együtt a célszámok így is sokat elmondanak az egyes országok energiapolitikai céljairól és klímavédelmi ambícióiról.
Címlapkép forrása: Shutterstock
