A Magyar Suzuki munkatársainak lehetőségük lesz beoltatni magukat a vállalatnál koronavírus elleni vakcinával. Az oltás a Magyar Suzuki munkarendjéhez igazodva a héten megkezdődik a Magyarország Kormánya által rendelkezésre bocsátott oltóanyagokkal.
Újabb negyedév, újabb rekordok a Teslánál, bár ami a várakozásokhoz képesti felülteljesítést illeti, ez a negyedév hagyott némi kívánnivalót maga után. Miután a világ legértékesebb autógyártójáról van szó, így nyilvánvalóan magasak az elvárások és sokan arra számíthattak, hogy a cég masszívan felülteljesíti majd a Wall Street-i várakozásokat, de ez elmaradt és a zárás utáni kereskedésben esni kezdett az árfolyam a gyorsjelentést követően. A befektetők részben azt is kedvezőtlenül fogadhatták, hogy már a CO2-kreditek értékesítéséből származó bevétel nélkül is veszteséges lett volna a cég, a bitcoin-profit nélkül pláne.
Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás, és a Magyar Suzuki 2021-ben. 50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygépjárműgyártás Magyarországon, ebben az évben, szinte napra pontosan 30 évvel ezelőtt alapította meg ugyanis a japán gyártó a magyar leánycégét.
A Volkswagen menedzsmentje arra figyelmeztette a cégcsoport felsővezetőit, hogy a globális chiphiány sokkal nagyobb kieséseket okozhat a termelésben a második negyedév során, mint amekkorákat az első negyedévben – írja az Automotive News Europe a Financial Times riportjára hivatkozva.
Az autóiparban kiemelten használt nyersanyagok világpiacai ára átlagosan közel 40 százalékot drágult hat hónap leforgása alatt, a kedvezőtlen folyamat negatív hatása ugyanakkor még csak most kezd látványos lenni a hazai autóipari beszállítók számára. A legfrissebb adatok és a Top Tier Consultants előrejelzései alapján a következő hat hónap kritikus is lehet több iparági szereplőnek.
Nagyot nőttek tavaly a kínai elektromosautó-gyártók a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában, viszont a mostani tervek szerint az európai piacon is terjeszkednének.
A Használtautó.hu keresési statisztikája jól mutatja, hogy a pandémiás helyzetben egyre többen szeretnének a lehető legolcsóbban autót vásárolni, így kerülhetett a Suzuki Swift is a keresési számok szerinti dobogóra. A magyar autóvásárlók számára a jelenlegi helyzetben leginkább a használt autók jelentenek megfizethető megoldást, ugyanakkor a piac egészén jelentős drágulásnak lehetünk szemtanúi – mind a tavalyi évhez, mind az eddigi 2021-es adatokhoz képest.
A kecskeméti Mercedes-gyár és a magyar autógyártás jövője szempontjából is kivételesen fontos bemutatóra került sor vasárnap: Sanghajban a világ megismerhette a Mercedes-Benz EQB-t, azt a hétüléses kivitelben is kapható kompakt SUV-t, amely az első sorozatgyártott elektromos autó lesz Magyarországon.
Világszerte emelkedik nem csak az új, de a használt autók ára is, ezt érzékelhetik a magyarországi vásárlók, de az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet.
Két rendkívül erős szervezet, a Corporate Electric Vehicle Alliance (CEVA) és a Business for Innovative Climate and Energy Policy (BICEP) levélben fordult az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségéhez (EPA) és az Egyesült Államok közlekedési hatóságához (NHTSA) annak érdekében, hogy kiharcolják a benzines autók betiltását.
87 százalékkal nőtt az új autók értékesítése az Európai Unióban. Első ránézésre brutális növekedésről van szó, ennek azonban nagy része bázishatás, ugyanis a pandémia miatt a tavaly tavaszi eladások már brutálisan estek, a drámai 2020-as eladások után kapaszkodik felfelé idén az iparág. Hasonlóan magas év/év alapú növekedési számokat szinte minden iparágban láthatunk majd a következő hónapokban. A Volkswagen Csoport őrzi első helyét Európában, de a Stellantis nagyon megközelítette. Ha a negyedév egészét nézzük, akkor a nagyok közül a Volkswagen, a Renault és a Hyundai piaci részesedést veszített, a Stellantis pedig piaci részesedést szerzett. A magyarországi autóértékesítés márciusban 8,3 százalékkal 12 434 darabra nőtt, az idei első negyedévben viszont 1,5 százalékkal 32 194 darabra csökkent az eladás.
Első magyarországi gyárát építi a Seiren csoport Magyarországon, Pécsett, a beruházás értéke 15,2 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 4,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A vállalat 170 munkahelyet teremt, első ütemben 26 ezer négyzetméteres gyártóterületet létesít, ahol évente 4 millió méternyi kárpitot állítanak elő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Csütörtök este a Mercedes-Benz végre megmutatta, hogyan is képzeli el az elektromos autózásra épülő jövőjét, amelyben a minél magasabb értékesítési darabszámok hajhászása helyett a nyereségesebb működés elérése és a tehetős vásárlók igényeinek legmesszemenőbb kielégítése kap főszerepet. Bevallom, régen vártam annyira egy új modell világpremierjét, mint a most bemutatott Mercedes-Benz EQS-ét.
Az autóipar számára kritikusan fontos félvezetők hiányát nevezte meg a válságból való kilábalás akadályának Herbert Diess, a Volkswagen csoport vezére – írja a Reuters.
Egy friss felmérés szerint, amelyet 15 európai nagyvárosban készítettek, az emberek többsége támogatná, hogy betiltsák a belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését 2030-tól annak érdekében, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátás és lassuljon a globális felmelegedés. A dolog érdekessége, hogy a Transport & Environment (T&E) által készíttetett, elsőre talán jelentéktelennek tűnő átfogó kutatás eredményei éppen egy olyan időszakban jelentek meg, amikor Brüsszelben nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy minden releváns, éghajlattal kapcsolatos szakpolitikát felülvizsgáljanak.
Elon Musk állítólag 2015-ben felkérte Herbert Diesst, a Volkswagen jelenlegi vezérigazgatóját, hogy vegye át tőle a Tesla vezetését – írja az Elektrek.
Ahhoz, hogy az Európai Unió elősegítse az áttörést az elektromos közlekedés területén, fel kell gyorsítania a töltőinfrastruktúra kiépítését - közölte az Európai Számvevőszék kedden közzétett jelentésében. Az Európai Unió luxemburgi székhelyű számvevőszékének új jelentése szerint az unió messze van attól a céljától, hogy 2025-ig egymillió töltőpontot alakítson ki, és nem rendelkezik az elektromobilitásra vonatkozó átfogó stratégiai ütemtervvel sem.
Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra - mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.
Márciusban már a tizenkettedik egymást követő hónapban nőttek éves összevetésben a járműeladások Kínában a járvány miatt tavaly tavasszal bekövetkezett visszaesés után.