A kínai gyártmányú elektromos járművek (EV) regisztrációi Európában 23%-kal nőttek január és 2024 áprilisa között a tavalyi év azonos időszakához képest. A Schmidt Automotive Research szerint minden ötödik újonnan behozott EV-ből egy már kínai gyártmányú volt Nyugat-Európában – beleértve az Egyesült Királyságot is – írja a Financial Times. Hamarosan az Európai Unió büntetővámokkal sújthatja az ázsiai országból érkező e-autós importot, a döntés június 10-én várható.
A japán közlekedési minisztérium kedden razziát tartott a Toyota székhelyén, miután kiderült, hogy a vállalat hibás adatokat adott meg az autói biztonságával kapcsolatban, írja a BBC.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt Toshihiro Suzukival, a japán Suzuki Motor Corporation cég elnök-vezérigazgatójával - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A karosszéria- és alvázelemeket gyártó német tulajdonú Kirchhoff Hungaria Kft. Esztergomban avatta fel pénteken a cég új, 5600 négyzetméteres csarnokát, a húszmilliárd forintos beruházás része még egy dorogi 6300 négyzetméteres csarnok berendezése és termelésbe állítása.
A japán TDK 26 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet hozhat létre Szombathelyen - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szombathelyen. A Galambos Logistic Kft. szintén szombathelyi beruházásának átadásán pedig arról számolt be, hogy a cég 5,6 milliárd forintos fejlesztése keretében 13 ezer négyzetméteres alapterületű logisztikai központot építettek, amihez a kormány 1,9 milliárd forint értékű támogatást biztosított, ezzel hozzájárulva 56 új munkahely létrehozásához.
Jelentős változások mennek végbe a régió autókereskedelmi piacán, felgyorsult az iparági konszolidáció, növekvő ütemben történnek felvásárlások; átalakulnak az értékesítési modellek, a fogyasztók egyre több csatornán tudnak bekapcsolódni a vásárlási folyamatba; a márkáknak külön fenntartott nagy telephelyeket elkezdték felváltani a multimárkás kereskedések. De mi áll a változások mögött és milyen hatása lesz ezeknek a változásoknak az autókereskedelmi piacra? Erről kérdeztük Müllner Zsoltot, az AutoWallis Csoport igazgatóságának elnökét. Hasonló témákról lesz szó a június 5-én megrendezésre kerülő Automotive Business in CEE Region Conference 2024 konferencián.
Egy friss elemzés szerint az EU által tervezett importvámok jelentős hatással lehetnek a kínai elektromos járművek piacára. A németországi Kiel Institute for the World Economy tanulmánya szerint a vámok bevezetése Peking számára közel 4 milliárd dolláros költséget jelenthet - írja a Bloomberg.
Rekordot döntött az autógyártás a győri Audinál 2023-ban, míg a motorgyártás a volumenét tekintve továbbra is elmarad az előző évtizedben látott átlaghoz képest. Ennek ellenére a vállalat bevétele is új csúcsra emelkedett, bár a profit továbbra is elmarad a korábbi években látott szintektől.
Mintegy 35 milliárd forintból épít új gyárat a Flex Zalaegerszegen. Az új üzemrebeszállítóként nagyfeszültségű elektromos és hibrid járműalkatrészeket fog gyártani – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium bejelentéséből. A magyar állam 7,8 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.
Korábbi terveivel ellentétben mégsem létesít akkumulátorgyárat a németországi Brandenburg tartományban a kínai SVOLT, többek között az egyenlőtlenül elosztott támogatásokra, piaci torzulásokra és a belső égésű motorok kivezetéséről újra fellángolt EU-n belüli vitákra hivatkozva.
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024-ben ismét vármegyeszékhelyekre látogat a Portfolio ingyenes konferenciasorozata. Találkozzunk június 6-án Debrecenben: a belépés ingyenes!
Az ipar gyengélkedése miatt egyes vállalatoknak kevesebb munkaerőre volt szükségük az elmúlt időszakban. Az autóipar problémái miatt az akkugyárak is gyengélkednek, amelynek hatására lelassulhatott a külföldi dolgozók behozatala Magyarországra.
Korántsem halad olyan jól az EU Vision Zero terve, mint ahogy szeretnék, a jelenlegi tempóban nem fogják a tagországok elérni azt a célt, hogy 2030-ra felére csökkenjen, 2050-re pedig teljesen meg is szűnjön a halálos kimenetelű közúti balesetek száma. Idén július 7-től azonban számos olyan rendelet lép életbe, amelyek technológiai oldalról javíthatnak a biztonságon, és számos balesetet előzhetnek meg mostantól a furgonokban is. Az alkoholszonda helyének kiépítése és a fekete doboz újdonságként érkezik, de számos, a szabályzásban szereplő rendszer már ma is a mindennapok részét képezi a személyautóknál. A jogalkotók célkeresztjébe a furgonok kerültek, a rájuk vonatkozó, eddig talán elnagyoltabb szabályozás is sokat szigorodik. Halmos Zsolt, az MHC Mobility haszongépjármű flotta értékesítője szerint, igaz, hogy emelkedni fognak a komplex biztonsági rendszerekkel rendelkező furgonok árai, ugyanakkor számos járulékos költség, mint a javítási- vagy állásidő jelentősen csökkenthető. De melyik az a 10 rendszer, ami kötelezővé válik? Lássuk!
Az Európai Bizottság vagy megfékezi a kínai e-autógyártók előrenyomulását, vagy az egész európai autóipar felkészülhet a zuhanásra – lényegében erre a megállapításra jutnak az Allianz szakértői. A cég e-járműipari elemzése szerint ha így folytatódik a kínaiak európai térnyerése, 2030-ra már évi 25 milliárd eurós kárt szenvednek el a belső autógyártók. Magyarország lenne az egyik legnagyobb vesztes Csehország, Németország és Szlovákia mellett. Ráadásul egyre biztosabb, hogy a kínai szereplők versenyképességüket az állami támogatásoknak köszönhetik, ami miatt várhatóan a következő hetekben az Európai Bizottság vámokat vezet be, hogy megvédje a belső piacot.
A Hankook & Company vállalatcsoport növeli részesedését a világ második legnagyobb autó hő- és energiaszabályozási technológiákkal foglalkozó cégében, a Hanon Systemsben. Az akvizíció, várhatóan még az idei év végéig befejeződik. A lépéstől a Hankook azt várja, hogy a cégcsoport a 30 legnagyobb koreai vállalat közé kerüljön - derült ki a vállalat közleményéből.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint.
Tovább folytatja a gépjármű-kiskereskedelemben terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen nyitnak Budapesten Renault és Dacia márkakereskedést. A lépés jól illeszkedik az AutoWallis stratégiájába, melynek célja, hogy az organikus növekedés és akvizíciók mellett üzletfejlesztésekkel is tovább növekedjen.
Két év telt el a koronavírus miatt adott műszaki vizsgára adott mentesség óta, ám ez most újra komoly terhet ró az ellenőrző állomásokra. Akkor közel egymillióan vizsgáltattak az utolsó pillanatban, emiatt egyes helyeken akár 2-3 hetes várakozás is kialakult a forgalmi engedélyek megújításánál - tudósított a RTL.hu.