Új termékek gyártásába kezd a Veszprémben Valeo
A veszprémi Valeo autóipari vállalat új termékek gyártásába kezdett, 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 25 új munkahely létesült; a beruházást pénteken adtak át a cég telephelyén.
A veszprémi Valeo autóipari vállalat új termékek gyártásába kezdett, 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 25 új munkahely létesült; a beruházást pénteken adtak át a cég telephelyén.
A BMW Group átfogó frissítést hajt végre a MINI márka termék- és márkastratégiájában. A vadonatúj MINI Clubman berlini világpremierjén Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI, Rolls-Royce és BMW Motorrad márkákért, valamint a vevőszolgálati részlegért felelős tagja elmondta, miként tervezi a márka fejlesztését.
A győri vállalat 1997 óta foglalkoztat gyakornokokat, a program jelenlegi formájában 2011 óta létezik. Az akkori, 350 fős gyakornoki létszám 2014-ben éves szinten már 700 főre emelkedett.
Mintegy kétmilliárd forintos technológiafejlesztő beruházással százhúsz új munkahelyet teremt a jászberényi műanyagfeldolgozó, szerszámkészítő, akkumulátor-és vakolatgyártó, Jász-Plasztik Kft.
A térségben immár 20 éve stabilan működő, folyamatos fejlesztéseket megvalósító, megbízható munkaadó a Continental csoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Kft. A makói központú, de Vácott is telephellyel rendelkező vállalatnál az autóipar számára elengedhetetlen gumialkatrészek mellett műanyag hűtő- és fűtő csövek, valamint gyorscsatlakozók gyártása zajlik. A két üzem együttesen naponta 100 000 szerelt terméket gyárt, azaz minden nap minden másodpercében kettőt.
Idén tovább bővül a globális autópiac, ahol a luxusautó-gyártók, így az Audi is kifejezetten jól teljesít. Ennek köszönhetően a magyarországi operáció termékei iránt megnövekedett a kereslet, amit a jelenlegi kapacitásokkal már nehezen tudnak kiszolgálni. Így nem véletlen, hogy a vállalatnál folyamatos bővítéseket láthatunk. A Napi Gazdaság információi szerint ennek a folyamatnak a részeként az Audi Hungária megduplázza logisztikai központjának területét és bővítik a motorfejlesztő központjukat.
Úgy tűnik, hogy hosszú idő után végre történhet valami a németországi elektromos autózásban, a múlt héten ugyanis a német kormány és a legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen is fontos bejelentéseket tett, első ránézésre mindenki az elektromos autózás gyors elterjedésében érdekelt. Első ránézésre.
Az elmúlt évtizedek legradikálisabb változását az autóiparban egyértelműen az önjáró járművek megjelenése és térnyerése eredményezheti. Bár jelenleg nagyfokú bizonytalanság van a témával kapcsolatban, abban mindenki egyetért, hogy az új technológia szerepe a gazdaságra, a mobilitásra és a társadalomra nézve jelentős lehet. Így nem véletlen, hogy a McKinsey szakemberei elkészítették saját anyagukat a témára vonatkozóan több mint 30 piaci szereplő bevonásával.
Kilenc és félmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító társaság a Szolnoki Ipari Parkban, a beruházással 500 új munkahelyet teremt a cég - közölte a Tisza-parti város alpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
A Mercedes marketingesei nem aprózták el a legújabb modelljük, a GLE 450 AMG Coupé népszerűsítését. Fogták magukat és bevásárolták az autót négy másik modelljükkel együtt a Jurassic World moziba. A cég üzenete egyszerű, mint az ásóbot. Az ő modelljeinkkel a legrázósabb helyzeteket is meg lehet úszni, legyen szó dzsungel raliról vagy éppen egy vérszomjas csúcsragadozó előli menekülésről. Felmerül a kérdés, hogy mi szükség volt ilyen nagyszabású akcióra a Mercedes részéről? Nos, a valós életben nem dinoszaurusszal, hanem egy vélhetően még keményebb ellenféllel kell megküzdenie az új modellnek, a BMW X6-ossal. Ehhez pedig vélhetően minden segítséget meg akartak adni a Mercedesnél.
Hónapok óta folynak a tárgyalások a Volkswagen menedzsmentje és a német szakszervezet vezetői között arról, hogy milyen formában lehetne csökkenteni a cégcsoport vezető kamiongyártójának, az MAN-nak az alkalmazotti létszámát - írja a Reuters, a cég és piaci forrásokra hivatkozva. A hírek szerint 2 000 ember állását veszélyezteti a társaságnál folyó reorganizációs folyamat.
Májusban alig adtak el több autót Európában, mint egy évvel ezelőtt. Nagy ijedségre ugyanakkor nincs ok, múlt hónapban ugyanis a hosszú hétvégék is beleszóltak az értékesítések alakulásába, így nem beszélhetünk az erősödő trend megtöréséről. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy míg korábban gyakorlatilag mindent vettek a vásárlók, ami gurult, addig májusban kettészakadt a mezőny.
A ThyssenKrupp együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel.
Szálingóznak a hírek Frankfurtból, ahol a nyári szabadságok előtt összeült a Volkswagen menedzsmentje annak érdekében, hogy megvitassák, milyen változásokat kellene eszközölni a konszernnél a hatékonyabb működés érdekében. A Handelsblatt német gazdasági lap már meg is szellőztette értesüléseit arról, hogy a Volkswagen-csoportot négy holdingra bonthatják.
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Volkswagennél gondok lehetnek a felszín alatt. A menedzsmenten belül lezajlott átrendeződések pedig aligha oldották meg a problémákat. A cég eladásai nem úgy alakulnak, ahogy azt korábban várták, így nem csak az értékesítési vezető állása került veszélybe, hanem a vállalat-csoport hosszú távú céljai is, ami a világelsőséget és a profitábilisabb működést illeti. Ebben a helyzetben pedig felmerül a kérdés, venni vagy eladni kell-e a Volkswagen-papírokat?
Szerda éjjel félálomban megnyitom a Portfolio oldalát és mit látok? Nálunk bővíthet a Mercedes! Azonnal hevesen kezd verni a szívem. A tompa fáradtság máris a múlté és csak egy dologra tudok gondolni miközben izgatottan rákattintok a címre, adná az ég, hogy végre maga a cég vezére, Dieter Zetsche jelentette be a régóta hangoztatott beruházást. Ahogy ez végig fut az agyamon, jön a kínzó kijózanodás, csak az MTI számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárának németországi útjáról. A gondolatok pedig csak kavarognak a fejemben, nem hiszem el, hogy megint nincs semmi konkrétum az ügyben és nem hiszem el, hogy ennek ellenére megint lehoztuk. Ebben a felzaklatott lelkiállapotban pedig csak egyet tehet az ember, kiírja magából mindazt, amit a témával kapcsolatban gondol.
A Tesla Motors éves közgyűlésén kiderült, hogy a megrendelőknek még legalább 3-4 hónapot kell várniuk arra, hogy megkezdődjön a Model X szállítása. Amennyiben hiszünk a cég vezérének, Elon Musknak, megéri türelemmel lenni, mert nagyon jó autót épített. Mindezt persze a konkurencia sem nézi tétlenül és időről időre születnek olyan bejelentések, illetve híresztelések, hogy nemsokára előállnak a Tesla-SUV konkurens modelljével. Szeretnék már látni, kipróbálni!
Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. - részben a nevével ellentétben is - nem csak motorokat gyárt, hanem már autókat is, és nem csak gyártásban jelentős a részesedése az Audin belül, hanem a fejlesztések területén is. A győri telephelyen belül található a Kísérleti motorgyártó központ (MAC), amely az ötletek és innovációk tárháza: hidat képez a fejlesztés és a termelés között, közelebb hozza egymáshoz a két terület olykor egymástól eltérő igényeit. A Központ 2008 óta létezik, a részleg folyamatainak teljes mértékben megfelelő 7300 m2 alapterületű épületet 2012-ben adták át.
Biztonságos az autód? Az, erős a kasztnija és tele van légzsákkal, ha csattanunk is, tuti, hogy mi kiszállunk belőle! Nagyjából így zajlik egy átlagos beszélgetés akkor, amikor a járművünk és a mi esélyeinket latolgatjuk egy esetleges baleset esetén. Akár igazunk is lehet, feltéve, hogy az autónkat nem a Takata által 2002 és 2008 között gyártott légzsákjaival szerelték. Ebben az esetben ugyanis pont ott leselkedhet ránk és az utasainkra nézve az egyik legnagyobb veszély, ahonnan a segítséget várnánk egy komoly baleset során. Az ügyben magyar autók tízezrei is érintettek, ezért érdemes utána járni a dolgoknak, ha nem érkezett még hivatalos megkeresés.
A BMW a korábbi híresztelésekkel szemben nem egy elektromos limuzinnal, hanem egy elektromos terepjáróval rukkolhat elő - legalábbis a Wirtschaftswoche erről cikkezett. A BMW természetesen mindent cáfolt, de ha mégis valósággá válik a projekt, akkor a Tesla Model X kaphat egy újabb riválist a piacon.
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.