A botrány ellenére több rekordot is megdöntött a győri Audi-gyár
A győri Audi több mint 2 millió motort és 160 ezer darab járművet gyártott tavaly, ami új rekordot jelent, az alkalmazottak létszáma pedig 11 411 főre emelkedett.
A győri Audi több mint 2 millió motort és 160 ezer darab járművet gyártott tavaly, ami új rekordot jelent, az alkalmazottak létszáma pedig 11 411 főre emelkedett.
Kalifornia környezetvédelmi hivatala kedden elutasította a Volkswagen arra vonatkozó javaslatát, hogy 500 ezer 2 literes dízelautóját visszahívja a kibocsátási botrány következményeként.
A Toyota fenntartaná angliai termelőkapacitását akkor is, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - mondta a japán autógyár vezérigazgatója a Financial Timesnak.
A gyártás beindulása ugyan később kezdődött, de az operatív működést 1991 januárjában kezdte meg a GM magyarországi leányvállalata, akkor egy 5-6 fős irodával Budaörsön. Mára nem csak az országban történő gyártást és forgalmazást, hanem a régió számos országában folyó tevékenységet koordinálja a továbbra is Budaörsön működő iroda.
A BMW is közzé tette 2015-ös eladási statisztikáit a Mercedes és az Audi után. Ezek alapján elmondható, hogy a bajoroknál is új rekord született, aminek köszönhetően magabiztosan megőrizték a világ vezető luxusautó-gyártójának járó címet.
Új katalizátort fejlesztettek ki a VW mérnökei, amellyel a dízelbotrányban érintett motorok emissziós értékei az előírt határértékek alá csökkenthetők - számolt be a német Bild am Sonntag magazin hírportálja vasárnap.
Az orosz piac elhagyása ellenére is növelte forgalmát és négy éve a legtöbb autót értékesítette, valamint a legnagyobb piaci részesedésre tett szert Európában az Opel 2015-ben.
Több mint duplájára emeli gyártókapacitását 2020-ra a 2013-ban megkezdett, 71,5 milliárd forintos bővítésével a gumiabroncsokat előállító japán Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. - közölte a vállalat.
Német lapértesülések szerint a dízel-botrány miatt akár 115 ezer autót is visszavásárolhat a VW Amerikában.
Polgári pert indított az amerikai igazságügyi minisztérium a Volkswagen ellen, ami akár több milliárd dolláros bírsággal is járhat az autógyártónak - írja a CNBC.
Szokatlan partneri megállapodás született az autóiparban: az Uber nagy versenytársaként számon tartott Lyft félmilliárd dollárnyi tőkét kapott a General Motorstól.
Az orosz kormány 20 milliárd rubellel, durván 275 millió dollárral kívánja támogatni az új autó eladásokat 2016 első félévében - jelentette be Gyenyisz Maturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter. A lépésre nagy szükség van, ugyanis az ország autópiaca gyakorlatilag összeomlott. De nem csak Oroszországban támogatja az állam közvetlenül az autóeladásokat, Kínában is nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy segítsék az ország gazdasága szempontjából kiemelten fontos autóipart.
A Volkswagen nyíltan felvállalt és komoly áldozatokat követelő világuralmi törekvései kártyavárként omlottak össze a "Das Auto" cégfilozófiával együtt a dízel-botrány súlya alatt idén. Brüsszeli és német csúcsvezetők kényszerültek magyarázkodásra, európai munkahelyek kerültek veszélybe és sérült a "Made in Germany" szlogen is. A csalássorozat beláthatatlan következményeitől pedig egyszerre rettentek meg a rivális gyártók, a beszállítók és azok az országok, köztük Magyarország is, amelyek gazdaságának teljesítménye nagyban függ az autóipartól. A balhét végül csak a németek vitték el, amivel az iparági szereplők és a döntéshozók komoly esélyt kaptak a változtatásra. Ezzel viszont élni kell, mert bár a szoftveres manipulációról kevesen tudhattak, az mindenkinek világos kell, hogy legyen, csodák egyelőre nincsenek az autógyártásban.
Az év végének közeledtével egymás után jelennek meg a legnagyobb elemzőházak 2016-ra vonatkozó várakozásai a globális autópiaccal kapcsolatban. A Bank of America Merrill Lynch is közzétette saját elemzését, amelyben a régiós eladások mellett a kínai autópiacra fókuszálnak és kitérnek arra is, hogy melyik autógyártó részvényeiben látnak fantáziát, illetve melyik az a gyártó, amelynek papírjait érdemes elkerülnie azoknak a befektetőknek, amelyek vételben gondolkodnak.
Több mint 400 ezer autót hívott vissza a Fiat Chrysler tűzveszély miatt. 2011-ben és 2012-ben gyártott szabadidő-terepjárókat érintenek a visszahívások, főleg Amerikában.
Növeli beruházásait a motorok károsanyag-kibocsátását csökkentő technológiai fejlesztésekbe a Renault.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára új innovációt vezetett be "árukosár koncepció" néven, melynek megvalósulásához a vállalat közel 15 millió eurós beruházást hajt végre. A beruházás során többek között a gyár logisztikai csarnoka jelentősen kibővül - áll a vállalat közleményében.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a vállalat úttörő üzemeként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be "árukosár koncepció" néven. Ennek egyik eleme, hogy a felszabaduló helyeken a gyártósorok mellett pihenősarkokat alakítanak ki a dolgozók számára.
Vizsgálóbizottság felállításáról döntött az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a gépjárművek károsanyag-kibocsátási adatainak meghamisítása miatt kitört "Dieselgate" ügy részleteinek kiderítésére - tudatta közleményében az EP csütörtökön.
A Volkswagen csaknem 600 részmunkaidős dolgozójától válik meg jövőre zwickaui gyárában, hogy részben ellensúlyozza a dízelmotorok emissziós értékét megváltoztató szoftverek miatt kipattant botrány költségeit.
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Mindenki a lakáshitelek kamatcsökkenéséről beszél, közben szépen lassan, de a személyi kölcsönök is egyre olcsóbbá...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.