A brit kormány hétfőtől átmenetileg minden országból megszüntette a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba. Ezzel egy időben érvénybe lépett az a rendelkezés is, amelynek értelmében csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni az országba.
A Brazíliában megjelent új koronavírus-variáns miatt több országgal szemben beutazási tilalmat vezet be péntek hajnali 4 órától Nagy-Britannia, jelentette be az ország közlekedési minisztere Twitteren.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatairól szerdán közzétett napi összesítésben több mint 1500 elhunyt szerepel, de az adat számos olyan halálozást is tartalmaz, amelyek tavaly május óta kimaradtak a napi beszámolókból. Az újonnan kiszűrt koronavírusos fertőzöttek száma ugyanakkor ismét jelentősen csökkent a múlt héten mért adatokhoz képest.
Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Matt Hancock egészségügyi miniszter elmondta, hogy meghaladta a 2,5 milliót az Egyesült Királyságban eddig beadott oltások száma.
A Brexit utáni átmeneti periódus lezárultával ez évtől a pénzügyi szektorok többségénél jelen állás szerint elveszítették határon átnyúló működési engedélyüket az egyesült királyságbeli és gibraltári pénzügyi szervezetek, ám a meglévő szerződések szolgáltatási, kötelezettségi feltételei változatlanok maradnak. Ezek kapcsán megszűnt az MNB fogyasztóvédelmi jogköre is. Bár a változások viszonylag kis számú hazai ügyfelet érintenek, nekik célszerű folyamatosan tájékozódniuk saját pénzügyi szolgáltatójuknál szerződésükről és a szolgáltatási feltételekről. A tavaly karácsonyi Brexit-megállapodás nem terjed ki a pénzügyi szolgáltatásokra, ezt a továbbiakban rendezik majd - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Boris Johnson miniszterelnök csütörtöki Downing Street-i sajtóértekezleten közölte: a nagy-britanniai tudományos kutatási tevékenység eredményeként két új életmentő gyógyszer jutott túl a klinikai próbákon.
A jövő héttől naponta több százezren kaphatják meg a koronavírus elleni oltást az Egyesült Királyságban - mondta csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök.
Tavaly április óta először több mint ezer halálos áldozata volt egy nap alatt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak. A brit egészségügyi minisztérium szerdán közölt adataiból kitűnik az is, hogy a tömeges szűrések kezdete óta nem volt olyan magas az újonnan kiszűrt fertőzések napi száma, mint most.
A legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában. Az egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 60 916 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Most először fordult elő, hogy a tesztekkel kimutatott új koronavírus-fertőzések száma meghaladta 60 ezret egy nap alatt.
Megkezdődött hétfőn az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által a koronavírus ellen közösen kidolgozott oltóanyag nagy-britanniai alkalmazása.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint megvan a remény arra, hogy a következő hónapokban több tízmillió adagot sikerül beadni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákból.
Közzétették azoknak a névsorát, akiket 2021 beköszönte előtt II. Erzsébet királynő a lovagrendek tagjaivá kívánt emelni, érdemeik elismeréseképpen. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a hosszú, a lapokban négy teljes oldalt betöltő listán magyar név is szerepel: Szakmány Tamás Walesben élő orvosprofesszor a Brit Birodalmi Rend tagja lett - számol be az Infostart.
Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában - közölte pénteken Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és megerősítette: a brit oltási kampányban új menetrendre térnek át, hogy minél többen mielőbb megkaphassák az első dózist.
Megszületetett a megállapodás Spanyolország és Nagy-Britannia között, amelynek értelmében Gibraltár a schengeni övezet része lesz 2021. január 1-től - közölte csütörtökön Madridban Arancha González Laya spanyol külügyminiszter újságírók előtt.
Jóváhagyta csütörtökön a brit parlament az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást. II. Erzsébet királynő formális beleegyezésével az egyezmény hajnalban törvényerőre emelkedett, így a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni viszonyrendszer szabályainak törvényi előkészítése brit részről befejeződött.
Anglia további kiterjedt térségeit sorolta szerdán a brit kormány a legmagasabb szintű járványkészültségi fokozat hatálya alá a koronavírus-fertőzések terjedése miatt.
A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást.
A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást.