Megszólal a mai kamatdöntés után Virág Barnabás
Délután három órától háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás a monetáris politika aktuális kérdéseiről – derül ki az MNB által küldött meghívóból.
Délután három órától háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás a monetáris politika aktuális kérdéseiről – derül ki az MNB által küldött meghívóból.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 37 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a kgfb és unit-linked biztosítások állománykezelése, a kárrendezés, IT-biztonság, javadalmazási politika, egyes termékek díjkalkulációja, illetve a panaszkezelés és ügyfél-tájékoztatás terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértésekből fakadó kockázatok alapvetően nem veszélyeztetik a társaság hosszútávú, megbízható működését - közölte a felügyelet.
Januártól ügyfélkapus azonosítással egyszerűen, "vírusbiztosan" adhatják be az ügyfelek kérelmeiket a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belül működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT). Tavaly 3 ezer fogyasztó fordult a testülethez, megugrott a banki és a méltányossági ügyek aránya - nyilatkozta Kardos-Nagy Tünde a PBT szóvivője az MTI-nek.
Az MNB összesen 111 millió forint bírságot szabott ki az OTT-ONE Nyrt.-re a tiltott piaci manipulációra, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A kibocsátó részvényeivel való kereskedést a jegybank már korábban felfüggesztette, a tőzsdei kereskedés visszaállításához a kibocsátónak meg kell szüntetnie a jelenleg fennálló információhiányos állapotot.
Érezhetően enyhült a nyomás a jegybankon az év elején, ennek jele az is, hogy a tavaly ősszel még sorozatosan emelkedő irányadó kamat 2022-ben egyelőre nem változott. Az egész mögött pedig elsősorban a forint erősödése áll. Ez persze nem jelenti, hogy itt hirtelen véget is értek a kamatemelések, hiszen hiába nem fenyeget az újabb történelmi forintmélypont, a jegybankot mégis csak az infláció érdekli, itt pedig a kép meglehetősen csúnya, és még romlott is az utóbbi hetekben. Csak könnyen lehet, hogy most már nem hetente, hanem havonta szigorít majd az MNB.
A Pallas Athéné Alapítvány - MNB Alapítvány - 2021 negyedik negyedévét is eredményesen zárta. Az Optima Befektetési Zrt. mint az alapítványi vagyon kezelője, 325 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a negyedik negyedév végén összesen 280,6 milliárd forintot tett ki.
Az év végén 220 milliárd forintnyi kötvényt vásárolt vissza aukción kívül az ÁKK a jegybanktól – derül ki egy friss statisztikából és az adósságkezelő közléséből. Ezzel úgy tűnhet, hogy az állampapír-vásárlások decemberi leállítása után az MNB újabb lépést tett, hiszen elkezdte leépíteni a korábban megvásárolt mennyiséget. Jóval valószínűbb azonban, hogy valójában nem a monetáris szigor erősödéséről van szó, sokkal inkább arról, hogy a csökkenő államadósság elvárás biztos teljesüléséhez volt szükség az adósságbeállító tranzakcióra.
Továbbra sem emeli az irányadó kamatot az MNB, a jegybank 4%-os ráta mellett hirdette meg egyhetes betéti eszközét csütörtökön. Elsősorban a forint utóbbi hetekben látott erősödése miatt állt le a kamatemelési ciklus, de a jövő héten az alapkamat ismét emelkedhet.
A Revolut Bank továbbra sem nyújtott be leánybanki engedélyezési kérelmet Magyarországon, noha az MNB – a több százezer magyarországi ügyfél, esetleges betétes biztonsága és a hazai pénzügyi piac stabilitása érdekében – folyamatosan szorgalmazza azt. E helyzetben a magyar jegybank nem felügyelheti a Revolut Bank üzleti megbízhatóságát, a hazai ügyfelek pedig esetleges betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában kell, hogy intézzék - írja az MNB közleményében.
Az MNB a befektetők érdekeinek védelmében idén január közepétől ideiglenesen elrendelheti a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók honlapjainak elérhetetlenné tételét. Az intézkedés a jegybank piacfelügyeleti vizsgálatának lezártáig maradhat érvényben, illetve – jogsértés megállapítása esetén – akár további két évig rendelhető el. Az MNB az elmúlt közel másfél évben internetes keresőprogramon figyelmeztető hirdetések sokaságát tette közzé az illegális pénzügyi szolgáltatók ajánlatai mellett - közölte a jegybank.
Viszonylag csendes hét elé nézünk, hiszen egyelőre nem lesz érdemi kamatdöntés, csak Japánban, illetve makroadatokból is szűkös a felhozatal. Az viszont érdekes lehet, hogy a pénteken megjelent vártnál magasabb magyar inflációs adat hogyan áll az Eurostat rangsorában, erre például választ kaphatunk.
Decemberben ismét jelentősen csökkent a jegybanknál elhelyezett kormányzati betétek állománya, mely így 1700 milliárd forinton zárta az évet – derül ki az MNB friss statisztikájából. Az év utolsó hónapjaiban látott pénzszórás eredményeként másfél éve nem volt ilyen kevés a kormányzat likvid tartaléka.
Képes-e egy jegybank hosszan tartó pozitív hatást gyakorolni a reálgazdaságra laza monetáris politikával? Ha igen, kell-e tartanunk a hatás megfordulásától, vagyis attól, hogy hosszú távú reálgazdasági áldozattal fog járni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021. júniusában megkezdett kamatemelési ciklusa? A makrogazdasági elmélet hagyományos válasza mindkét kérdésre határozott nem: csak rövid távon képes hatást gyakorolni a monetáris politika a reálgazdaságra, hosszú távon nem. A közelmúlt kutatásai azonban egyre meggyőzőbb érvekkel álltak elő a hagyományos állásponttal szemben. Ezek arra utalnak, hogy mégis lehetnek hosszú távú hatásai a monetáris politikának a reálgazdasági teljesítmény, a munkanélküliség vagy éppen a reálbérek alakulására, és ezek kihatnak mindannyiunk életszínvonalára hosszú távon.
A magyar gazdaságba számos csatornán keresztül gyűrűznek be az elszálló gáz-, áram- és üzemanyagárak. Ezek közül ötöt már eltömített a kormány az infláció leszorítása, illetve a működés-fogyasztás megvédése érdekében, de sok olyan csatorna maradt még, amelyeken keresztül hat a drágulás, illetve rontja a finanszírozási és beruházási teljesítőképességet.
Decemberben 7,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ez megegyezett a novemberi szinttel – közölte a KSH péntek reggel. Vagyis a várakozásokkal ellentétben nem enyhült az inflációs nyomás az év végén, ami egyértelműen kellemetlen meglepetés. Így továbbra is tizennégyéves csúcson van az áremelkedés.
Jelenleg az Európai Unió tagországaiban fejenként átlagosan 500 kg szemetet termelünk évente, ami napi szinten közel 1,5 kg-ot jelent. Ez a magas szám abból ered, hogy sok fogyasztási cikkből lesz hulladék egy háztartásban, a legjellemzőbb, hogy megunjuk őket, nem használjuk más célra, nem ajándékozzuk el, nem cseréljük el, ha pedig elromlik, megsérül, nem javíttatjuk meg őket. A körforgásos gazdaság viszont épp arról szól, hogy minél több fogyasztási cikket a körforgásban tartsunk, ezáltal kevesebb új gyártás generálva. Az MNB összegyűjtötte, hogy az egyes szelektív hulladék fajtákba pontosan milyen tárgyak tartoznak. Vagyis, ha már valamit muszáj kidobni, és azt szelektíven tesszük, akkor azt úgy tegyük, hogy legyen is értelme.
A múlt hetivel megegyező 4%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti eszközét az MNB, ezzel a korábbi sorozatos kamatemelések után már másodszor nem változtattak. Ebben elsősorban a forint erősödése játszhatott szerepet, az elemzők szerint lassan átállhat havi kamatdöntésre a jegybank.
A szakértők többsége szerint novemberben tetőzhetett az infláció Magyarországon, azonban a felfelé mutató kockázatokat jelzi, hogy a Portfolio szokásos elemzői körkérdésében megjelent a januári áremelkedés erősödő veszélye. 2022 végére a szakértők szerint egyértelműen fellélegezhetünk, visszatérhet a jegybanki célsávba is az infláció, a 3 százalékos cél viszont könnyen lehet, hogy még 2023-ban sem teljesül majd.
A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - jelentette be közleményében a Magyar Nemzeti Bank. A rendkívüli döntés hiányában a következő két kamatdöntés mértéke kiszámíthatóbbá vált.
Nagy lendülettel kezdte a 2022-es évet a forint, alig egy hét alatt 3 százalékkal erősödött az euróval szemben, amivel ledolgozta tavaly összeszedett hátrányát. A néhány hete látott 370 feletti szintek után sokaknak meglepő lehet a magyar deviza száguldása. De meddig tarthat ez? Milyen forintárfolyammal számolhatunk idén?
Christopher Wray teljesen őszintén beszélt.
Szeretnék megérteni Frankfurtban a kockázatokat.
Évi 100 járművet tudnak majd összerakni Zalaegerszegen.
Szigorúbb szabályok alapján zárhatnak csak be a bankfiókok.
Több területen jelentős előrelépést vár az Európai Bizottság.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?