Az EKB-nak megvannak az eszközei az ellen, ha az eurózóna bankjai túlzott osztalékfizetésbe kezdenének az erre vonatkozó korlátozások feloldása után - figyelmeztetett Margarita Delgado, az EKB felügyeleti bizottságának tagja, a spanyol jegybank helyettes kormányzója.
Az EKB biztosan megváltoztatja majd iránymutatását júliusi ülésén azok után, hogy a múlt héten módosította stratégiáját – mondta Christine Lagarde elnök a Bloombergnek. Jövő csütörtökön az is kiderülhet, mit jelent az új jegybanki stratégia a gyakorlatban.
Megállapodtak az Európai Központi Bank döntéshozói, hogy két százalékra módosítják a jegybank hivatalos inflációs célját az eddigi „két százalékot közelítő, de el nem érő” célról és a szimmetrikussá tett cél kapcsán átmenetileg tolerálják az infláció túlszaladását is a célszámon – tudta meg a Bloomberg a csütörtökön bejelentendő egyik fontos döntést.
Túl nagy kockázatot vállalnak a bankok a nagy tőkeáttételes hitelügyletek és részvények derivatív piacán, ennek következtében magasabb tőkekövetelményekre számíthatnak a felügyelet részéről – figyelmeztetett Andrea Enria, az Európai Központi Bank bankfelügyeleti vezetője.
Az eurózóna inflációja megközelítheti az Európai Központi Bank célját középtávon, ahogy a vakcinák visszaszorítják a koronavírus-járványt, és a kormányzatok a költekezésekkel ösztönzik a gazdasági növekedést – mondta a Reuters szerint Isabel Schnabel, a jegybank igazgatósági tagja szombaton.
Október 1-jével megszüntetheti a felügyelete alá tartozó bankok osztalékfizetési és részvényvisszavásárlási korlátozását az Európai Központi Bank, amennyiben nem következnek be kedvezőtlen fejlemények.
Az imént közzétette az Eurostat a friss inflációt az eurózónából. A júniusi adat nem okozott meglepetést, az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult, és az EKB inflációs toleranciaszintjét sem lépte át.
Miközben az Európai Központi Bank tovább pörgeti az így is bőkezű gazdaságélénkítő politikáját, a világ többi jegybankja már továbblépett és sokan már a fékek behúzására készülnek. A diszkrepancia komoly hatással lehet az európai pénzpiacokra is - írja a Bloomberg.
Az EKB hamarosan feloldhatja az eurózónabeli bankokra vonatkozó osztalékfizetési korlátozást, mivel javulnak az eurózóna gazdasági számai – számol be a hírről a Reuters.
Az EKB laza monetáris politikája továbbra is szükséges az eurózóna gazdasági kilábalása miatt - mondta Peter Kažimír, a szlovák jegybank elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja a Reuters szerint.
A Goldman Sachs szerint az Európai Központi Bank szeptemberi kamatdöntő ülésén jelentheti be, hogy elkezdi visszafogni eszközvásárlási programját (azaz elkezdni az úgynevezett "taper" folyamatot). A befektetési bank szakemberei emellett arra számítanak, hogy a laza fiskális politikák velünk maradnak Európában.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke a pandémiás eszközvásárlási program kapcsán egy interjúban elmondta, hogy az euró iránti elkötelezettsége az EKB-nak nem ismer limiteket, és a robusztus program bevezetésével világos üzenet küldtek az érintetteknek, amit mindenki megértett. Lagarde szerint még túl korai beszélni a PEPP kivezetéséről, ennél többet viszont nem árult el a jegybankelnök. Lagarde reméli, hogy az új német kancellár Európa-párti kormányt vezet majd, és hogy a Next Generation EU adta lehetőséggel élnek majd a tagállamok.
A robusztus fiskális kiadások végre tartósan beindíthatják az inflációt az eurózónában, de a költségvetési szabályoknak rugalmasabbnak kéne lenniük a válság után is, mert a monetáris politika hatása korlátozott - mondta Klaas Knot, az Európai Központi Bank döntéshozója pénteken.
Ma délelőtt ülésezett az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, és a döntés után szokásos módon 13:45-kor tették közzé a kamatdöntésről szóló közleményt. Eszerint nem változtak a kamatok az eurózónában. Az eszközvásárlási programokat illetően sem történt semmilyen változás. Christine Lagarde EKB-elnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyelőre túl korai lenne még az eszközvásárlási programok kivezetéséről beszélni. Friss előrejelzést is közölt az elnök: az infláció idén 1,9% lehet, a gazdasági növekedés pedig 4,6% lehet az eurózónában.
Hosszú idő után az első (de nem az utolsó) izgalmas kamatdöntő ülését tartja az Európai Központi Bank ma délután. A jegybankra mérsékelt inflációs nyomás nehezedik, és a kötvényhozamok még megkövetelik a laza monetáris politika fenntartását, így nagy bejelentésre ma nem számítunk. De nem is ezért izgalmas a mai ülés, hanem azért, mert az EKB felé két irányból is közelednek a fellegek, és előbb-utóbb biztosan mondania kell valamit a felgyülemlő aggodalmakra. Christine Lagarde sajtótájékoztatóján már kaphatunk némi ízelítőt abból, hogy milyen korszakra készül a jegybank, így elsősorban a jegybankelnök sugalmaira kell majd odafigyelnünk. Mert ha maradnak is a galambok Frankfurtban, egyre kevésbé lehet úgy tenni, mintha semmi sem történne.
A héten magyar szempontból a májusi inflációs adatra kell figyelni elsősorban, miközben jön az EKB kamatdöntő ülése is. Közben jönnek az első lényeges gazdasági adatok a második negyedévet illetően is, melyekből kiderülhet, milyen hatással volt a járványügyi korlátozások fokozatos feloldása.
Vizsgálatot indít az Európai Központi Bank annak felderítésére, hogy a nagy (főleg amerikai) befektetési bankok nem rejtik-e el előle az EU területén végzett tevékenységük egy részét a Brexit után is azok londoni könyvelésével – írja a Bloomberg.
A nagy várakozással övezett euróövezeti infláció májusban elérte az EKB célszintjének megfelelő 2%-ot, gyorsulást mutatva az előző hónaphoz képest. Minden szem az EKB-ra szegeződik most, az eurózóna jegybankja júniusban tart kamatdöntő ülést. Az EKB döntéshozói az előző napokban egymásra licitálva nyilatkoztak úgy, hogy fenn kívánják tartani a laza monetáris kondíciókat, a kérdés az, hogy az EKB-nak a májusi inflációs adatra milyen reakciót kell adnia. Az ING Bank közgazdászai szerint jelenleg még nem várható fordulat, de az igazán fontos kérdésre csak hónapok múlva kapunk választ.
AZ EKB célszintje (2%) alatt volt a májusi euróövezeti infláció, azaz egyelőre a jegybanknak még csak át sem kell néznie a megemelkedő árakon. Az infláció ezzel együtt is gyorsult az előző hónaphoz képest, és minimálisan felülmúlta az elemzői várakozásokat.