Közel félmillió család esett késedelembe Nagy-Britanniában a lakásbérleti díja vagy a jelzáloghitel-törlesztőrészlete fizetésével a koronavírus következtében – állapította meg egy kedden megjelent jelentés, amely beavatkozást sürget a kormánytól a Financial Times cikke szerint.
A kontinensen a jobbak közé tartozott a magyar gazdaság negyedik negyedéves teljesítménye, az előző negyedévhez képest az ötödik helyen állunk – derül ki az Eurostat kedden megjelent összesítéséből. 2019 végéhez képest már nem volt ennyire jó a magyar gazdaság helyzete, a középmezőnyben végeztünk abban a rangsorban.
Egy újabb koronavírus variánst azonosítottak brit tudósok, mely mutációi befolyással lehetnek a vakcinák hatékonyságára, és szakértők szerint célzott tesztelésre lenne szükség ellene – írja a Guardian.
A szerződésben vállaltnál valamivel korábban és 50 ezerrel több, összesen 550 ezer adag vakcina érkezik Magyarországra Kínából - derül ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma reggeli Facebook-videójából. Ez azt jelenti, hogy 25 ezerrel több, 275 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezik ma.
2020 sok szempontból nem volt szokásos év a koronavírus-járvány miatt, meglepetésre elmaradt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves konzultációja is Magyarországon. Eddig megszokott volt, hogy a szervezet szakértői évente egyszer ellátogattak Budapestre és egyeztettek a gazdaságpolitika főbb szereplőivel, majd egy hosszú jelentést publikáltak a tárgyalások eredményéről. Ezek sokszor nem voltak hízelgők magyar szempontból, gyakran fogalmazott meg bennük éles kritikát a Valutaalap. A Portfolio úgy értesült, hogy a 2020-as felülvizsgálatot a járvány miatt halasztották el, a tervek szerint tavasszal érkezik az IMF-küldöttség Magyarországra.
Spanyolországban a hétvégén 30 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami 17 ezerrel kevesebb a múlt hétvégén azonosított esetszámoknál - derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adataiból.
Eddig összesen több mint 108,8 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a világon a Johns Hopkins Egyetem által gyűjtött hivatalos adatok szerint és közel 2,4 millió halálos áldozatot követelt a járvány az elmúlt több mint egy évben. A világban lassul a koronavírus terjedése, ugyanakkor van néhány térség, ahol nem látszik markán csökkenés, ilyen Brazília és a kelet-közép-európai régió. Sőt, Magyarországon februárban emelkedik a fertőzésszám, a járvány gyorsuló szakaszba lépett az adatok alapján, Tirolt pedig vírusmutációs gócponttá nyilvánították. Közben haladnak az oltási programok a világon, itthon már négyféle vakcinával zajlik az oltás és ma reggel elindult a repülőgép az első adag kínai vakcináért. Hírek a koronavírusról percről percre.
Vlagyimir Putyin elnök utasította az orosz kormányt, hogy vizsgáltassa meg a Covid-19 ellen kifejlesztett orosz vakcináknak a koronavírus új változataival szembeni hatékonyágát.
A koronavírus terjedését gátolni hivatott korlátozások további enyhítésére valószínűleg csak húsvét körül kerülhet sor - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerda délután a szakértőkkel, az ellenzékkel és a tartományfőnökökkel tartott több órás tanácskozása után.
A hétfőn ismertetett adatok szerint öthavi mélypontra csökkent az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma Nagy-Britanniában. Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette: a kormány szándéka szerint a gazdaság megnyitása óvatos ütemű, de ezúttal már visszafordíthatatlan folyamat lesz.
Az Európai Unió Tanácsa a közlekedési ágazatot súlyosan érintő koronavírus-járvány miatt a reptéri résidők felhasználására könnyítéseket fogadott el és meghosszabbította egyes iratok, engedélyek, valamint rendszeres ellenőrzésekről és képzésekről szóló tanúsítványok érvényességét.
Országos járvány idején a kormányt rendkívüli intézkedések meghozatalára felhatalmazó törvénytervezetet fogadott el hétfőn a cseh kormány - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón Prágában.
Egyelőre stabilizálódik a koronavírus-fertőzöttek száma a Közel-Keleten, mindazonáltal a helyzet továbbra is nagyon súlyos a térségben, mert 13 országban azonosították a kórokozó újabb, fertőzőbb variánsait - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn engedélyezte az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyag sürgősségi felhasználását, tovább bővítve ezzel a viszonylag olcsó vakcinákhoz való hozzájutást a fejlődő országokban.
Hosszú kocsisorok és többórás várakozás jellemezte hétfőn a cseh-német közúti határátkelőket, miután Németország éjféltől kezdődően a csehországi koronavírus-járvány egyre romló adatai miatt felújította a határellenőrzéseket.
A járványügyi korlátozások lazítása jegyében Horvátországban kinyithattak az edzőtermek, a kaszinók, a fogadóirodák, a nyelviskolák és a különböző műhelyek, valamint engedélyezték a kávézók számára italok árusítását elvitelre; Szlovéniában minden üzlet kinyithatott, csak a vendéglátóhelyek maradtak zárva - derült ki a válságstábok hétfői jelentéséből.
Romániában megkezdték hétfőn a koronavírus elleni oltást az AstraZeneca vakcinájával is, amelyet a 18 és 55 év közötti felnőttek immunizálására használnak. Romániában így gyakorlatilag most kezdődik a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző, illetve fokozott fertőzésveszélynek kitett foglalkoztatási csoportok oltása 55 év alatt is.
„A magyar gazdaság újraindításáról” címmel szólalt fel hétfőn a parlamentben napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ezzel helyettesítette szokásos évértékelőjét is, igyekezett hűteni az újranyitással kapcsolatos várakozásokat.
Újra emelkedni kezdődött a fertőzöttek száma Magyarországon, az új mutáns koronavírusok nem csak a vakcina hatékonysága miatt, de járványügyi szempontból is érdekesek - mondta el Müller Cecília. Holnap érkezik az első adag kínai vakcina Magyarországra, valamint az orosz vakcinából is kapunk a tervek szerint, de az új tételeket még bevizsgálja az NNK, ezután kezdődhet csak meg velük az oltás. Magasabb fokozatba kapcsolt az ország az oltásokkal, egy tömeges oltási héten akár 2 millió embert is be lehetne oltani teljes kapacitással - tette hozzá György István, az oltási munkacsoport vezetője.