Összehangolt kibertámadás indult a magyar kormányzati oldalak ellen
A miniszterelnök konzultációval kapcsolatos mai bejelentését követően összehangolt kibertámadás indult a kormányzati oldalak ellen, áll a kormany.hu-n.
A miniszterelnök konzultációval kapcsolatos mai bejelentését követően összehangolt kibertámadás indult a kormányzati oldalak ellen, áll a kormany.hu-n.
Lengyelországban újból felgyorsul a koronavírus-járvány terjedése, az adatok azt mutatják, hogy harmadik hullámról lehet beszélni - mondta pénteki sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
Az ATV Híradó birtokába került egy levél, amelyből kiderül, hogy mikor kezdődhet meg az oltás a kínai vakcinával Magyarországon.
Az izraei Sheba Medical Center által a The Lancet orvosi lapban közölt tanulmány alapján azoknál, akik már megkapták a Pfizer–BioNTech vakcinájából az első dózist, 85 százalékkal mérséklődtek a tünetes covidos esetek.
Az elmúlt 24 órában 3093 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a tegnapi jelentős ugrás után nem visszaesés, hanem további emelkedés jött a járványgörbében. A súlyos esetek száma is tovább növekedett, és elhunyt 110 ember, egy hónapja a legtöbb.
Az amerikai gazdaságnak továbbra is egy komoly élénkítő csomagra van szüksége, hogy folytatódjon a kilábalás – mondta Janet Yellen pénzügyminiszter a CNBC-nek. A politikus szerint jelenleg nagyobb a veszélye annak, ha nem csinálnak semmit, vagy túl kicsit lépnek, mint annak, ha további gazdaságélénkítő lépéseket fogadnak el.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) támogatnia kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy akár száz nap alatt új oltóanyagokat lehessen kidolgozni a jövőben felbukkanó fertőző betegségek ellen.
Február elején csökkent a magyarok oltási hajlandósága, amit akkor azzal magyarázott a KSH, hogy a különböző vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság okozhatta ezt. A most publikált, friss felmérés szerint viszont újra egyre többen szeretnék magukat beoltani.
Az elmúlt hetekben csak sejtettük, most viszont már egyre világosabban látszik, hogy Magyarországon újabb hullámban kezdett el terjedni a koronavírus-járvány. Az összes rendelkezésre álló adat a járványhelyzet érdemi romlását mutatja.
Bár az emberek többségének csökkentek a megtakarításai a recesszió miatt, mégis, a hazai fogyasztók egy része többet tud félretenni, mivel csökkentek a kiadásai, derült ki az Intrum felméréséből. Európában sokan számoltak be ugyanerről, a legtöbben váratlan költségek miatt tesznek félre, de meglepően sokan spórolnak utazásra is.
Spanyolország karanténkötelezettséget vezet be a Brazíliából és Dél-Afrikából beutazók számára - jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter szerda esti sajtótájékoztatóján Madridban.
Törökország március 1-től fokozatosan, az egyes tartományok mutatóit szem előtt tartva lazít a koronavírus terjedése miatt hozott korlátozásokon - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerda este Ankarában a kormányzat ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Belgiumban is megjelent a koronavírus korábbinál fertőzőbb, brazíliai változata, amelyet eddig négy ember szervezetében mutattak ki az országban - írta a De Standaard című helyi napilap szerdán.
Oroszország azzal számol, hogy a koronavírus-járvány miatt meggyengült a nyugati országok összetartása, ami segítheti, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön a nemzetközi viszonyokban, ugyanakkor gyengítheti a Nyugat befolyását globális szintéren - közölte az észt hírszerzés szerdán ismertetett éves jelentésében.
Tovább növeli az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) ellen az amerikai Pfizer gyógyszergyártó társasággal kifejlesztett vakcinájából az Európai Unió tagállamainak szánt mennyiséget a BioNTech, a német biotechnológiai vállalkozás szerdai közleménye szerint a tervezettnél 200 millióval több adagot szállítanak a huszonheteknek.
A világon elsőként az Egyesült Királyságban tesztelhetik embereken a koronavírust – írja a CNBC. Az első vizsgálatban 90 önként jelentkezőnek adnák be a vírust, hogy biztonságos körülmények között tudják tanulmányozni a hatásokat.
Az Európai Unió (EU) prioritása a tagállamok lakosságának gyors beoltása a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen, és ezért a vakcinák minél gyorsabb szállítása - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdán Krakkóban a visegrádi csoport csúcstalálkozója során tartott sajtóértekezleten.
Bár a világ számára a vakcinák jelentik a reményt, ezek elosztása jelenleg nem egyenletes és igazságtalan – mondta Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerdán. A szervezet vezetője éppen ezért arra kérte a gazdag országokat, hogy tegyék lehetővé az oltás eljuttatását a világ minden szegletébe a lehető leghamarabb.
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusai is hozzájárultak egy új, koronavírus elleni gyógyszer fejlesztéséhez – közölték a Virológia Pécs Facebook-oldalon. A hazai patikákban is kapható, allergia ellen alkalmazott orrspray összetevőjeként használt azelasztin-hidroklorid erős vírusellenes hatása miatt potenciális gyógyszer lehet a kutatók szerint.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora múlt héten egy megdöbbentő számot közölt, becslései szerint Magyarországon már 4 millió fő áteshetett a koronavírus-fertőzésen. Az Index megkérdezte a számítási módszerről.
Heves esőzések és áradások várhatók.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról.
Nem tudják az ukránok stabilizálni a frontvonalat.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?