Kiterjesztik a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer alkalmazását a négy orvosegyetemre és a megyei kórházakra, miután befejeződött a szer kipróbálási szakasza a Dél-pesti Centrumkórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
Megjelent a kedd reggeli magyar járványügyi statisztika: 1628 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 407 274 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 450 főre emelkedett. 4582 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 396-an vannak lélegeztetőgépen. A kórházi ápoltak és a lélegeztetőn lévők számának gyors emelkedése sötét heteket vetít előre a halálozások terén is. Eddig 457 096 fő kapott oltást, közülük 205 720 fő már a második oltását is megkapta.
Hétfőn elfogadta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását 90 nappal, éjjel pedig a Magyar Közlönyben is megjelent az ezzel kapcsolatos törvény és rendelet. Távolról sem állítjuk, hogy könnyű értelmezni a most kialakult jogi helyzetet, mert az is kiolvasható a törvényből és az erre épülő kormányrendeletből, hogy a kijárási korlátozás és számos egyéb intézkedés hatályát is mind meghosszabbította a kormány május 23-ig. A helyzet értelmezésére elküldtük kérdéseinket a Kormányzati Tájékoztatási Központnak, amint a válasz befut, a cikket frissítjük.
Az Országgyűlés ma dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról.
Először ismerte el a tanzániai elnök vasárnap, hogy a koronavírus-fertőzés jelen van az országában, előtte hónapokon át azt hangoztatta, hogy imádsággal már legyőzték.
Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Angliában - közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok visszatérhetnek az iskolákba.
Várhatóan nem írja felül jelentősen az új típusú koronavírus lehetséges eredetére vonatkozó eddigi feltételezéseket a WHO vuhani vizsgálódásairól szóló, napokban megjelenő előzetes jelentés. Eszerint a különböző elméletek közül a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a vírus egy köztes állatfajon keresztül denevérről terjedt át az emberre. Kérdés, hogy a kínai hatóságok által biztosított adatokon alapuló, illetve a WHO szakértői és a kínai kutatók által közösen készítendő WHO-jelentés miként taglalja majd a vírus vuhani laborból történő kikerülésére vonatkozó feltételezést, amelyről a WHO az utóbbi napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, míg az amerikai hírszerzési igazgató hivatala azt továbbra is lehetséges, további vizsgálatokat igénylő hipotézisként kezeli.
Szijjártó Péter január 22-én jelentette be, hogy Magyarország megállapodott kétmillió darab Szputnyik V vakcina megvásárlásáról az orosz féllel, akkor azt ígérte, hogy ebből 30 napon belül leszállítanak 600 ezret. A határidő napokon belül lejár, viszont a jelek szerint ennek a mennyiségnek csak a negyede érkezhet meg – írja a 444.hu.
Több mint 200 millió adag koronavírus elleni oltást adtak be szerte a világon, ennek 45 százalékát a G7 csoportban tömörülő legfejlettebb ipari országokban - írta szombati összesítésében az AFP francia hírügynökség.
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak - közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával.
A második körös szűrés alatt február 18-19-én a decemberi teszteléshez képest duplája volt a pozitív esetek száma – írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. A politikus arra kéri a budapestieket, hogy továbbra is tartsák be az óvintézkedéseket, bár látja, hogy mindenki türelmetlen.
Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő felszólította a kormányt, hogy adjon be pályázatot az európai uniós SURE alaphoz egymilliárd eurót - azaz 360 milliárd forintot - igényelve a koronavírus-járvánnyal leginkább sújtott szektorok bértámogatása érdekében.
Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.
A veszprémi oltóponton kedvezőek a tapasztalatok, mindenki időre megérkezett, az érintettek lelkesen fogadták az orosz vakcinát - mondta Bujdosó László a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház osztályvezető főorvosa szombaton az M1 aktuális csatornán.
2995 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 400 111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 252 főre emelkedett. 4147 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 351-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 427 309 fő kapott oltást, közülük 172 739 fő már a második oltását is megkapta - írja a koronavírus.gov.hu kormányzati oldal.
A Pfizer amerikai gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech által kifejlesztett, koronavírus elleni védőoltás a jelenleg előírtnál magasabb hőmérsékleten is tárolható a gyártók által pénteken közzétett új adatok szerint.
A Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár benyújtotta a sürgősségi felhasználás engedélyezésére az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) a koronavírus elleni egydózisú, a Janssen-Cilag International N.V. által gyártott potenciális védőoltását - olvasható a New Jersey amerikai államban működő vállalat honlapján pénteken.
A koronavírus-járvány elleni válaszlépések összehangolását célzó együttműködés erősítéséről állapodtak meg pénteki virtuális értekezletükön a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) vezetői.
Otthonmaradásra, a találkozások lehető legnagyobb mértékű csökkentésére szólította fel az olasz lakosságot a koronavírus-mutációk erőteljes terjedése miatt a Közegészségügyi Hivatal (ISS) péntek este, miközben a halottak száma túllépte a 95 ezret.