Befektetés

A dicsőség a kínai államon múlik

Nagy valószínűséggel a 130 milliárd dolláros vagyont kezelő kínai állami nyugdíjalap is beszáll egy újonnan induló fedezeti alapba, konkrét bejelentésre még nem került sor, viszont az köztudott, hogy a nyugdíjalap és az alapkezelő már évek óta együtt dolgozik. A jelenlegi helyzetben nagyon sok függ a nyugdíjalaptól, hiszen a nemzetközi befektetők nem szívesen adnak pénzt újonnan indult alapoknak, részben az átláthatóság hiánya miatt.

India évtizedei következnek

India népességnövekedése és városiasodása Kína mellett egyedülálló a világtörténelemben. Jelenleg az indiai lakosság közel kétharmada lakik vidéken, de lassan felzárkózva a nyugati világhoz, egyre többen költöznek a városokba, ami a következő 20 évben újabb 250 millió embert jelent. A hatalmas méretű népvándorlás komoly feladatok elé állítja a várospolitikusokat is, hiszen a megnövekvő lakosság nettó 150 millió új munkahelyet, új lakásokat, közlekedést, víz és szennyvíz rendszert igényel, amelyhez nem utolsó sorban rengeteg pénz is kell, az MGI becslése szerint 2200 milliárd dollár 2030-ig. Emiatt várhatóan nagy forrás igény mutatkozik majd Indiában, ami azt is jelenti, hogy a városvezetők kénytelenek lesznek nagyobb szerepet szánni a magánszektornak a következő 20 évben.

Élesedik a verseny, külföldi alapok szorongatják a hazaiakat

Az új magyar és európai szabályozások komoly változásokhoz vezethetnek a magyar piacon is. Az új UCITS irányelv lehetőséget ad az alapkezelőknek, hogy egy külföldi bázisról külön bejegyzés nélkül működtethessenek alapokat az Unió országaiban, míg a magyar szabályváltozások egyszerűsítették az alapkezelők feladatait - hangzott el az ING tájékoztatóján. Bár tartós befektetési számla bevezetése csak forintos alapokra számára elérhető, ennek megoldása már a küszöbön áll.

Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok

Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó tőkebeáramlás folytatódásának. A részvénypiaci hangulat romlása a részvényalapok teljesítményében és eszközeinek alakulásában is meglátszott, miközben az ingatlan- és kötvényalapok népszerűsége tovább nőtt. A rövid lejáratú, likvid és biztonságos hozamokat biztosító pénzpiaci alapok továbbra is dominálják a piacot, de az utóbbi időben slágerré vált garantált alapok és a bonyolultabb termékekbe fektető származtatott alapok népszerűsége is töretlen.

Csak látszat a növekedés a biztosítási piacon

A 2010 első negyedéves piaci részesedésében komoly szerepe volt az egyszeri díjas és a cégek számára kínált teljes életre szóló termékeknek. Az egyszeri díjas termékek a piacon már a teljes díjbevétel 43 százalékát adják. Soha nem volt ekkora hatása a piacra - mondta az ING értékesítési igazgatója.

Magyarország az élbolyban, és a válság se minket sújt a legjobban

Ismét növekvő pályára állt a hazai befektetési alapok piaca, sőt, soha nem látott méretet ért el az alapokban kezelt vagyon nagysága. A növekedés a régióban is előkelő helyet biztosít Magyarország számára, miközben a gazdasági válság jól láthatóan kevésbé érinti a térséget, mint az elmúlt hónapok viharainak középpontjában álló, és hosszú kilábalás elé néző dél-európai térséget.

Mégsem olvad be a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár

Nem szavazta meg a mai küldöttközgyűlés a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár beolvadását az Aranykor Magánnyugdíjpénztárba, amire a pénztár vezetősége tett javaslatot a mai eseményen.

Egyesül az Axa két magánnyugdíjpénztára

Összeolvad az Axa csoporthoz köthető két magánnyugdíjpénztár, miután a szabályozási környezet változása feleslegessé tette a kifejezetten a magas kockázatvállalási kedvű pénztártagok számára indított Premium Magánnyugdíjpénztár elkülönített működtetését. A társaság közleményét az alábbiakban változatlan formában közöljük.

3.8 milliárdért vett ingatlant az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár

Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár 2010. április 29-én - az Évgyűrűk Ingatlan Befektetési Alap-on keresztül - adás-vételi szerződést írt alá a BIF Nyrt.-vel a Budapest VIII. kerület Üllői út 48. szám alatti irodaház megvásárlásáról 3,8 milliárd forint (+ÁFA) ellenértéken. A modern megjelenésű, ’A’ kategóriás irodaház, az Üllői út és a Kisfaludy utca sarkán található Ü48 Corner Center az FHB Bank székhelye. A bruttó 9300nm-es, 137 autó befogadására alkalmas mélygarázzsal rendelkező irodaház 2009 novemberében került átadásra.

Kegyetlen lépés a kormánytól - A nyugdíjak harmadát is elvehetik a görögöktől

A 150 milliárd dolláros mentőcsomagért cserébe soha nem látott megszorítást hajt végre a görög kormány, a listán szereplő számtalan változás közül a nyugdíjrendszert érintő lépések külön figyelmet érdemelnek. Számításaink szerint az IMF és az OECD által is javasolt nyugdíj-megállapítási szabályok átlagosan 20 százalékkal alacsonyabb kezdőnyugdíjat jelenthetnek, míg az év második felétől a már nyugdíjazottak is 5-10 százalék körüli nyugdíjcsökkentésre számíthatnak. Ehhez jön még a nyugdíjemelés átmeneti felfüggesztése, valamint a plusz juttatások megkurtítása, ami összességében akár 40 százalékos kezdőnyugdíj vágáshoz is vezethet. Gyakorlatilag nem találhatunk olyan területet a nyugdíjrendszerben, amihez ne nyúlnának hozzá, viszont a társadalmi ellenállás miatt a pazarlás koránt sem gyomlálható ki a rendszerből. Csak egy példa: a 13. és 14. havi nyugdíj is megmarad a 2500 euró alatti nyugdíjjal rendelkezőknél, az apanázs viszont éves szinten maximum 800 euró lehet.

Megszületett az S&P új nyersanyagpiaci indexe, a WCI

S&P World Commodity Index néven új indexet indít a Standard & Poor’s. Az új index kosara 22 árupiaci terméket tartalmaz majd, és ez az első olyan mutató, amely kizárólag az USA-n kívül kereskedett határidős árupiaci kereskedést követi.

Pert nyert az óriás a hitelminősítők ellen

Bíztató eredménnyel zárult a legnagyobb amerikai nyugdíjalap számára a három legnagyobb hitelminősítő ellen indított per, hiszen a fellebbviteli bíróság megállapította, hogy gondatlan megtévesztés vádja helyén való. A hitelminősítők viszont egy másik vád alól felmentést nyertek, véleményük szerint pedig a jogi vita folytatása végül az ő győzelmükkel fog záródni. Ezt megkérdőjelezi, hogy nem csak a CalPERS, hanem számos egyéb befektető elszántan támadja a "nagy hármast".

Kisebb nyugdíjjal is beérik az emberek

A válság mélyreható változásokat indított el Európában, talán ezek közül a legfontosabb, hogy nagyobb hangsúly helyeződött a nyugdíjrendszerre. Az Aon Consulting egyik friss felmérésből az derül ki, hogy a munkavállalók harmada még a válság miatt sem változtatna a nyugdíjba vonulás időpontján, bár az észak-európai országokban meg van a hajlandóság a nyugdíjazás kitolására, részben azért, mert a komoly részvénykitettséggel rendelkező nyugdíjalapok komoly veszteséget könyveltek el 2008-ban. A többség természetesen a válság hatására újragondolta a lehetőségeit, az emberek negyede szerint pedig pótlólagos megtakarításra is szükség lehet a biztonságos öregkorhoz.

Biztosítók fogtak össze a korrupció ellen

Nagy biztosító társaságok és intézményi befektetők fogtak össze, hogy rávegyék a vállalatokat korrupció ellenes intézkedések bevezetésére. Erre égető szükség van, hiszen a korrupció nem csak a vállalatok hírnevét teheti tönkre, de növeli a költségeiket és a működési kockázatukat is.

Több pénzre lesz szükség, mint a Lehman-csőd után

Alapvetően változott meg az euróval szembeni álláspontja a világ meghatározó intézményi befektetőinek és jegybankjainak, ahogy a görög krízis felszínre hozta az eurózóna feszültségeit a befektetők sokkal inkább a további gyengülésre számítanak, és ez ellen igyekeznek bebiztosítani magukat. Eközben a világ jegybankjai is hajszálnyit csökkentették eurókitettségüket, annak ellenére, hogy igen neves közgazdászok szerint nem csak az euró van bajban, sőt, nem is a fizetőeszközzel van a gond, hanem "csak" fiskális krízist látunk.

Arcátlan csalásra derült fény! - Milliárdokat hoztak a kiszivárogtatott titkok a Galleonnak

Szövetségi nyomozás kezdődött a Berkshire Hathaway tranzakciójával kapcsolatban, melyben 5 milliárd dollár értékű elsőbbségi részvény megvásárlásán keresztül részesedést szerzett a Goldman Sachs befektetési bankban. A vizsgálat megindításának kiváltója, hogy hatalmas árfolyamesést követően még a hivatalos bejelentés előtt látványosan 45%-os mértékben meglódultak a társaság papírjai felfelé. Ennek hátterében a Galleon Group fedezeti alap bennfentes tranzakciók miatt elítélt vezetője Raj Rajaratnam állhat, együttműködő partnere pedig állítólag a hivatalosan még nem megvádolt, ennek ellenére mindent tagadó Rajat Gupta Goldman vezérigazgató lehet.

Semmi sem olyan, mint korábban - Kevesebb, de jobb alapot indítanak

A fedezeti alapok alapítására irányuló befektetői igény alaposan megcsappant a válság óta, köszönhetően a befektetési bankok részvételét a jövőben nagy valószínűséggel megtiltó amerikai törvényjavaslatnak. Az alapok menedzsereinek a meglévő kezdeményezésekhez is egyre nehezebb finanszírozást találniuk, a befektetők egyre óvatosabbá válnak és hosszas átvilágítási folyamatokat követelnek meg. Ennek ellenére zömmel az Egyesült Államokban létesülnek fedezeti alapok, de a korábban megszokottakhoz képest kisebb számban, alacsonyabb tőkével, viszont jobb minőségben.

A magyar befektetési alap piacot kevésbé érintette a válság

A közép-kelet-európai piacok közül a kezelt vagyon tekintetében a magyar befektetési alap piacot érintette csaknem a legkevésbé az elmúlt másfél év pénzügyi válsága, melynek eredményeként az év végére a befektetési alapokban lévő vagyon újra megközelítette a válság előtti szintet, majd az első negyedév végére meg is haladta azt. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) legfrissebb régiós elemzése szerint a tavalyi évben már minden piacon elindultak a javulás első jelei.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.