
Kína központi bankja (People's Bank of China, PBOC) közölte, hogy szükség esetén pénzügyi támogatást nyújt egy állami tulajdonú befektetési alapnak, miközben határozottan kiáll annak részvényvásárlásai mellett.
A Kínai Jegybank keddi közleményében bejelentette, hogy egy refinanszírozási program keretein belül fokozza a pénzügyi támogatást a Central Huijin Investment Ltd. számára, amennyiben erre szükség lesz a tőkepiacok stabilitásának megőrzése érdekében.
Az ügy előzménye, hogy számos állami hátterű kínai alap – köztük a Central Huijin – korábban bejelentette, hogy
kínai részvényeket vásárol a piac támogatása céljából, miután azokat fájdalmasan érintették az USA által kivetett vámok.
Például a China Reform Holdings Corp. 80 milliárd jüan (kb. 10,9 milliárd dollár) értékű részvényvásárlást jelentett be állami tulajdonú cégekben, technológiai szolgáltatókban és ETF-ekben. Hasonló módon a Central Huijin Investment Ltd. és a China Chengtong Holdings Group nevű szuverén alapok is részvényvásárlásokat helyeztek kilátásba.
Az amerikai tőzsdén jegyzett kínai részvények vesszőfutása hétfőn is folytatódott, miután Donald Trump amerikai elnök további 50% importvámmal fenyegette meg az ázsiai országot.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
EKB: a hitelezésre is káros hatással lesz a vámháború
Már az első negyedévben is szigorodtak a bankok vállalati hitelfeltételei.
Sötét fellegek gyűlnek a világ legsötétebb diktatúrája körül – Bukhat a rezsim?
Új hatalmi erőcsoport nőtt ki.
Már nem Kecskeméten készül az új Mercedes CLA
Németországban gyártják a Mercedes egyik legnépszerűbb modelljét, Kecskemétre új paletta érkezik
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napot láthatunk.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.