
Az amerikai elnök vasárnap este a Truth Socialön fejezte ki felháborodását.
Szinte minden héten a 60 Minutes [...] becsmérlő és rágalmazó módon említi a 'TRUMP' nevet, de a hétvégi 'ADÁS' mindent felülmúl
- írta bejegyzésében.
"Nem egy, hanem KÉT nagy riportot mutattak be 'TRUMP'-ról, az egyiket Ukrajna kapcsán, ami szerintem egy olyan háború, amely soha nem történt volna meg, ha a 2020-as választást nem CSALJÁK el, más szóval, ha én lettem volna az elnök, a másik sztori pedig Grönlanddal kapcsolatos, és hamisan, pontatlanul és csalárd módon ábrázolja országunkat az én vezetésem alatt" - folytatta az amerikai elnök a 60 Minutes című műsor elleni kifogásait.
A csatorna Volodimir Zelenszkijjel készített interjújáról a Portfolio is beszámolt.
Nem ez az első alkalom, hogy Trump beleszállt a CBS-be. Tavaly októberben a 60 Minutes Kamala Harris demokrata elnökjelölttel készített interjúja miatt perelt, mert állítása szerint a csatorna megtévesztő módon vágta meg azt, hogy Harrist pozitív színben tüntesse fel. Erre felelve a CBS nyilvánosságra hozta a vágatlan verziót.
A CBS News anyavállalata, a Paramount szerint az elnök által indított per sérti a sajtószabadságot, "és nincs sem jogi, sem ténybeli alapja."
Trump vasárnap kijelentette,
a CBS-nek el kellene veszítenie a műsorszórási engedélyét,
és sürgette a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC), hogy a lehető legnagyobb bírságot szabja ki.
Nem egy „hírműsor”, hanem egy tisztességtelen politikai művelet, ami szimplán „híradónak” álcázza magát, és felelősnek kell lenniük azért, amit tettek és tesznek. [...] A CBS fékeveszetté vált, korábban soha nem látott szinten, és nagy árat kellene fizetniük ezért
- írta az elnök.
Címlapkép forrása: Al Drago/Bloomberg via Getty Images
Szijjártó Péter: az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antalt a szankciós listáról
Más szelek fújnak a miniszter szerint.
Fehér Ház: Donald Trump nyitott a Kínával való megállapodásra!
Fordulat jöhet a vámháborúban?
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Véleményt mondott a NATO-főtitkár Amerika béketárgyalásairól
"Nem könnyű tárgyalni" a felekkel.
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.